Gyógynövénykereső

Maximum 1 méter magas évelő növény. Leveleinek citromra emlékeztető illata van. Fűszerként is ismeretes, mágikus felhasználása is ismert (régebben elsősorban ezen felhasználása miatt alkalmazták).  Molyirtó szerként is alkalmazható. A rómaiak azt hitték, hogy a férfiakat védi az  impotencia ellen. Régebben a mai Spanyolország és Olaszország területén friss abrutüröm hajtásokkal (melyek citrom illatúak) dörzsölték be a fiatal férfiak az arcukat, hogy a szakálluk növekedését elősegítsék. Ismert volt szerelmi bájitalként is, valamint potencia növelőként. Az ókori Görögországban és az ókori Rómában a fekhely alá helyezték, hogy felébressze a nemi vágyat. A középkorban csokorba kötötték, hogy elcsábítsák a kiszemelt leányt. Virágnyelven az abrutüröm tréfálkozást jelent.

Az egyik legközismertebb gyomnövény, amely szinte kiirthatatlan. Magról és tarackról is képes szaporodni. Gyógynövényként kevéssé használatos, de egyes szakirodalmi források megemlítik.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó kétlaki, évelő növény. Gyökértörzse hengeres, helyenként csomós, fás, kívül barna; szára tőkocsányszerű; virágzata a virágnyílás kezdetén 20-30 cm magas, majd termésérésig a szára a méterig is megnyúlik. Maximum 80 cm magas, évelő növény. Nagy méretű, szív alakú levelei vannak, melyek csak a virágzási idő végén jelennek meg. Angol neve arra utal, hogy régen vajat csomagoltak bele. A gyógyszeripar nyersanyagként használja fel, általában fájdalomcsillapítás és görcsoldás céljára (asztmás rohamok csillapítására) használatos készítmények előállításához. A homeopátia elsősorban légúti betegségek, valamint vese- és epegörcsök csillapítására, kezelésére javasolja.

Maximum 50 cm magas, egynyári növény. Tövisszerű büröklevelekkel rendelkezik az ernyővirágzatnál.

Nagy, mályvához hasonlító virágai vannak, max. 2,5 méter magas, egynyári növény. Elsősorban jó ízű és vitaminban és ásványi anyagban gazdag gyümölcsi miatt termesztik, amelyek max. 15 cm hosszúak, és ízletes zöldségként dolgozzák fel őket. Leveleiből háncsrostot készítenek. Fűszerként is ismeretes. A magok édes, virágos, nehéz illatúak, mely a pézsmához hasonló. Az illatos ábelfű olaját egykor gyakran az állatok pézsmájának helyettesítésére használták, de mára ez már nem elterjedt a különféle szintetikus pézsmák előtérbe kerülése miatt.

Kedvező feltételek mellett a jegenyefenyő akár 60 méter magasra is megnő. Törzsének átmérője elérheti az egy métert, életkora az ötszáz évet. Megkeményedett, szemcsés gyantáját vad tömjénnek hívják, és sokáig az igazi tömjént hamisították vele. Az erdei fenyőnél kevesebb gyantát ad, ezért egy-egy fán komolyabb kártétel nélkül csak egy-két lék vágható. Fűszerként is használatos.

Maximum 15 cm-es, évelő növény, gyökere arany színű. Amerika őslakosai régebben ezt a növény igen gyakran használták. Fűszerként is használatos.

Maximum 25 cm magas évelő hagymás növény, foltos levelekkel, sárga virágokkal. Kizárólag nedves helyeken fordul elő.

A szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó, maximum 10 méter magas örökzöld fa. Tipikus ismertetőjegyei a sárga virágok rózsaszínű rajzolattal. Dél-Amerikában a kesualmákat – amelyek tulajdonképpen a megvastagodott kocsányok – gyakran lekvárnak dolgozzák fel, és egy különleges pálinkát készítenek belőle. Magvai zsírban igen gazdagok, a magok héját előzetesen el kell távolítani, mivel mérgező. A húsos „gyümölcs” a virágkocsány megvastagodásából származik. A „kesualmát” sokféleképpen fogyasztják. A vékony pergamenszerű héj alatt szúrós illatú, világossárga, lédús hús található. A valódi termés, a kesudió, a megvastagodott kocsány alján található. A vese alakú, hosszúkás, 2,5 cm-es mag belseje finom csemege. A fehér magbél nagy tápértékű. Az idősebb fák kérgéből sárga, gumiszerű anyagot nyernek, amit acajou-guminak neveznek. Ez a könyvkötészetben természetes enyvként használható. A szürkéstől a vörösesbarnáig színeződő fából csónak, láda stb… készül. A fa fiatal hajtásai és levelei is ehetőek, emellett a növény több része különféle betegségek elleni gyógyszer.

Magyar neve (“akác”) valójában téves: ahogy a latin “pseudoacacia” név is utal rá, ez a növény nem “valódi” akác, hanem a Robinia nemzetség tagja (ezért egyébként “hamisakácnak” is hívják). A “valódi” akácokat (Acacia nemzetség) a magyarban akáciának hívjuk. A hüvelyesek (Leguminosae) családjába tartozó, maximum 25 méter magas, lombhullató fa. Tipikus ismertetőjegyei: nagy, fehér, jellegzetes jó illatú virágfürtök és hosszú, barna hüvelyek. Virágjából készítik a méhek az akácmézet, mely szintén gyógyító hatású. Észak-Amerikában honos, Magyarországon a XVIII. században telepítették a futóhomok megkötésére. Gyökerén nitrogéngyűjtő baktériumok élnek (Rhizobium leguminosarum). Jó mézelő, 18-30 éves kora között adja a legtöbb nektárt. Méze világos, áttetsző, nem hajlamos a kristályosodásra. Palacsintatésztába mártva, kirántva, porcukorral hintve különleges csemege, de akácbort is készítenek belőle.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó egy- vagy kétéves növény. Szára egyszerű vagy bokros, 20-40 cm hosszú; levelei 3-7 cm hosszúak; a virágfészkek kicsinyek, elnyílásuk előtt henger alakúra keskenyedők, a virágok sárgák, gyorsan elvirágzanak, a termések fehér bóbitásak. Egynyári növény. Tipikus ismertetőjegye: csak csöves virágai vannak.

A gyógynövény 0.5–1 méter magas, kerekded, ovális levelekkel, melyek 2–6 cm hosszúak. A virágai a fehértől a mályva színig virítanak.

Az orchideafélék családjába tartozó, maximum 60 cm magas, évelő növény. Tipikus ismertetőjegyei: nem foltozott levelek és rózsaszínű vagy bíborvörös virágok. Legelőkön, réten terem.

Maximum 1 m magas évelő növény. Tipikus ismertetőjegye a fekete karógyökér. Kedvelt kerti növény, állítólag leveleiről mintázták az ókorigörögök a korinthiszi oszlopfők ornamentikáját.

A lilomfélék (Liliaceae) családjába tartozó, törzs nélküli, húsos tőlevelekből álló kaktuszféle, mely az elmúlt években rendkívüli népszerűségre tett szert. 5 méter magasra is megnő. Vastag, húsos kb. 50 cm hosszú csipkézett szélű vagy tüskék leveleből áll. Sárga vagy piros füzérvirágzata 1 méter hosszúra is nyúlhat. Két részét használják, egyrészt a tiszta zöld zselészerű anyagot, ami a levél beljsejében található, másrészt pedig a kesernyés sárga ízű levelét. A nedv erősebb tisztító hatású. Az Aloe vera pozsgás, évelő növény, virágai sárgák. Húsos, pozsgás, lándzsa alakú levelei 50 cm-re is megnőhetnek, az egész növény magassága 120 cm lehet. Kizárólag leveleit használják gyógyászati célokra; a levelek egyes részeit más és más célra hasznosítják. Az a sűrűn folyó, kocsonyás nedv, amivel az Aloe verát leginkább azonosítani szokták, a növény leveleinek belső részéből származik. A levél szerkezetében, a legkülső rétegek és e között a kocsonyás rész közötti sárgás, keserű ízű lé szárításával nyerik az aloe latexet (tejnedvet). A kereskedelemben ezt aloe hepatica vagy aloe barbadensis néven hozzák forgalomba. Kínában a XI. század óta szárító hatású gyógyszerként alkalmazzák. Elsőként Csang Jü-hszi és Szu Szung Csia Jou Pen Cang (A Csia Jou-kor orvosságai) című munkájában bukkant fel. Az aloé neve az arab alloeh szóból származik, de már a régi görögök is használták az aloé (“keserű”) és az aloedarion (“tisztító”) szavakat.

A közönséges medvetalp (Heracleum sphondylium) az zellerfélék (Apiaceae) családjába tartozó lágy szárú növényfaj. Maximum 1.5 méter magas, kétnyári vagy évelő növény, barázdált szárral, mely sűrűn szőrözött.

Maximum 1 méter magas örökzöld cserje, a növény leveleinek fonákja normális esetben rozsdavörös.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó, maximum 1,5 méter magas cserje, melynek tipikusan enyhe “lószaga” van. A hagyományos indiai orvoslás, vagy másnéven ajurvédikus orvoslás az álombogyót több mint 2000 éve használja. Szanszkrit neve – whitania – azt jelenti, hogy “akinek olyan szaga van, mint a lónak”. Ez az elnevezés nemcsak a növény szagára, hanem a hatására is utal, ugyanis aki beveszi olyan vitális és életerős lesz, mint egy ló. A legújabb kutatások szerint a növényben található witanolid D-nek és E-nek sejtosztódást gátló tulajdonsága is van.

Közismert gyümölcs, melynek gyógyhatása is ismeretes. Maximum 10 méterre növő fa, mely jellegzetes piros színű gyülölcsöt hoz. A világon kb. 20.000 almafajta létezik.

Valószínűleg a lómenta (Mentha longifolia) és a Mentha suaveolens kereszteződéséből hoták létre. Maximum 60 cm magas évelő növény, levelei kissé az almalevélre emlékeztetnek. Saláták ízesítésére és húsételek fűszerezésére is használják.

Éretten bíborvörös bogyóit sokáig élelmiszerszínezékként használták; Franciaországban a vörösbor színezésére termesztették is – színezőanyaga az a betacián, ami a cukorrépában is megtalálható. Miután kiderült, hogy triterpénszaponint és lektint tartalmaz, ilyetén használatát betiltották. Az alkörmösből gyógyászatilag hasznosítható anyagokat nyernek ki. A homeopátiában is használatos. Gyökere szaponint tartalmaz; ezeket helyenként mosószernek használják.

A gyógynövény évelő sötétzöld levelei leágazóak, bogyói pirosak. Ezek a jellemzők mind a termesztett, mind a vadon termő és gyűjtött növényre igazak. A kínaiak a legértékesebbnek a vadon termő változatot tartják. A kínai úgy emlegetik, mint a “3-7-es gyökeret”, mivel a növénynek 3 ága van, és mindegyik ágán 7 levél helyezkedik el. E mellett a gyökeret az ültetés utáni háromtól hét évig gyűjtik. Nem igazi ginzeng, de hatásos növény. A HKO szerint íze édes és enyhén keserű, minősége meleg és főként a Máj és Gyomor meridián megbetegedéseinél alkalmazzák.

Maximum 30 méterre megnövő fa, melynek számos sárga virága a leveleket megelőzve jelenik meg. Ezt a fajt főleg Louisiana kreol lakossága használja konyhai fűszerként. Híres ételük a gumbó mely a louisianai kreol konyha jellegzetes, rákból, csirkéből, zöldségből többféleképpen elkészíthető sűrű, csípős rizses levese. Gyökerét fogkrém és dohány aromaanyagaként is bevetik. Pótlására a likőripar édesgyökeret, ánizst, édeskönyénymagot igyekszik felhasználni. A szasszafrászolaj tökéletesen alkalmazható szúnyogfélék és más rovarok távoltartására. Az Ecstasy néven ismeretes szintetikus parti drog egyik alapanyagát szintén a növényből kinyert szafrol tartalmú olaj adja. A fa gyökeréből kivont olajat felhasználják az USA-ban népszerű gyökérsör, a “root beer” nevű alkoholmentes üdítő készítésénél. Pótlására a likőripar édesgyökeret, ánizst, édesköménymagot igyekszik felhasználni.

Az olajfélék családjába tartozó, nagy termetű fa.

Maximum 20 méter magas, lombhullató cserje vagy kis fa, mely ősszel sötétkék tojás alakú terméseket hoz.

Az amerikai ámbrafa (Liquidambar styraciflua) a varázsmogyorófélék közé tartozó, akár 20 m magasra növő díszfa. Felszíne repedezett, színe szürke. Ágai gyakran paralécesek, levelei 5-7 (szárnyasan) karéjosak, szórt állásúak, szélük ép, színük zöld. A levelek erezete élre futó szárnyas.. Ősszel sárgára vagy lilásvörösre színeződnek. Termése toktermés (ikertüszőtok-terméságazat), 3 cm-es csüngő, tavaszig a fán marad. A hagyományos rendszerezés a varázsmogyoró-virágúak (Hamamelidales) rendjébe, a varázsmogyorófélék (Hamamelidaceae) családjába sorolta. A rágógumi alapanyagát az ámbrafa levegőn besűrűsödő váladékából készítik, ezért a mézgafa elnevezés is gyakori. Törzsét megsebezve egy aromás gyanta, az ún. sztorax jelenik meg a seb zárására.

Az amerikai hársfa jellegzetessége, hogy a lomblevelei a fonákukon nem fehérek, hanem molyhosak és legfeljebb csak ay oldalerek elágazásában, alig észrevehetően szakállasak. Ha nagyítóval megnézzük, a levelek és a murvák fonákán ugyanolyan csillag alakú szőröket találunk, mint az ezüst hársén, csak sokkal gyérebben. A magyar piacon az amerikai hársfa virága a szőrözöttség miatt szintén csak ezüst hársfavirágként értékesíthető.

Az amerikai fűz egy évelő cserjeféle, amely általában 1-4 méter magasra nő meg. Az egyik legjobb minőségű (kosár)fonási alapanyag. A bútor készítéséhez inkább a kenderfűz (Salix viminalis) használatos. A mai gyógyászatban a fehér fűz (Salix alba) és a Magyarországon is előforduló fűzfa fajok alkalmazása az elterjedt. A gyógyászatban alkalmazott drogot a Magyarországon is előforduló (fűz fajok barnásszürke kérge szolgáltatja. A fehér fűz (Salix alba) a leginkább használatos gyógynövény a népi gyógyászat szerint. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben megtalálható Salix cortex azonban a fűzfa (Salix) nemzetség különböző fajainak – a csigolyafűz (Salix purpurea), a boroszlánfűz (Salix daphnoides), és a csörege fűz vagy törékeny fűz (Salix fragilis) fajokat is beleértve – fiatal ágairól származó, egész vagy aprított, szárított kérge, illetve egész, szárított fiatal, legfeljebb egyéves ágdarabjai.

Cserje, maximum 2 méter hosszú levelekkel, a levelek szegélye erősen fogazott. Az amerikai agávéból – amelyet a XVI. században többek között a Földközi-tenger vidékére is behurcoltak – állítják elő a híres Mezcal párlatot. A növény csak több évtized után virágzik, és akkor is csak egyetlenegyszer.

Maximum 5 méter magas lombhullató fa, tipikus ismertetőjegyei az öt karéjos levelek és a paraszerű kéreg. A megsértett fából kicsurgatott és vízzel kifőzött balzsamanyagot használjuk gyógyászati célokra. Füstölők készítésére is használatos.

Maximum 15 cm magas, évelő növény, a levelek alsó oldala ezüstösen szőrös. Mivel kis termetű, elfekve növő növény főként a hegyi régiókban fordul elő, elsősorban az Alpok országaiban használják gyógynövényként.

Maximum 1 méter magas, évelő növény, mely hosszú nyelű, ovális, fogazott levelekkel és kis, sárgászöld virágokkal rendelkezik. A növény villás alakú gyökerét és a leveleit hagyományosan az amerikai bennszülött indiánok használták gyógyászati célokra. A 19. századtól a gyökereit módszeresen gyűjtötték, és kínai illetve hong kong-i kereskedőknek adták el, akik gyakran borsos árat fizettek a különösen öreg vad gyökerekért. Az amerikai ginzenget a XVIII. század elején jezsuita papok “fedezték fel” Kanadában, és 1765-ben már meg is találhatjuk a Csao Hszüe Min által írt Ami a Materia Medicaból kimaradt (Pen Cang Kang Mu Si Ji) című munkájában. A növény hamarosan értékes exportcikké vált: a XIX. században az erdőket irtó telepesek (köztük Daniel Boone) gyűjtötték be, majd hajóra rakva nagy mennyiségben Kínába szállították. Az igazi ginzengtől eltérően ami általában vörös színű, az amerikai ginzeng fehér színű. A HKO szerinti íze: Édes és enyhén keserű.

Egynyári faj, mely maximum 80 cm magas, nagy fehér virágai és aromás magvai vannak. Fűszerként is használatos.

Maximum 3 méteres, évelő növény, melynek igen erőteljes, tejnedvet tartalmazó szára van. Ez a növény egy istennek köszönheti a nevét, akit a rómaiak Jupiter-Ammonnak hívtak, és akinek a tiszteletére az antik korban ezt a növényt áldozták. A ragadós tejnedvet – amely a szár megbökésekor folyik, és ammóniák-mézgának, vagy ammóniák-guminak neveznek – használják terápiás célokra. Az ammoniákfa metszéssel, vagy önként kicsurgó gyantáját hasznosítják, illetve az ebből készült tisztított port.

Örökzöld, maximum 30 cm magas törpecserje, melynek féregszerűen ízelt gyökerei 5-20 cm-es darabokban kerülnek kereskedelembe. Kékes, vagy feketéslila bogyókat terem. Szürkésbarna színű, gyűrűsen vastagodott, émelyítő szagú, töréskor porzó gyökérzettel rendelkezik. Az ipekakuána 1672-ben került először Európába, egy Legros nevű utazó hozta a növényt Dél-Amerikából Párizsba. 1680-ban, egy Garnier nevű párizsi kereskedő kapott körülbelül 68 kg anyagot és értesítette a fizikus Helvetiust, (az azonos nevű híres filozófus nagyapját), a szer alkalmazásának hatásáról a vérhas (disenteria) kezelésében. Helvetius eladta a kizárólagos jogorvoslat jogát XIV. Lajosnak aki ezt az információt a francia kormánynak átadta, s ez utóbbi 1688-ban nyilvánosságra hozta. A vérhas ellen azonban nem minden esetben bizonyult hatékonynak. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a betegségnek különböző kiválói lehetnek (amőbák, baktériumok), amelyek nem azonos módon regálnak erre a szerre.

Maximum 3 méter magas, lombhullató cserje, mely szürke, tüskés ágakat növeszt. Fűszerként is használatos.

A növény gyökértörzsét és annak alkoholos kivonatából vízzel kicsapott gyantáját használják gyógyászati célokra.

Az amerikai szilva az egyik leginkább elterjedt vadon élő csonthéjas fajta Észak-Amerikában. Általában bokros formában nő, de kis faként is előfordul.

Közepes méretű lombos örökzöld fa, mely 10-20 m, kivételesen legfeljebb 30 m magasra nő. A törzs átmérője általában 50 cm, kivételesen 120 cm. Kis piros 6-12 mm átmérőjű csonthéjas gyümölcse van, mely sokszor télen is megmarad.

Maximum 1.2 méter magas, évelő növény, a levelek íze az oregano-ra emlékeztet. A vörös méhbalzsammal (Monarda didyma) közeli rokonságban álló faj. Fűszerként is használatos. Jelenleg mintegy 15 Monarda faj létezik, melyek a gyógynövényterápiában nagyon hasonlóan használatosak.

Az ananászfélék (Bromeliaceae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, évelő növény, melynek toboz alakú virágzata és nagy, ízletes húsos termései vannak. Manapság nagy mennyiségben termesztik, mert gyümölcse kedvelt, vitaminban gazdag élelmiszer. A faj azonban rendelkezik terápiás tulajdonságokkal is. Az ananászban a papaja papain enzimjéhez hasonló, ún. bromelain enzim található, mely fehérjebontó hatással rendelkezik. Ennek az enzimnek gyulladáscsökkentő és sebgyógyulást serkentő hatásuk van. Ödéma esetén is segítséget jelentenek.

Maximum 30 cm magas, évelő növény, mely keskeny karógyökérrel és húsos levelekkel rendelkezik. Fűszerként is használatos. A levelek kb. 4 cm széles, szív alakú lemeze közepén behajlik, és a kanál formájához hasonlít. Némely országokban skorbutfűnek is nevezik. Európa belső területeire már rendkívül keresett gyógynövényként jutott el. Elvadult és fokozatosan meghódította Ázsiát és Észak-Amerikát. A kanálfű termesztéséről szóló, első írásos feljegyzések a XVI. századból származnak. Nem csak az angol flotta tengerészei fogyasztották a kanáltormás szendvicseket hosszú tengeri útjaik során (James Cook kapitánynál kötelezően). A kanáltorma leveleinek jellegzetes, kesernyésen csípős ízük van. A leveleket emberemlékezet óta használták különböző ételek, saláták, sőt olykor sör ízesítésére is. Gyógyító hatású, mágikus gyógynövénynek tartották. Századokon át tartó hírnevét és közkedveltségét a XX. század elejétől, a közlekedési eszközök gyors fejlődésével, a távolságok “lerövidülésével” kezdte elveszíteni. Egynyári, vagy kétéves növény, 15-30 cm magasságot elérő, szerteágazó növényszára hosszú levélnyeleken ülő, vaskos levelű, földközeli növényrózsából növekszik. A kanáltorma fehér, illatos , zárt fürtvirágokkal virágzik májustól augusztusig. Virágai a beporzást követően nyár végén beérő, golyó formájú becőkké alakulnak át. Virágzáskor takarítják be, leveleit és szárát hasznosítják. Gyorsan kell szárítani, hogy be ne barnuljon, maximum 35 C-on, sötétben, légmentesen lezárható edényekben kell tárolni. Mindenki számára hasznos lenne, ha a kanáltorma visszakerülne a tányérunkra.

Maximum 15 méter magas cserje, vagy fa, melynek barnásszürke kérgét gyűjtik. A virágai visszataszító szagot árasztanak. Gyengén fűszeres szaga, soká tartó keserű, zamatos íze miatt a likőrgyártás egyik speciális alapanyaga. Dél-Amerika őslakosai körében ezt a szert halak elkábítására is használták, amelyeket így könnyű volt megfogni.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae vagy Apiceae) családjába tartozó növény, melynek szára gyakran 2 méternél is magasabb, egyenes, csöves, elágazó; levelei hosszúkás tojásdadok 5-15 cm fűrészelt élűek; virágzata gömb alakú 20-40 cm átmérőjű sárgászöld ernyő; gyökere az első évben répaszerű, a második évben a gyökértörzs kisebb ökölnyire fejlődik, ebből több, kisujjnyi vastag 10-30 cm hosszú járulékos gyökér ered. Az angyalgyökér zöldessárga virágai ernyőt képeznek. A második évben az angyalgyökér üreges, barázdált, violaszínű szárán elhelyezkedő levelek kétszeresen szárnyaltak. Termése szárnyas ikerkaszat (kétmagvú). Az angyalgyökér termése angyalszárnyakra emlékeztet, ez adta a növény nevét. Fűszerként is ismeretes. Forrázatként, kapszula és vizes oldat formájában alkalmazzák.

Az ernyősök (Apiaceae) családjába tartozó növény. Szára 30-50 magas, egyenes, virágzatban elágazó, gyér levelű. Alsó levelei hosszúnyelűek, kerek vese alakúak vagy széles tojásdad, mélyen fűrészesek. Virágzata összetett ernyő, a virágok aprók, fehérek. Termése kettőskaszat. A növény júliusban virágzik, termése augusztusban, szeptemberben érik be. Az ánizs termését (magjait) húsételek, saláták, zöldségek, szószok és sütemények ízesítésére használhatjuk fűszerként. Likőrök és cukorkák ízesítésére is használják. A magokat már az ókori Egyiptomban is gyógynövényként használták. A vízgőzdesztillálással nyert illóolajat főleg erősen higított állapotban használják fel. Az ánizst gyakran más, az emésztési problémáknál hatékony növényekkel (koriander, közönséges édeskömény, izsóp stb…) együtt alkalmazzák gyógyteák vagy ivóoldatok formájában.

Kalászos növényeken, főleg a rozs kalászain élősködő gomba áttelelő alakja, ún. szklerociuma. Általában 1-3 cm hosszú, 2-5 mm vastag, lilás, vagy szürkés-feketésbarna színű, egyenes, vagy hajlított orsó alakú, hosszant barázdás, sima, vagy repedezett felületű képződmény. Június második felében, a rozs beérése előtt teljesen kifejlődik, akkor már gyűjteni lehet. Régen, amikor még nem tudták, hogy mérgező, beleőrölték a lisztbe. Az ilyen kenyér huzamosabb fogyasztása ún. ergotizmust okoz, mely merevgörcsöket, egyes testrészek üszkösödését, nem ritkán halált is okoz. Szent Antal tüze (ergotizmus, krónikus intoxikáció), azaz anyarozs-mérgezés. A Remete Szent Antal szerzetesrend egyik célkitűzése az volt, hogy az igen nagy hatású ergotalkaloidákat tartalmazó anyarozs (Claviceps purpurea) szennyeződés nélküli gabonát, illetve lisztet bocsásson a lakosság részére. A középkorban és még később is, a nem kellően tisztított gabonaliszt miatt számos súlyos, látszólag járványszerű – valójában tömeges mérgezés: ergotizmus (ignis sacer) – megbetegedés fordult elő. Különös betegség volt ez: csak bizonyos országokban, Európa középső sávjában, főleg bizonyos néprétegekben; bizonyos évszakokban és években jelentkezett. Az anyarozs alkaloidák okozta ergotizmus gangraenosus és az orbánc külső tüneteinek hasonlósága miatt hosszú ideig azonosították a két betegséget. Az anyarozs-mérgezés égő fájdalmakkal kezdődik, amit az egyik típusában az ujjak, a kéz- és lábfejek elhalása követ, és a megfeketedett, mumifikálódott végtag vérzés nélkül letörik. A másik formáját bizserkór-nak is nevezik, mert a fájdalom mellé bizsergés társul, majd epilepsziaszerű görcsök következnek. A középkorban büntetésnek tartották ezt a betegséget. Az ergotizmus leginkább az ínséges időkben lépett fel, aminek előzménye az volt, hogy a rozs egyenlőtlenül, ritkásan kelt ki, gyengén fejlődött, hosszan virágzott, így az anyarozs elszaporodott, és a megőrölt gabonának negyed- vagy annál nagyobb részét is alkothatta. Az ebből készített kenyér fekete, de nem rossz ízű, és a tünetek sokszor csak néhány nap vagy hét lappangás után jelentkeznek. Ez is az oka volt, hogy csak az 1770–1771-es nagy járvány idején ismerték fel a fertőzött gabona és a megbetegedés közti összefüggést. A korszerű malomipar fejlődésével a tömeges mérgezések megszűntek. Az anyarozsnak világszerte nagyon megnövekedett a gyógyászati jelentősége, és közel sem elegendő az a mennyiség, amely vadon, magától megterem. Ezért Magyarországon a rozsvetések beoltásával termesztik ( a mestersége beoltás feltalálása dr. Békésy Miklós nevéhez fűződik). Az anyarozsból 1938-ban Albert Hofmann szintetizálta először az LSD hatóanyagát.

Maximum 0.6 cm-es vízinövény, mely a víz felszínén lebeg. Maximum 6 összekapcsolódó levele van, a gyökerei a vízben szabadon lebegnek. Ahol él, ott általában nagy számban él, és gyakran az egész vízfelületet befedi.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, egyenes szárú, 1 méternél magasabbra is megnövő növény. Levelei 10-20 cm hosszúak, lándzsás kerületűek, szaggatottan szárnyaltak, felül zöldek, alul ezüstösen filcesek. A virágok a szár felső részén 20-30 cm hosszúak, füzérben állnak.Virágzása júniustól augusztusig tart. Az apróbojtorján gyógyteája kitűnő ízű üdítő ital. Régebben ezt a növényt a textíliák sárga festésére használták.

Maximum 50 cm magas, évelő növény, melyen csalánszőrök találhatóak. Szinte teljesen azonos módon hasznosítható, mint közeli rokona a nagy csalán (Utrica dioica). Zöldségként is el lehet készíteni, ízük hasonló a spenótéhoz. Hagymával és répával együtt csalánleves főzhető belőle.

A buzérfélék (Rubiaceae) családjába tartozó, maximum 6 méter magas cserje vagy fa, kicsi piros termésekkel, egyenként két maggal. A magja a pörkölés után nyeri el jellegzetes kávébarna színét és ismert zamatát. A kávét erősen élénkítő hatása miatt már legalább ezer éve isznak, a XVII. századtól kezdve már Európában is. Valójában nem tart „ébren”: a koffein az idegrendszerben kifejtett hatása nem a fáradságot szünteti meg, hanem mesterségesen előállít egy olyan állapotot a fáradt szervezetnek, amit az ember élénkségnek, energikusságnak érzékel és így még órákat képes éber állapotban tölteni, amivel megterheli a szervezetet.

Alacsony, trópusi, szubtrópusi fák és cserjék. Általában rövid törzs és gömbösen vagy ernyőszerűen alakuló lombkorona jellemzi őket. Könnyen leválaszható kéreggel rendelkeznek. Termésük csonthéjas- vagy toktermés. A növények testét váladéktartók hálózzák be, amelyekben különleges balzsam vagy gyanta választódik ki és halmozódik fel. A nyírfabokorra hasonlító cserje ágvégein apró, ragadós cseppeket izzad ki, amelyek a levegőn megszilárdulnak, és kecskeszőrrel „szüretelik” le. A sötétebb arab és a sárgásfehér mekkabalzsam hasonló illata miatt könnyen összekeverhető az illatszer-keverékekben. Eredetileg főleg az ókori Egyiptomban használták balzsamkészítés céljára, később azonban az egész közel-keleten elterjedt, mint illatosító szer, illetve rovarriasztó szer. Vallási ceremóniákhoz is a kezdetektől használatos volt és használatos mind a mai napig (gondoljunk itt például a keresztény tömjén füstölőkre a temetkezéskor).

Maximum 1 méter magas illatos növény, melynek nagy, margarétára emlékeztető, de sárga fészekvirágzata van.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Astraceae) családjába tartozó, egyenes szárú, 1 méternél magasabbra is megnövő, csak a virágzatban elágazó növény. Nem szőrözött, fehéresen molyhos szára van. Levelei szórt állásúak, lándzsás fűrészesek. Virágai bugásan állók, ívesen hajlók, sűrű fürtökben. A virágok sárgák, nyelves és csöves virágúak. A kertekben júniustól, a szabadban júliustól őszig nyílnak. A tő levelei tojásdadok, a szár lándzsás levelei fűrészes szélűek és szőrözöttek.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó évelő növény. 1,5 méter magasra is megnő, egyenes, húsos, barázdált szárán erősen tagolt nagy, hamuzöld színű leveleket találunk, amelyeknek fonákja fehéres és pelyhes. A virágzatok fészekpikkelyeinek húsos tövét fogyasztják. Az Európában már a XV. század óta élelmiszerként ismert növény csak a XX. században került a gyógynövények közé. Virágzatának húsos fészekpikkelyeit salátának vagy főzeléknek elkészítve fogyasztják.

Már az ókori maják földjén, valamint a 2. századtól az ősi kínai gyógynövénytanban is ismeretes volt. Magasabb rendű növénynek tartották, mellyel nemcsak betegségeket, hanem az ember általános életenergiáját is erősíteni lehet. A hüvelyes növények családjába tartozó, többéves, télálló növény. Elsősorban a kontinentális éghajlatot kedveli, Kínában és Mongóliában őshonos. Pillangós virágzata sárga színű, édesen illatozó. Maximum 40 cm magas, évelő növény, melynek a gyökere édeskés ízű. A kínai csűdfű hazájában keresett tonikum, amely főleg a kitartást és a test ellenálló képességét növeli. Napjainkban ennek az Ázsiából származó növénynek a szárított gyökerét egyre gyakrabban lelhetjük fel Európában is, mindenekelőtt megfázást és vírusfertőzést megelőzó szerként, valamint menstruációs panaszokat enyhítő gyógyszerként. A csüdfű gyógyító, immunerősítő tulajdonságait fokozhatjuk, ha más gyógynövényekkel, például ginszenggel, édesgyökérrel vagy bíbor kasvirággal (Echinaceával) társítjuk.

A kínai gyógyászatban a növényt a Tang-dinasztia korától (Kr. u. 650 körültől) használják. A híres “Négy nemes hozzávaló főzeté”-ben (Sze Csün Ce Tang) is megtalálhatjuk a Paj Csu-t, a Zsen Sen-nel, a Fu Ling-gel és a Kan Cang-gal egyetemben. Manapság a fogyasztó étrendekben tűnik fel gyakran, hisz segít szabályozni az étvágyat. A virág július-augusztusban nyílik, a magok augusztustól szeptemberig érnek. A virágok kétlakiak. Az egyik legfontosabb és leggyakrabban használt gyógynövény a HKO-ban. A HKO szerinti íze Csípős és Keserű, jellege: Meleg. A Lép és a Gyomor meridiánjaira hat.

A bab, a Hüvelyesek családjába (Leguminosae) tartozó növény, mely csak a XVI században került át Európába. Keményítőben és vitaminban gazdag magvai miatt az egyik legkedveltebb haszonnövény a napi táplálkozásban. A kívül tarka hüvelyű veteménybab kivételével bármelyik fehéres színű babhüvely használható gyógynövényként. A babszemektől megfosztott szárított babhüvely használható fel gyógyászati célokra. Teaként fogyasztható. E mellett a fehér bab gyulladások, kelések kifakasztására alkalmas.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó növény. Szára rövid, rajta 5-10 cm széles virág fejlődik. Pirosló a párta. A fészekpikkelyek sugarasan állók, fénylő fehérek. A levelek a tőről kindulva a talajon ágaznak el sugár alakban. Gyökere karó alakú, hüvelyknyi vastag. Antibakteriális anyagot (antibiotikum) krlinaoxid formájában tartalmaz. A fészkesvirágzatúak családjába tartozó, évelő növény. A népi hiedelemben sokszor használják fel a száratlan bábakalácsot időjárás-előrejelzés céljából, mivel becsukódott virágzata esőt jelzett. A kolostorkertekben előszeretettel termesztették, főleg mert “elűzi a szeleket és megnyitja a dugulásokat.” Az egyszerű emberek körében is ismert és kedvelt növény volt. A fiatal egyedek virágvacka ehető, íze a karalábéra emlékeztet. Szárított virágaival házak ajtaját díszítették, ugyanis a növényt a szerencse szimbólumának tartották. A Mártában és a Bükkben is megtalálható gyógynövény a Bükki Nemzeti Park címernövénye.

Maximum 70 cm magas, szára egyenes, szőrös a levele, csipkésen fogasszélű, a virágok bíborvörösek, a szár végén 5-10 cm hosszú fürtben csoportosulnak. Az elvétve Közép-Európában is előforduló orvosi tisztesfű régi gyógynövény, amelynek számos jótékony hatást tulajdonítanak.

A vasfűfélék (Verbenaceae) családjába tartozó növény. 3-5 méter magas, sűrű, elágazó, keskeny, tojásdad levelei átellenesek, ujjasan osztottak. Vörös és sárga bogyó termésében 4 mag található. Aromás illatú, pálmaszerű levelei vannak. Az antik korban a barátcserje a szüzesség szimbólumának számított, amely állítólag segített a szexuális késztetés legyőzésében. Ezen kívül úgy tartották, hogy a birtoklása megvéd a sorscsapásoktól. Az illatos barátcserje a nevét (“barát” állítólag a libidó csökkentő hatásáról kapta. Ezzel együtt másik neve (“szerzetes bors”) ennek az ellenkezőjére utal.Az ellentmondás oka, hogy a barátcserje hormonkiegyensúlyozó hatású, tehát mindkét elnevezés igaz lehet.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó növény. Szára fél méternél magasabb, kissé gyapjas, szögletes; levelei széles tojásdadok, hegyesek, húsosak, átellenesen elhelyezkedőek. Virágai laza álfüzérben állnak, fehér pártával, előfordulnak bíbor színű, vagy sokszínű változatai is. Sötétbarna makkocskatermése négy apró, tojásdad alakú magot rejt. Fűszerként, a konzerv-, a likőr-, illetve az illatszeriparban is használatos növény. A görög basilikon név szó szerint királyit jelent. Indiában származási helyén szent fűnek tartják: a tulsi szent növényt jelent. Franciaországban Szent Anna, a kertészek védőszentje füvének nevezik. Dísznövényként is ültetik; különösen szépek a sötétlila levelű fajták. Forrázat és főzet készíthető belőle. A friss virágos hajtásvégből készült alkoholos kivonat hegképző kenőcsök alapanyaga lehet.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó növény. Maximum 90 cm magas, kétnyári növény, melynek nagyméretű, lilásfeketés, erezett virágai vannak. Minden részében erősen mérgező. Ragadós mirigyszőrökkel borított, kellemetlen szagú, szürkészöld színű növény. Gyökere karó alakú. Levelei hosszúnyelűek, fogasak, húsosak, rövid szőrökkel borítottak. Virágai rövid kocsányúak, lilás erezettel piszkossárga színűek. Termése hasas görbe alakú, éréskor leváló kupakkal fedett tok, amelyet öt szúrós fogú csésze vesz körül. A magok mákszemnyiek, vese alakúak, szürkésbarnák. A középkorban boszorkánykenőcsöt és bájitalt készítettek beléndekből. Az első évben a kifejlett tőleveleket kell gyűjteni, amelyek nagyok, dohánylevél módjára zsinegre felfűzve is megszáríthatók. A második évben a növény dúsan hoz lombleveleket. Beléndekpépet a fennmaradt agyagtáblák tanúsága szerint már az ókori Mezopotámiában is használták fájdalomcsillapításra.

Fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó növény. Szára 1 méteresre is megnő, elágazó, tövén alul sörtés, felül ragadós, mirigyes szőrökkel borított. Levelei 10-30 cm hosszúak, molyhos-szőrösek, hosszas, lándzsás kerületűek. Virágfészkei a hajtások végén állóak, sárgák. Termései ún. kaszattermések, kb. 8 mm hosszúak, hengeresek, mély bordájúak. Fontos likőripari nyersanyag. A termése szappangyártásra alkalmas zsírosolajat tartalmaz. Világossárga virágai júniusban és júliusbn nyílnak. A gyógyászati szempontból legértékesebb szárát – oldalhajtásaival, valamint a felső virágos, leveles részeivel – virágzása idején a legalkalmasabb gyűjteni. Árnyékos helyen szárítva megőrzi színét, értékeit és nem fakul ki. Gyógyhatásait már az ókorban is ismerték. Napos, szélvédett, kevésbé igényes talajon is megél. A benedekfű elterjedésében, megismerésében nagy szerepük volt a bencés szerzeteseknek, akik Itáliából honosították és termesztették a kolostorok kertjében. Ennek eredményeként a XVI. században már egész Európában elterjedt. Vértisztító és rothadást kiűző gyógynövényként a pestis elleni, legismertebb gyógyszerré vált a középkorban. Matthioli mester azoknak a szoptató kismamáknak javasolta a benedekfű használatát, akiknek elapadt a tejük (ez a tudomány mai állása szerint ellenjavallt, mivel bejut az anyatejbe). A benedekfű a konyhában is felhasználható. Szárított virágát ételeink színezésére, “befestésére”, sáfrányként, illetve annak pótlására használhatjuk fel. Gyökerét felfőzve likőrök vagy gyógyborok készítésénél alkalmazhatjuk; kesernyés ízt kölcsönöz az italoknak, de gyógyhatása kiváló (mértékkel használva).

Legfeljebb 10 méter magas, örökzöld fa, világossárga gyümölcsökkel, melyek héja sima. E növény gyümölcseinek héjából nyerik a híres bergamott olajat, melyet a fekete teához adva kapjuk az ún. Earl Grey teát. A bergamottolajat ezen kívül a kozmetikaipar hasznosítja (parfümöt és hajvizet állítanak elő belőle).

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó növény. Maximum 15 méter magas, lombhullató cserje, illetve fa formájában is fellelhető. Levelei szárnyaltak, a levélkék lándzsásak, 5-6 cm hosszúak. Végálló összetett ernyőt képez fehér virágokból és pirosas termésekből. Virágai kicsinyek, fehérek, dús fürtben csoportosulnak. Termése bogyószerű, 1 cm átmérőjű, sárgásvörös színű, fanyar ízű. A friss gyümölcsöt vitamin pótlására fogyasztják. Szörp, gyümölcslé, pálinka is készíthető belőle. Használják még C-vitamin előállítására, valamint cukorpótló szerként. A virágjából enyhe hashajtó és vizelethajtó hatású tea készíthető. Levele teapótlóként is ismeretes. Terméseit lekvárrá lehet feldolgozni. A berkenye érett termését a fürtről le kell szedni, majd akár napra is kiterítve, keményre meg kell szárítani. Kb. 3 kg friss termésből lesz 1 kg száraz áru.

Maximum 1.5 méter magas, évelő cserje, mely csak kevés (5-7) nyelves virágot képez.

Maximum 90 cm magas, évelő növény, leveleinek citromillata van. Ennek az észak-amerikai, indián növénynek a leveleit szívesen használják töltelékekbe, gyümölcskonzervek ízesítésére és bizonyos teakeverékek ízének a feljavítására. Fűszerként is használatos. A méhbalzsam kellemes illatának, lenyűgöző színpompájának hatására vonzza a méheket, a dongókat, a pillangókat és a kolibriket. Az amerikai lómentával (Monarda punctata) közeli rokonságban álló faj. Jelenleg mintegy 15 Monarda faj létezik, melyek a gyógynövényterápiában nagyon hasonlóan használatosak (a naturportal-on jelenleg 2 faj található: Monarda punctata, Monarda didyma). A méhbalzsam növénycsaládot Nicolas Monardes spanyol botanikus nevezte el, az Újvilág növényeiről írt könyvében mutatta be először ezt a fajt 1569-ben. Amerika felfedezését követően az “indián csalán” rövid időn belül eljutott Európába. Az egyik angol elnevezése bergamot, azonban a híres Earl Grey teát nem ezzel, hanem a bergamot narancsból (mediterrán citrusféle) kivont olajjal ízesítik. A fiatal levelekből kinyert illóolajok illata a bergamott, a menta, a zsálya, a kakukkfű és az oregánó illatát idézi. Az indiánok a gyógynövényt vadhúst ízesítő, tartósító fűszerként is előszeretettel használták. A növény virágai saláták és egyéb ételek ehető, illatos, egészséges díszítéseként is alkalmazhatók.

A bodzafélék (Caprifoliaceae) családjába tartozó növény. Cserje, illetve fa formájában is fellelhető. Levele szárnyasan összetett, rendszerint 5 levélből áll. Virágzata sárgásfehér, kellemes illatú, ernyőszerű, szétterülő. Termése 5-8 mm átmérőjű, gömbölyű, feketéslila színű bogyó. Íze édes-savanykás. A cserje vagy kisebb fatermetű fekete bodza ősidők óta ismert, legendákkal övezett házi növény. Néha két-három méter magas fává is megnő. Május-június hónapban hozz nagy, lapos álernyőit, melyeket piciny fehér virágok alkotnak. Igen jellegzetes, sajátos illata van. A körtedarbokkal, szilvával készített bodzakompót pompás, egészséges ásványi anyagokban gazdag desszert. A régi időkban a bodzacserje a házi istenek lakhelye volt, ezért a mai napig szívesen ültetik a parasztudvarokban az istálló vagy a csűr oldalfalához. A bodza termését színezésre (pl. bor, ételek) is használják.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó közönséges bojtorján kétéves növény. Az első évben fejlődnek nagy, akár 60 cm hosszú tőlevelei, a második évben jelenik meg az erőteljes virágzó szár, amelyen 3-3.5 cm átmérőjű, bíborlila, fészekvirágzatba tömörülő virágok fejlődnek. Gyökere karó alakú, kívül szürkésbarna, belül piszkosfehér, fanyar, undorító ízű. A virágfészkek gömbösek, a virágok pirosak, horgas csúcsúak, melyek beleakadnak a ruhába, illetve az állatok szőrébe.

A ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozó növény. Kétlaki, örökzöld, fás szárú 2-4 méteres, örökzöld. Levelei ár alakúak, szúrósak, 1-2 cm hosszúak. Virágai kicsinyek. Termései tobozbogyók, két éven át érnek, zöldből kékes-hamvas bevonatóak lesznek. Szaguk terpentinre emlékeztető, íze édeskés, aromás, kesernyés. A bogyókat egészben, szétnyomva (forrázat vagy főzet alakjában), porrá zúza (kapszulában), tinktúraként, vagy illóolajként használják. Gyakran keverik más vizelethajtó hatású növényekkel, mint például a tövises iglice, vagy és az aranyvessző. Őseink időnként borókaágakat dobtak a tűzbe, hogy így védekezzenek a gonosz szellemek ellen. A boróka kitűnő ipari és háztartási fűszer, különösen húsok pácolására és halkészítmények ízesítésére használatos. A borókából illóolajat és pálinkát is előállítanak. Tulajdonképpen borókapálinka az angolok “gin” nevű itala is. A borókaolaj a borovicska pálinka készítésénél melléktermékeként jelentkezik, a pálinka tetején úszik, onnan gyűjtik össze. Egy másik lepárlási mód szerint az illóolaj lepárlása után visszamaradó anyagot cefrézik, és abból készítik a pálinkát. A termést szétnyomkodva (forrázat vagy főzet formájában), porrá zúzva (kapszulában), tinktúraként vagy illóolajként használják.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó növény. Szára 30-50 magas, tövén elfásodó. Levelei szálas-lándzsásak, 1-2 cm hosszúak, épszélűek. Virágai kicsinyek, fehérek, vagy rózsásak. Erősen aromás illatú növény. Ezt a füvet főként bab elkészítéséhez és uborka eltevéséhez használják. Illóolaját a konzerv- és likőripar használja. Ipari és háztartási fűszer. Az erdélyi konyha elterjedt fűszere. Használatával vigyázni kell, mert erős aromája keserűvé teheti az ételt. Csak a főzés végén kell az ételhez keverni. A diétás főzésnél nagyon hasznos a feketebors pótlékaként.

Az Ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó növény. A mentafajokat több mint 2000 éve hasznosítják, a növény legkorábbi ismertetése a Kr. e. 1500 táján készült Ebers-papiruszon maradt fenn. A borsosmenta a vízimenta (Mentha aquatica), a hosszúlevelű menta (Mentha longifolia) és a szicíliai menta (Mentha rotundifolia) kereszteződéséből alakult ki. Valamennyi mentafaj hasznosítható, de hatóanyag tartalmuk eltérő. Gyökértörzse vékony, belőle húsos tarackgyökerek, és a felszínen kúszó indák fejlődnek. Szára 60-80 cm, egyenes, elágazó, pirosló, gyéren szőrös. Levelei keresztben átellenesen állnak, 2-8 cm hosszúak, lándzsa alakúak, hegyes, fűrészes szélűek. Virágzata tömör füzér, a virágok világos lilák. Termése makkocska. A növény minden része kellemes illatú, hűsítő ízű mentol tartalma miatt. Likőrkészítésre is használják. A mentaolajat a kozmetikai-, a gyógyszeripar és az élelmiszeripar is sokoldalúan használja.

Az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartozó fűszer- és dísznövény. Szára egyenes, 50-70 cm magas, húsos, levelei közül az alsók hosszú nyelűek, 5-15 cm hosszúak, a felsőbbek keskenyedők. Virágai égszínkékek, 2-3 cm szélesek. Fiatal leveleiből salátát készítenek. A borágó elterjedt dísznövény; a méhek kedvelt mézelő növénye. Fűszernövényként salátákhoz és szószok készítéséhez használatos. Virágát fűszerként salátákba, köretek és sütemények díszítésére használják, akár szárítva is. Az uborka eltevéséhez is használták, innen az egyik magyar neve: uborkafű. A konyhában a durva tapintású, finom ízű levelei használatosak, amelyeket még a szerteágazó növényszár teljes kifejlődése előtt kell begyűjteni. A világ legtöbb országában a növényt termesztik a kertekben, de akár virágládában is életképes. A borágó gyógyászati célú felhasználásáról már Avicenna (980-1037) híres arab gyógyító is írt. A legtöbb hatóanyagot a már virágzó növény felső része tartalmazza, amelyet májusban, vagy júniusban szokás begyűjteni. A borágó olaja kiváló omega-3 (linolénsav) és omega-6 (gamma-linolénsav) forrás.

A rutafélék (Rutaceae) családjába tartozó növény, mely Afrika egyik legismertebb gyógyhatású növénye. 1800-ban került Európába, és 1821-ben már szerepelt a brit gyógyszerkönyvben. Erős illata a rozmaringra és a borsmentára emlékeztet. Gyakran a medveszőlővel társítják. Maximum 2 méter magas cserje, tipikus ismertetőjegye az olajmirigyekkel teli bőrszerű levél. A buchu levél kellemes ízű, önmagában forrázatként is fogyasztható. Forrázatként (filteres tasakokban), tinktúra, por, száraz kapszula vagy folyékony kivonat formájában használják. Önmagában, vagy más vízhajtó növényekkel együtt alkalmazzák.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, igen elterjedt, közismert, maximum 90 cm magas egynyári növény. Szára akár fél méter magas is lehet, levelei közül az alsók három szeletre osztottak, a felsőbbek egyszerűbbek, lándzsásak. Nagyméretű virágfészkei alul gömbösek, kb. 1 cm vastagok. A virágok élénk kékek.

Maximum két méteresre megnövő egy, vagy kétnyári növény, melynek tipikus usmertetőjegye az üreges, finoman rovátkolt, kéken deres szár. Ez a mérgező faj arról vált híressé, hogy a görög filozófus, Szókratész (kb. Kr. E. 469-399) – akit az ifjúság megrontása és új istenek imádása miatt “bürökpohár” általi halálra ítéltek – kivégzésének eszköze volt. Ugyanakkor korábban gyógynövényként is használták, de erősen mérgező, életveszélyes anyagai miatt ez ma már nem szokásos.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó, kicsiny, 70 cm-nél nem magasabb évelő félcserje. Zöld szárán, törékeny ágain ovális, fogazott levelek ülnek. Termése, a paprika hosszúkás, felfújt bogyótermés, mely a törpepaprikához hasonló, téglavörös színű, csípős ízű termés. A paprika kezdetben zöld, majd érett állapotban sárga, vagy élénkpiros lesz. A cayenne a HKO szerint melegítő hatású (egyrészt a csípőssége, másrészt a vörös színe miatt) csilipaprika por. Konyhafűszer.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó növény. Jellemző aromás illatú, szára egyenes, 30-70 cm magas, hosszúkás szórt állású tőlevelei 20-30 cm hosszúak, nyelesek, 2-4 cm szélesek, a szár levelei felfelé kisebbedők, többszörösen szeldeltek. Virágzata 3-5 mm-es apró fészkekből összetett sátorozó bugavirágzat, mely szürkásfehér, illetve fehér virágú, illetve rózsaszín árnyalatokban is előfordul. A növényt gyógylikőrök ízesítésére is használják. Szárítva, forrázatként vagy friss állapotban folyékony kivonatként, tinktúraként használható. Külsőleg kivonatként és esetleg porítva alkalmazzák.

A rutafélék (Rutaceae) családjába tartozó maximum 10 m magas fácska. A fácska törzse egyenes, halványzöld, ágai tövisesek. Élénkzöld, fényes levelei oválisak, lándzsa alakúak. Virágai fehérek, esetleg rózsaszín széllel, nagyon finom illattal. A gyümölcs igen savanyú, héja citromsárga. A citrom héja is gyógyhatású, vigyázzunk, hogy gyógyászati célokra csak olyan héjat használjunk fel, mely vegyi anyaggal (pl. imazilil) nem kezelt! A citromhéjat a likőr- és az édesipar is használja. Az aromaterápia a termés héjából vagy a levelekből vízgőz-desztillációval illóolajat állít elő. A természetes citromlé C-vitamin tartalma jobban hasznosul, mint az aszkorbinsav (szintetikus C-vitamin). Azonos adagolás mellett (pl. 500 mg) esetén a C-vitamin bevitel 35 %-kal hatékonyabb, mint a szintetikus készítményeknél, ami részben a citrom flavonoidjainak tulajdonítható.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, vadon is és termesztetten is előforduló gyógynövény. A citromfüvet a legfinomabb méz elnyerése céljából már évszázadok óta a méhkasok közelébe ültetik. Ezt az évelő növényt számtalan kivételes hatása miatt már több mint 2000 éve termesztik a különböző kultúrákban. Avicenna, a híres római orvos “életelixírnek” tartotta a citromfüvet. Dioszkoridész görög orvos részletesen ismerteti a citromfű rovarcsípés, kígyómarás, valamint kutyaharapás elleni sikeres alkalmazását. A citromfű a középkorban kulcsfontosságú összetevője volt az Eau de Melisse des Carmes-nek, vagyis az ún. karmelita cseppeknek, mait párizsi szerzetesek 1611-ben állítottak elő először. Emésztési problémák, fejfájás, fáradtság és melankólia elleni gyógyszerként, valamint memóriaserkentőként és “hosszú életet adó” készítményként alkalmazták. A növénynek kellemes citrom illata és fűszeres íze van. Gyökér feletti része elfásodó, szára 1 méter magas, bokrosan elágazó. Levelei keskeny tojásdadok, hegyesek, durván csipkés-fogasak, a pártájuk fehér. A termések kb. 2 mm hosszúak, barnák. Külsőleg borogatásra péppé zúzva, fürdőkhöz, bedörzsölésre használják. Saláták, mártások, levesek, húsok, desszertek, italok készítéséhez is alkalmazható. A likőr- és az illatszeripar is használja. A citromfű illóolaját vízgőzdesztillálással nyerik ki a növényből. Egy kilogramm olaj elkészítéséhez több mint 7 tonna gyógynövény szükséges. A tiszta citromfű illóolaj ezért igen drága, ezért citromhéjolajjal együtt, lepárlással állítják elő az ún. Oleum melisse citratum nevű olajat. A drága és tiszta citromolaj az egyik legrősebb gyógyhatású illóolaj az aromaterápiában. Talán ezért is nevezik héberül Bal-Smin-nek, vagyis az olajok parancsnokának. Ha magunk gyűjtjük, fontos, hogy virágzás előtt szedjük le a leveleit, mert virágzás után már nincs olyan kellemes illata. Friss levele kiváló ízesítő salátákhoz, mártásokhoz, levesekhez és zöldfőzelékekhez. Az orvosi citromfű kitűnő méhtáplálék, de aromás, emésztést elősegítő, nyugtató, görcsoldó és izzasztó hatásai miatt keresett gyógynövény is. A konyhában szószok, saláták, hal-, hús- és szárnyasételek ízesítésére használják. Mivel távol tartja a szúnyogokat, ezért nyári estéken érdemes virágcserépben az ablakba helyezni.

A csalánfélék (Utricaceae) családjába tartozó, kétlaki, évelő növény. Minden része csalánszőrökkel borított, melyek a bőrhöz érve felpattannak és a bőr alá fecskendezik a csalánmérget, ezáltal viszketést és felhólyagosodást okozva. Gyökértörzse hosszú, elágazó, barnássárga, szára 1 méternél magasabbra is megnő, levele nyeles, lemeze tojásdad vagy lándzsás, hegyes, durván fűrészes szélű, virágzata füzérszerű. A nőnemű virágai zöldesek, a hímneműek sárgásak, a levelek hónaljában jelennek meg, álfüzéreket alkotva. Világosbarna termése sárgarépamagra emlékeztető illatú. Friss leveléből főzeléket, levest, salátát készítenek. A saláta elkészítése előtt forrázással el kell távolítani róla a szőröket. Az utak mentén beszennyeződött példányok nem alkalmasak a fogyasztásra. Régebben oly nagy becsben tartották, hogy csodatévő tulajdonságokkal is felruházták (pl.: képessé tesz a félelem leküzdésére). Forrázatként, szirupként, porított formában, száraz kivonatként és tinktúraként alkalmazzák. Reneszánszát éli a fiatal hajtásokból készített leves, vagy főzelék fogyasztása.

A hangafélék (Ericaceae) családjába tartozó, 30-40 cm magas félcserje. Szára fás, seprősen elágazó, levelei 2 mm hosszúak, pikkely alakúak, 3-4 sorban állnak, egymást borítják. Virágai füzéres fürtben állnak, 3-4 mm vastagok, ibolyásrózsásak, virágainak négy szirma harangra emlékeztet. Kedvelt kerti növény. Régebben felhasználták a csarabot természetes szálak színezésére is.

A cékla a libatopfélék (Chenopodiaceae) családjába tartozó, maximum 70 cm magas, kétnyári növény. A cékla a Római Birodalom tehetős, gazdag patríciusainak ugyanúgy kedvelt eledele volt, mint a szegényebbeknek. Története tehát az ókorig nyúlik vissza.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó növény. Cseresznye néven leggyakrabban a vadcseresznyefát (Prunus avium), illetve annak valamely termesztett változatát, vagy annak csonthéjas gyümölcsét értik. Képviselőik az északi félgömb mérsékelt égövi területein őshonosak: két fajuk Amerikában, három Európában, a többi Ázsiában. Maximum 10 méter magas, lombhullató fa. Kerek, piros, vagy feketéspiros csonthéjas terméseket hoz. Több alfaja létezik, mint nemesítés. Kedvelt kerti növény, amelynek vad formája Közép-Európában lombhullató és kevert erdőkben is előfordul. Termései keresett gyümölcsök, gyógyászati célra a kocsányait használják fel. A szív alakú, gömbölyded, vörösen fénylő terméseknek már a puszta látványa is örömet okoz az embernek. Rájuk nézünk, s azonnal összefut a nyál a szánkban. Az emberiség már több ezer éve termeszti, nemesíti a cseresznyét és a meggyet. Fája az asztalosok és a pipakészítők körében keresett, kiváló minőségű, kemény, vöröses-sárga színű. A fatörzs fényes, sötétbarna, a fekéreg idővel hosszanti irányban berepedezik és befeketedik.

A szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó nagyobb cserje vagy fa, mely maximum 3 méter magas, lombhullató cserje. Levelei 5-8 cm hosszúak, szélesek, oválisak, ép szélűek, kopaszok, ősszel megpirosodhatnak. Virágzata dús, terebélyes, a virágszirmok sárgák. Csonttermése borsónyi, tojás alakú. Ipari bőrcserzőanyagot, és sárga festékanyagot is állítanak elő belőle. A cserszömörce fája a gyapjút, de más természetes rostokat is pácolás során narancssárgára színezi.

A csikófarkfélék (Gnetaceae) családjába tartozó, zsurlószerű, alacsony cserje. Szára fél méter hosszú is lehet, heverő vagy felemelkedő, ágas, zöldesszürke színű. Ágai átellenesek, 1 mm vastagok. Levelei 1-2 mm hosszúak, alul rövid csővé összenőttek. A porzós virágok rövid barkákban állnak, a termős virágzat rendszerint kétvirágú. Termése álbogyó, 6-7 mm hosszú, gömbölyded, vörös színű. A kínai csikófark teáról az a legenda járja, hogy már Dzsingisz kán testőrei is csikófarkteát ittak, hogy ébren tartsák magukat, mivel elalvás esetén lefejezés fenyegette őket. A kínai szerzetesek állítólag ennek segítségével emelték koncentrálóképességüket a meditáció során. A HKO szerint az íze csípős és kicsit keserű, a jellege: meleg. A Tüdő és a Húgyhólyag meridiánjaira hat.

Gyökere rövid tarackos, szára egyenes 20-30 cm magas, levelei 4-6 mm hosszúak, félig szárölelők, lándzsa alakúak, finoman fűrészes szélűek, mirigyesen pontozottak. Virágai levélhónaljból erednek, 1-2 cm hosszúak, fehérek, vagy piroslók. A nedves élőhelyeken növő csikorgófű Közép-Európában is előfordul, de majdnem mindenütt olyan ritka, hogy törvényileg védeni kell.

A csillagánizsfélék (Illiciaceae) családjába tartozó, értékes fűszernövény. Magyarországon is kedvelt és ismert, a tőle rendszertanilag távol eső ánizshoz (Pimpinella anisum) hasonló aromájú, ám annál valamivel erősebb illatú, tüzesebb és édeskés ízű gyógynövény. 80 évig is elélő fa, az első szüretig azonban 10 évet kell várni. Maximum 20 méter magas, örökzöld fa, melynek nagy, sárga virágai és csillag alakú termései vannak. Termése, a csillagánizs, a csillag alakban elhelyezkedő, 8-12 csontkemény, oldalt összenyomott tüszőből áll. Érett állapotban minden tüsző 1-1 fényes, barna magot rejt. Kellemes aromájú, édeskés ízű növény. A magnóliával rokon növény, melyet a 19. században Sir Joseph Dalton Hooker azonosított. Közismert gyógy- és fűszernövény Kínában, Indonéziában, Malajziában, Indiában és további ázsiai országokban is. Európába a 17. századtól kezdve szállítják az ánizscsillagokat. Különösen karácsony környékén keresett fűszer süteményekhez, édességekhez, kompótokhoz, gyümölcslevekhez. Több étel- és italkülönlegesség különleges ízét és illatát adja. Magyarországon főleg éde ételek fűszerezésére használatos (az ánizzsal együtt): mézeskalácsot, kekszet, lekvárt, kompótot ízesítenek vele, illetve likőrökhöz használják fel (pl. ánizslikőr, sambuca, pastis, abszint).

A pázsitfüvek (Gramineae) családjába tartozó, tarackos gyomnövény. Gyökértörzse elágazó, hosszú kb. 5 mm vastag. Szára 10-30 cm vastag magas, vékony, felemelkedő. Levelei szálasak kb. 5-15 cm hosszúak és 2-4 mm szélesek, érdes szélűek.Virágzata 3-4 ernyőben álló kalász, ibolyás színűek, 2 mm hosszúak.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó vadon élő rózsafajok gyűjtőneve. A cserjék 2-3 m magasak, ágaik ívesen hajlók, tüskések. A levélnyélen álló leveleik 5-7 levélkéből állnak, összetettek, ellipszis alakúak és fogazottak. Virágaik 3-4 cm átmérőjűek, szirmuk fehér, világos rózsaszín, vagy halvány piros – magányosan vagy csoportot alkotva állnak. Álbogyótermésük tojásdad, körte, vagy gömb alakú 1,5-3 cm hosszú, húsos falú, belül sok magvú, melyet szúrósabb szőrök vesznek körül. A bogyó savanykás, aromás ízű. A csipkebogyó augusztus végétől érik, de egész télen át az ágakon marad. A modern tudomány kimutatta az igazi erejét, mivel a C-vitamin tartalma extrém magas. (A citrom C-vitamin tartalmánál 10-szer magasabb.) A bogyóból teát készítenek, de felhasználható lekvárként, kompótnak, mártásként, levesnek, bornak, pálinkának, likőrnek is. A nevét (kutyarózsa) onnan kapta, hogy a néphit szerint megóv a veszett kutya harapásától. Használják teaforrázatként, főzetként, tinktúra vagy száraz kivonat formájában. Gyakran egyéb étvágy- vagy anyagcserefokozó gyümölccsel társítják.

Az ajakosok (Labiatae) családjába tartozó, évelő, illatos növény. Szára felemelkedő, 15-40 cm magas, egyszerű vagy elágazó, levelei 1-2 cm hosszúak, tojásdadok, tompa hegyűek. A földön kúszó szár segítségével terjed. Virágai levélhónalji örvökben állnak, kicsinyek, bíborlilák. A növény illata a borsosmenta és kakukkfű keverékére emlékeztet. A csombormenta tartalmaz egy pulegon nevű anyagot, amely miatt a hajtásaiból és a leveleiből származó olajat régebben időnként magzatelhajtóként használták. Fűszerként is használatos.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó, évelő növény. Gyökértörzse kúszó, arasznyi hosszú, 1-2 ujjnyi vastag, szagtalan, undorító ízű. Szára egyenes, 20-40 cm magas, lágy. Levelei a szár tetején sűrűn állank, 10-15 m hosszúak, elliptikusak, vagy tojásdadok, lágyak, ép szélűek. Harang alakú virágai a levelek hónaljában egyesével állank, hosszú kocsányon lecsüngők, hengeres alakúek, kívül barnáslila, belül zöldes színűek. Termése gömbölyű, kb. 6 mm étmérőjű tok. Ennek a mérgező növénynek a gyökerét régen állítólag gyakran használták afrodiziákumként és főként az ún. “boszorkánykenőcsök”-höz keverték.

A diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó, hatalmas, hosszú életű, Ázsiából származó fa, amely akár 300 évig is elél. Szereti a napsütötte területeket, de a talaj összetételével szemben nem mondható igényesnek. Termést csak élete 10-15. évében kezd hozni, ezért előnyösebb, ha kertünkbe már kifejlettebb példányt ültetünk. A kertben elegendő helyet kell biztosítanunk a számára és érdemes felkészülnünk, hogy közvetlen környezetében semmi nem fog kinőni. A diófa gyökere ugyanis olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a legtöbb növény számára mérgezőek. A diófa egyike azoknak az értékes növényeknek, amelyek minden részét hasznosíthatjuk. Nem csupán a termése és a fája hasznos, hanem a levele (Juglandis folium), a termésének a külső, húsos burka ( Juglandis nucis pericarpium), alamint a termésben lévő kemény hártyás képződmény, az ún .”közfal” (Juglandis nucis dissepimentum) is. Gyorsan növő törzse különösen jó minőségű faanyagot ad, amit gyakran haszMagyarországon bútor, vagy luxus kivitelű fapadló készítésére. A diófa emellett jelentős méztermelő növény, és a belőle nyert kivonatok rovarűző hatásúak. Levelei tojásdadok, 5-10 cm hosszúak, sima szélűek. Csonthéjas remése barna, fajától függő keménységű. A magot külső zöld, húsos-leves burok fedi. A magon belül feltörve elválasztó hártyákat találunk, ezeket külön is felhasználják gyógynövényként. Gyógynövény a növény levele, törzse, a dióbél, a termés zöld burka (diókopács) is. Rendkívül érdekesek és gyógyhatású anyagokban gazdagok a fa még éretlen termései, amelyek még szorosan be vannak zárva a zöld termésburokba, és a belső héjuk még nem keményedett meg. Ezeket az éretlen terméseket júniusban szokás begyűjteni, és vagy ki kell őket szárítani, vagy alkoholba tenni. Az éretlen diónak más a hatónyag-összetétele, mint az érettnek. Sokkal kevesebb zsír található benne, viszont nagy mennyiségben tartalmaz C-vitamint, valamint fertőtlenítő és antibekteriális hatású anyagokat. A diófából nyert természetes (sárga) színezőanyagot fel lehet használni textíliák színezésére is. A likőripar is felhasználja. A diólikőr gyógyító hatású és kivételesen jó ízű. Íme egy recept: az éretlen diót vékony darabokra szeleteljük, egy pohárba tesszük, majd a poharat teletöltjük jó minőségű alkohollal. Az ízhatás fokozásának kedvéért beletehetünk egy szál fahéjat, de nem feltétlenül szükséges. Legalább egy hónapig napos helyen állni hagyjuk, mjad leszűrjük, és ízlés szerint édesítjük. A dió érett termése az agyműködésre és az idegrendszerre rendkívül előnyös hatással van, ezen túl a bőrre és a nyálkahártyára is előnyös. Az érett diótermés hajlamos a gyors oxidációra a benne található telítetlen zsírsavak miatt, ezért érdemes hűvös, sötét helyen, kis mennyiségben tárolni. Az érett diót ajánlatos először alaposan kiszárítani, és csak utána eltenni, nehogy bepenészedjen. Mélyhűtőben is tárolható, vagy eltehetjük mézben, hogy elkerüljük a zsírsavak nemkívánatos oxidációját. A dióból nyert finom növényi olaj sokáig megőrzi jellegzetes dió ízét és illatát. Ezért remekül felhasználható hidegtálak és sütemények készítésekor. Plinius (Kr. u. 23-79) jegyezte le gyógyhatását először. A növényt Kínában a XII. század óta használják, magjának jang-erősítő hatást tulajdonítanak. Forrázat, tinktúra és folyékony kivonat formájában alkalmazzák.

Legfeljebb 35 méter magas fa, gyermekfej nagyságú tüskés termésekkel. Ennek a fának a – nagyon tápanyaggazdag – gyümölcsei kellemetlen szagot árasztanak, ellenben kitűnő az ízük. Nagyon gyorsan romlik, ezért nem lehet exportálni, csak azokon a délkelet-ázsiai piacokon található meg, ahol termesztik a fajt.

Az érdesnyelvűek (Boraginaceae) családjába tartozó növény, melynek gyökere karó alakú, arasznyni hosszú. Maximum 80 cm magas, kétnyári növény. A tőlevelei és a szára alsó levelei hosszú nyelűek, simán molyhosak, fodros élűek; a szár felső levelei lándzsásak, hosszúkásan kihegyezettek. Virágai pirosak, majd kékek; kunkorban állnak.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó, nyirkos helyeken, árokparton, füzesekben élő, felkapaszkodó szárú cserje. Közép-Európában is honos faj, mely a nedves élőhelyeket részesíti előnyben, így például a galériaerdőkben vagy a vizek partjai mentén találhatjuk meg. Cserje, maximum 3 méteres indákkal, lila virágainak enyhe egérszaga van. Termése elliptikus, kb. 1 cm hosszú, éretten piros, sokmagvú bogyó. Gyűjtendő a növény elfásodptt szára, levéltől, virágtól és terméstől megtisztítva, majd 1-2 arasznyira feldarabolva. Kb. 3 kg friss anyagból lesz 1 kg száraz áru.

A hüvelyesek (Leguminosae) családjába tartozó növény. Maximum 2 méter magas, évelő növény. Sárga színű gyökerei vannak barna kéreggel, valamint sárga virágokkal. Ánizsra emlékeztető ízű és illatű gyökérrel rendelkező gyógynövény. Az élelmiszeripar erős édes íze miatt hasznosítja (több százszor édesebb a hagyományos cukornál), szívesen használják ízfokozóként édességekben és italokban. Az édesgyökér besűrített vizes kivonatából a gyerekeknek ún. medvecukrot (Succus liquiritiae) állítanak elő, amely tömbökben és 5-10 dkg-os rudakban kerül forgalomba. Felhasználják még a barna sör színezésére, illetve az emésztést serkentő gyógytea készítésére is. Az édesgyökér édes íze a glicirrhizintől származik, az élelmiszer és a gyógyszeripar ízjavítóként hasznosítja. A port forrázást és áztatást követően állítják elő. Nagyobb darabok, szeletek, por vagy folyadék formájában kerül forgalomba.

Legfeljebb 30 cm magas páfrány, kúszó, számos pikkellyel fedett gyöktörzzsel. A gyökere édes ízű, régebben a gyermekek szívesen rágcsálták. Gyökértörzse kúszó, arasznyi hosszú, elágazó, ceruzavastagságú, vörösesbarna színű, édes-fanyar ízű, az elmúlt évek levélmaradványaitól sűrűn bemélyedt felületű. Levelei 10-30 cm hosszúak, mélyen szárnyasan hasogatottak, lándzsás kerületűek. A drogot a növény gyökértörzse (Polypodii rhizoma) adja.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozó, évelő vagy kétéves, magas, lágyszárú növény. Szürkés-kékeszöld levelei többszörösen szárnyasan összetettek, finoman szeldeltek. Ernyőszerű virágzata apró, sárga virágokból áll. Illata az ánizséra emlékeztető. Zöldes, vagy barnás szürke termése hosszúkás, végei felé keskenyedő ikerkaszat. A HKO szerint mint fűszer csak a megfelelő testtípus esetében használható. Fűszerként nemcsak a magját, hanem a fiatal levélzetét is hasznosítják. Illóolaját a kozmetika ipar és a likőripar is hasznosítja (az abszint egyik alapanyaga). Az édesköményt Európában már az ókorban is termesztették, a régi kőtáblákon és papiruszokon is megemlítették mint parfümök összetevőjét és fűszert, de igen régóta használják gyógynövényként is. Kínában először a XI. században kezdték alkalmazni. Három variánsa lézetik: gumós édeskömény- Foeniculum vulgare var. azoricum, fűszeres édeskömény – Foeniculum vulgare var. dulce, kerti édeskömény – Foeniculum vulgare var. vulgare. Kenyérbe sütik, péksüteményekre, teasüteményekre is hintik. A növény fiatal levélzetéből salátát és főzeléket is készíthetünk. A termésből ipari úton vonják ki az anetolt a gyógyszer- és az illatszerkészítéshez. Termését és illóolaját a modern gyógyászat széleskörűen felhasználja.

Maximum 20 méter magas fa. Tipikus ismertetőjegyei: aromás illatú, maximum tizenöt cm hosszú, gyöngyfüzérszerű hüvelyek. Ennek a fának a leveleit, virágait és hüvelyeit már az antik korban is használták sebek kezelésére, valamint féregtelenítőkúrák során.

A hagyományos kínai orvoslás szerinti íze Csípős, jellege Meleg. Rengeteg fjtáját ismerjük, melyek hatása némileg eltér egymástól.

Maximum 2 méter magas, évelő növény, melynek bíborszínű szára és fehér, legtöbbször rózsaszínnel futtatott virágai vannak. Fűszerként is használatos.

A mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó, legfeljebb 1,5 méter magas, kétnyári növény, világos színű, húsos karógyökérzettel. Felálló, elágazó szárán hosszú levélnyeleken ülnek tenyeresen karéjos, fűrészes szélű levelei. Viszonylag nagy virágai lila színűek, kivágott szirmúak. Termése lapos, korong alakú papsajt, barn magja vese alakú. Ennek a növénynek hasonló tulajdonságokat tulajdonítanak, mint a fehér mályvának (Malva officinalis), bár nem annyira hatásos, mint amaz. A növény valamennyi hatására kiterjedő teljeskörű gyógyszerészeti vizsgálat ma még nem létezik.

Árnyas, nyirkos erdeinkben élő páfrányfaj. Levelei 40-60 cm hosszúak, lándzsás kerületűek, egyszer vagy kétszer szárnyasan összetettek. Gyökértörzse a levélnyél-maradványokkal gyütt 1-2 arasznyi hosszú, hengeres, 5-10 cm átmérőjű. A csúscsán erednek az új levélhajtások, a végén elhaló, korhadó. A gyűjtött növény csak addig hatásos, amíg a beljseje zöld. Gyöktörzsén sárgásbarna pikkelyek találhatóak.

Gyógyászati célokra a fa kérgét használják. Lefejtve a fáról a kígyóbőrhöz hasonlít. Egyike az 50 alapgyógynövénynek, amit a HKO használ. Ezt a fajt már egy I. századi kínai írásban megemlítik gyógynövényként. Kb. 15 méter magasra növő fa, 8–16 cm hosszú levelekkel. Levelei szeldeltek. A virágait márciustól májusig hozza. Virágai aprókés zöldes színűek. Júniustól novemberig hozza termését, mely 2–3 cm hosszú és 1–2 cm széles. A növényt megsértve tiszta folyadék távozik belőle. A guttaperchának nevezett kaucsukszerű anyagot, amely a levelek vagy a kéreg megsértésekor tör elő, gyakran használják fel fogtömésekben.

A tárnicsfélék (Gentianaceae) családjába tartozó, maximum 30 cm magas, egynyári növény, rózsaszínű, álernyőkbe rendeződő virágokkal. Ennek a növénynek a nemzetségneve a görög mitológiai lény; Chiron kentaur nevére vezethető vissza, aki a gyógyításhoz értő természeti lény volt. Magyarországon termő mindhárom fajtája gyógynövény. Közülük a kisezerjófű fordul elő a leggyakrabban. Az ezerjófű drogja szagtalan, rendkívül keserű ízű. Gyomorlikőrök és az ürmös gyógybor elmaradhatatlan alkotórésze. Olcsóbb sörök készítéséhez komló helyett is használják. A növény régi latin nevének jelentése: a föld epéje, amely megnevezés az ősidők óta ismert gyógynövény kellemetlenül keserű ízére utal. Feltételezések alapján a centum és az aureum szavak összevonásából származik az elnevezés, amely arra utal, hogy 100 aranyat érő fűről van szó. Mágikus tulajdonságokkal ruházták fel, füstjét pedig kígyók elüldözésére és távoltartására használták. A kisezerjófű nehezen védekezik a rivális gyomokkal szemben, és igen érzékeny az altalaj minőségére. Ezért szinte biztosra vehető, hogy ahol találunk, ott tiszta a talajvíz. A kis ezerjófű kétéves növény.Az első évben alakul ki a föld feletti levélrózsája, ami kb. 3 cm hosszú, tojásdad alakú, feltűnően erezett levelekkel. Kocsánytalan növényszára levelekkel borított, egyenes, merev, felső részében szétágazó, csak a második évben kezd növekedni. Öttagú, rózsaszín virágai, bogernyő virágzatba rendeződve, júniustól szeptemberig nyílnak. Termése kétrekeszű, sokmagvas toktermés. Porítják és teafőzetként, forrázatként, porított formában vagy tinktúraként használják fel.

A babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó, 5-8 méter magas, örökzöld fa. Mintegy 20 cm hosszú levelei egyszerűek és húsosak. Virágai laza fürtökbe tömörülnek. Bogyótermése sötét-barnás-vöröses. A fiatal ágak kérge jellegzetes illatú és ízű fűszer. A fehéjat már a civilizációnk kezdetén is nagy becsben tartották. Az ősi nemzetek uralkodói és az istenek számára megfelelő ajándéknak számított. Az első kínai feljegyzések a gyógyító hatásáról a Kr.e 2700. évből származnak. Az ókori egyiptomiak is alkalmazták a halottak balzsamozásához, valamint megfázás és influenza, menstruációs problémák, esetleg reuma esetén, és szívesen keverték a fahéjat szerelmi bájitalokba vagy tömjénbe is. Az Ószövetség is többször említi a fehéjat, Mózes például azt mondja, hogy az édes fahéjat (héberül: qinnamoon) kell használni a szent kenet olajaként. A fa fiatal ágainak kérgéből lehántással, majd őrléssel készítik a fahéj néven ismert fűszert. Mintegy 18 fajta fehéjfa lézezik a Földön, ezen közül a Ceylon szigetén termesztett Cinnamomum verum (valódi, vagy ceyloni fahéj) a legegészségesebb, és a legjobb ízű, illetve illatú. Ma is Sri Lankáról származik a világban felhasznált fahéj 90 %-a. A legjobb minőségű ceyloni fahéj után, a kínai és malabári fahéjat jegyzik. A HKO szerint felhasználják a fa kérgét, illetve a fa ágát egyaránt. Gyógyhatásuk is némileg eltér egymástól. A fahéj kéreg (Gui Pi) esetében a Rou Gui vietnámi fahéj fajtát tartják a legbecsesebbnek. A kérget összetörés és porítás után csak a főzés utolós öt percében kell a főzethet adni, különben elveszíti illóolaj tartalmát. A fahéj ág (Gui Zhi) nem olyan ízes mint a kéreg, de ne főzzük öt percnél tovább. A fahéjfából kétféle illóolaj is készíthető. Az egyiket a fa kérgéből, azaz a fa belső kérgének lehántásával, szárításával, majd gőzdesztillálásával nyerik, a másikat pedig a fa leveleinek desztillálásával állítják elő. Mindkét illóolaj aranysárga színű, jellegzetes fahéj illatú és csípős, fűszeres ízű.

A csalánfélék (Utricaceae) családjába tartozó, legfeljebb 1 méter magas, egynyári növény, nyélbe keskenyedő, üvegszerűen fénylő levelekkel. Régóta alkalmazzák gyógynövényként. Virágai egylakiak, aprók, örvösen bogernyőkben csoportosulnak; júniustól őszig nyílnak.

A farkasalmafélék (Aristolochiaceae) családjába tartozó, maximum 50 cm magas évelő növény. Tipikus ismertetőjegye: szív alakú levelek és sárga, cső alakú virágok. Gyökértörzse kúszó,elágazó, tagolt, cseruza vastagságú, sárgásbarna színű. Szára felálló, hajldozó. Levelei szórtállásúak, hosszúnyelűek; lemezük 10-15 cm hosszú, tompa, háromszög alakú, mélyen szívs vállú, ép szélű, kopasz, húsos. Virágai a levelek hónaljában csoportosan állnak 2-3 cm hosszúak, világossárgák. Termése diónyi, lecsüngő, benne háromszög alakú nagy magokkal. Az egész növény jellemző, kellemetlen szagú, undorító, keserű ízű. Májustól virágzik.

A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába tartozó, évelő növény. Gyökere 2 méter hosszó és 15 cm vastag is lehet, húsos, kívül világosbarna, belül sárgásfehér színű, szagtalan, karcoló ízű. Vízzel rázva tartós habképző. Virágzata dúsan összetett bog. Virágai aprók, fehéres színűek. A virágzatot csokrok díszítésére használják, erre a célra a növényt kertészetekben és díszkertekben is termesztik. A kereskedelemben fehér magyar szappangyökér (Saponariae albae Hungaricae radix) kerül forgalomba. A szappangyökérből előállított szaponint borotvaszappanok, mosdó- és mosószappanok, fogkrémek habzókészségének növelésére használják.

A mákfélék (Papaveraceae) családjába tartozó, maximum 90 cm magas, évelő növény. A növény virágai sárgák, a szárát megtörve narancssárga nedvet ereszt, mely szintén gyógyító hatással rendelkezik. Epe-, májbajok, valamint gyomor- és bélhurut elleni gyógyszereket is készítenek a növényből.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, csalánra emlékeztető, évelő gyógynövény. A növény egészében véve gyógyító hatású, a népi gyógyászatban ősidők óta ismert, rendkívül közkedvelt gyógynövény. Az árvacsalánok közé 40-50 faj sorolható, amelyek Európa- és Ázsia-szerte szinte mindenhol előfordulnak. Terebélyes gyökérzetű gyógynövény, mely akár 50 cm magasra is megnőhet. Szára négy élű, levelei fűrészesek, kihegyezettek, csipkésen fogazottak, enyhén szőrösek, szív alakúak. Májustól szeptemberig a kis fehér, (felső ajkuknál sárgás) kétajakú virágok álörvökben nyílnak a levelek hónaljában. Erős szagú, kesernyés ízű makkocska termése apró és száraz. Más árvacsalánok, amelyek virágai a sárga árnyalatától a bíborszínig díszelegnek, gyógyászati szempontból gyengébb hatásúak vagy teljesen értéktelenek. A teljes leveles, virágos hajtásokat inkább külsőleg, lemosásokhoz, fürdőkhöz használják, míg a fehér értékes virágzata főként belső fogyasztásra használatos. A tavaszi fiatal, még nem virágzó növények a konyhában is fontos szerephez juthatnak: saláták, levesek készítéséhez, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek pótlására használható. A fehér árvacsalánt forrázat, tinktúra vagy por alakjában használják fel.

A fakinfélék vagy fagyöngyfélék (Loranthaceae/Viscaceae) családjába tartozó, legfeljebb 1 méteres, fákon növő örökzöld cserje bőrszerű levelekkel és fehér bogyókkal. Félparazita növény, amely a lombhullató fákon fordul elő. A kelta druidák szent növénye volt, akik bizonyos holdfázisok idején aranysarlóval szedték. Lombos fákon: fűzfán, akácon, nyárfán, hársfán, elhanyagolt alma- és körtefákon élő, félélősködő, kétlaki, gömb alakú cserje. Szára fás, tömör, ízlelt, többszörösen villásan elágazó. Termése borsónyi, éretten fehér színű, áttetsző, sűrű ragadós nedvű, kétmagvú bogyó. A leveles ágait gyűjtik, melyeket kellemetlen, keserű ízük ellenére, hagyományosan főzetként, kivonatként vagy porítottan kapszulázottan és más gyógykészítmények előállításához használják.

A mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó, évelő növény, mely 1.5 méter magasra is megnőhet. Karéjos levelei bársonyosan szőrösek, szórt állásúak. Fehér vagy halvány rózsaszínű virágai ötszirmúak. Karó alakú gyökere idősebb korban elágazó, a nyaknál 5-8 cm vastag, húsos, gyakran fél méternél is hosszabb.

A keresztesvirágúak (Cruciferae) családjába tartozó egyéves növény. Szára egyenes, fél méternél is magasabb. Termése 3-4 mm vastag, 3-6 mm magvú becő. A magok gömbölyűek, kb. 2 mm átmérőjűek, fakósárgák, szagtalanok, enyhén csípős ízűek. A növény júniusban virágzik; magja júliusban érik. Ipari és házi fűszer. Az antik korban afrodiziákumnak számított. Ma elsősorban mustár gyártására használják.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, évelő növény. Tipikus ismertetőjegye: erősen szőrözött levelek és nagyon aromás illat. Ez a növény az alkoholos italok gyakran használt ízesítőszere. E mellett fűszerként is használatos. Korábban a leveleit és hajtásait féreghajtóként és rovarriasztóként is használták. Korábban a leveleit és hajtásait féreghajtóként és rovarriasztóként használták. A fészkesvirágzatúak családjába tartozó, szárazabb legelőkön, köves talajon sokfelé tömegesen termő, évelő növény. A fehér ürömbőlkétféle drogot kell előállítani; a tőlevelekből és a szárakról lefosztott levelekből állót: a “fosztott ürömöt”, valamint a virágzásuk kezdetén gyűjtött, a szár felső, legfeljebb 50 cm hosszú részeiből állót: a “virágos ürmöt”. A virágos ürmöt a likőr- és a borászati ipar is kiterjedten alkalmazza ürmösborok és keserű likőrök készítésére. Franciaországban nagyon elterjedt az abszint ital. Az abszint alkoholtartalma 45-85 % között mozog. A betiltását annak köszönheti, hogy ez volt az első égetett szesz alapú alkoholos ital, melyet tömegesen kezdtek fogyasztani, ezért a likőipar a nagyobb profit érdekében a színt és aromát mérgező anyagokkal pótolta. Az abszint természetes zöld színét a klorofill okozza, mely nem olyan intenzív, mint a karamell sárga mellett alkalmazott mérgező hatású analin-zöl, réz-szilfát, vagy indigókék (a sárga és a kék együttesen zöld színt eredményeznek). További hamisítási módszer volt a valódi abszint készítésekor fennmaradó elő- és utópárlat megvásárlása, melyet normális esetben elválasztanak a kész italtól, akkoriban azonban sok hamisítvány alapanyaga volt. Legegyszerűbb esetben rézsókat és ízesítőt kevertek az ipari alkoholhoz, valamint antimon-trikloridot is, arra hivatkozva, hogy ez csökkenti mérgező hatását. Valójában a louche-hatást pótolták vagy erősítették vele, és már akkoriban is kérdéses volt „pozitív hatása”, hiszen mérgező, és az „abszintizmus” több tünetéért is felelős lehet. A szakma természetes módszert is ismert az ánizsolaj utánzására, a gaiacumkivonat használatát, ami viszont körülményes volt. Az olcsó abszintok készítésekor általában igen rossz minőségű alkoholt használtak, mert ennek ízét az abszint ízanyagai elnyomják. Az ilyen alkoholok sok amilalkoholt és egyéb kozmaolajat tartalmaztak, valamint metanolt, mely szédülést, fejfájást, hányást, idővel pedig vakságot (ezt „abszintvakságnak” nevezték) és Parkinson-kórt, vagy halált okozott. Egyes korabeli források denaturált szesz felhasználását is említik. Az abszint betiltásáért (az akkori szélsőséges alkoholizmus mellett) tehát nem az ürömtartalom, hanem elsősorban a mérgező hamisítványok okolhatóak. Vigyázat! Az interneten keresztül vásárolható gyógynövényes abszintként előállított változatok akár mérgezőek is lehetnek! Óvatosak legyünk! Az abszintként árult italok marketingjében ma is előforduló fogás az ital „tudattágító”, „hallucinogén”, vagy „vágyserkentő” hatására, netán „magas tujontartalmára” hivatkozni, ami garancia a rossz minőségű abszintra, illetve hamisítványra. Az abszint rehabilitációja a köztudatban máig sem ment végbe, Magyarországon pedig különösen elterjedtek az ital elterjedését akadályozó tévhitek és az abszinthamisítványok. A magyar online magazinok legtöbbször azt állítják, hogy a hagyományos abszint mérgező, hallucinogén és keserű ízű. A magyar webáruházak a növényi összetevőkben szegény hamisítványokat – melyek az abszintra alig, vagy egyáltalán nem hasonlítanak – új, biztonságos változatként, vagy hagyományos abszintként mutatják be. Az utóbbi évtizedben megjelent valódi, jó minőségű abszintokról, melyek eredeti receptek alapján és hagyományos eljárással készülnek, a magyar nyelvű cikkek általában nem ejtenek szót. Ezek a márkák a magyar webshopok kínálatában is csak a legritkább esetben találhatók meg, sőt, egyes üzletek tagadják a mai suisse minőségű abszint létezését.

A liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó évelő növény. Gyökérzete a talajban függőlegesen elhelyezkedő, 5-8 cm hosszú, kb. 3 cm vastag gyökértörysből és az abból eredő számos, 20-30 cm hosszú, 3-4 mm vastag, barnássárga színű járulékos gyökérből áll. A növény hosszú éveken át csupán tőleveleket hajt, amelyek hüvelyei egymást szorosan átfogva szinte szárszerűek. Virágai a szár végén fürtös füzérekben állnak, lepellevelük zöldesfehér színű; június-augusztusban virágzik. A szárított gyógynövénynek szaga nincs, íze erősen karcoló, keserű; pora belélegezve heves tüsszentésre és köhögésre ingerel. Régebben a fajt nyílméregként, valamint kártékony ízeltábúak ellen használták, ma pedig főként homeopátiás szerek előállítására.

A hangafélék vagy erikafélék (Ericaceae) családjába tartozó 20-40 cm magas, dúsan elágazó cserje. Mintegy 1 méter magasra növő növény. Virágai a levelek hónaljában egyenként fejlődnek, pártájuk gömbös, korsó alakú, vöröseslila színű, a pártacimpák hátra görbültek. Bogyótermései bogyónyiak, kékesfekete színűek, hamvasak, csúcsukon lapítottak, sokmagvúak. Ízük kellemes, savanykásan édes. Mind a leveleket, mind a bogyókat forrázatként, porítva vagy száraz, illetve folyékony kivonatként használják.

A borsfélék (Piperaceae) családjába tartozó, évelő, kúszó, kapaszkodó liánféle. Az egyik legismertebb és legnagyobb mennyiségben termesztett fűszernövény, melynek gyógynövénykénti felhasználása nyugaton nem közismert. Egyszerű, váltakozó, vastag levelei hosszúkás, kihegyezett szív alakúak. Apró virágai hímnősek, vagy egyneműek.A fekete bors nem más, mint a cserje kifejlődött, de még éretlen állapotban szüretelt zöld szemei, melyeket hosszan, napon szárítanak ki. Így nyerik el sötét vagy fekete színüket. Maga a bors a cserje termése kb. 5 milliméter átmérőjű, sötétvörös, amikor teljesen érett, és mint minden csonthéjas gyümölcs magot tartalmaz. Az antik kor óta termesztik fűszer- és gyógynövényként, fontos kereskedelmi termék. A konyhában felhasznált fekete borsot az érett termésből napon szárítva nyerik, az fehérborsot pedig az érett (piros) termésből nyerik. Ha több napon át tengervízben áztatják, majd lehántják a húsos termésfalát, akkor fehér borshoz jutnak. A kelet-indiai Piper longum és a Piper officinarium szolgáltatja a kevésbé értékes hosszúborsot (Piper longum). Légyűző és mérgező szereket is készítenek belőle.

Indiában élő, 3 méter magasra is megnövő növény. Szürkéssárga vagy barnás színű, illatos magokat tartalmazó termései adják a drogot. A “valódi” kardamom a zöld kardamom. A fekete kardamom-ot a gasztronómiában sem csak a zöld kardamom helyettesítőjének tarthatunk számon, hanem speciális ízharmóniát képvisel. A fekete kardamomot inkább a rusztikusabb, erősebb fogásokban kedvelik. Mint emésztést segítő szer és likőripari ízjavító kerül felhasználásra.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, illatos magjáért Keleten nagyban termesztett, egyéves növény. Legfeljebb 50 cm magas, egynyári növény, háromszögletű, nagyjából csepp alakú magvakkal, amelyek kívül sötétek, belül pedig fehérek. A magokat használják fel, melyek a borshoz hasonlatosak, de annál jóval keserűbb ízűek. Fűszerként (káposzta, spenót, bab stb..) ízesítésére is használják. Külföldön a fekete köményt péksütemények és teasütemények behintésére használják, mint Magyarországon a kömánymagot. Illóolaja illatszeripari készítményekben használt. Indiában zsírosolaját étolajként használják.

A keresztesvirágúak (Cruciferae vagy Brassicaceae) családjához tartozó, fűszeres magjáért Magyarországon is termesztett, egynyári növény. A szára lsó részének levelei szeldeltek, feljebb ép szélűek és lándzsásak. Maximum 1,5 méter magas, egyéves növény, melynek becői szorosan a szárhoz simulnak. Virágai a hajtások végén sátorozó fürtben állnak, terméséig a virágzati tengely megnyúlik. A virágok illatosak, szirmuk sötétsárga színű. Termése 1-2 cm hosszú, 8-10 magvú becő. Magja gömbölyű, kb. 1,5 mm átmérőjű, kívül sötét vörösbarna, belül világossárga színű; szagtalan, csípős ízű. Júniusban virágzik; termése július-augusztusban érik. Ezt a régi kultúrnövényt már az ókor óta nagyra becsülik gyógy- és fűszernövényként. Közép-Európába valószínűleg a római legionáriusokkal került. A konyhában fűszernövényként használatos. A boltokban kapható mustárkrém általában fehér és fekete mustármagból készül. Termesztési módja azonos a fehér mustáréval, azonban éréskor könnyen pereg. A megőrölt mustármagból készült mustárlisztet, amelyből a köhögést és hörghurutot enyhítő meleg borogatás készül, ugyanazokból a magokból nyerik, amelyek az étkezési célra készített dijoni mustár alapanyagául szolgálnak.

Az érdeslevelűek (Boaginaceae) családjába tartozó, legfeljebb 1 méter magas, évelő, érdes, szúrós szőrökkel borított növény. Gyökérzete 1-3 ujjnyi vastag gyökértörzsből és az abból eredő, átlag ujjnyi vastag, arasznyi hosszú gyökerekből áll. A gyökérzet húsos, nyálkás, könnyen eltördelhető, kívül fénylő fekete, belül fehér, szagtalan, kellemetlen, émelyítő ízű. Virágzata 5-15 virágú kunkor, a párta harang alakú, 10-15 mm hosszú, ibolya- vagy rózsaszínű, néha sárgásfehér. A gyökereket általában tavasszal kell gyűjteni, később csak azoknak a növényi egyedeknek a gyökere gyűjthető, amelyek virágos szárat még nem hajtottak.

A ribiszkefélék (Grossulariaceae) családjába tartozik. A fekete ribizlinek különleges mellékízű, fanyar gyümölcse van. Hatalmas, akár 2 méteresre is megnövő bokor, nagyobb, háromszög alakú levelekkel, fekete színű és lédús nedvű bogyókkal. Levelei széles tojásdad alakúak, 3-5 karéjúak, 6-10 cm hosszúak, kétszer fűrészelt szélűek, a levelek fonákjukon sárga olajmirigyekkel pontozottak. Kis zöld virágai lecsüngő, laza fürtökbe rendeződnek. A megszárított leveleknek is gyógyászati értékük van. A félárnyékot és a nedves talajt kedveli. Az illóolajoknak köszönhetően az egész növény jellegzetes illatot áraszt. A bogyótermést adó növények közül a fekete ribizli büszkélkedhet a legnagyobb gyümölcssav tartalommal, ami az anyagcserét serkenti. C-vitamin tartalma is kimagasló: 100 gramm fekete ribizliben az ajánlott napi C-vitamin adag három-négyszerese rejlik. A ribiszke bogyói bioaktív flavonoidokat is tartalmaznak, amelyek C-vitaminnal kombinálva erős antioxidánsok: védik a sejteket a szabad gyököktől, megóvják az érrendszert, a szöveteket, a szerveket az öregedéstől. Kimagasló a P-vitamin tartalma is. Ezen hatások révén olyan kiváló gyógynövények közé sorolhatjuk a feketeribizkét, mint a szeder, a csipkebogyó vagy a homoktövis. Nagy-Britanniában, ahol a II. világháboró idején a kormány felkarolta és támogatta a fogyasztását és mind a mai napig nagy népszerűségnek örvend, megtalálható a hagyományos italban, a cider-ben (almabor), de a közismert (ír, fekete) Guinness sörben is. Ízesítenek fekete ribiszkével vodkát és likőrt, desszertet és szószt is. Népszerű a ribizli fagylalt, lekvár és dzsúsz is. A fekete ribiszke teaforrázatként, kivonat vagy por formájában fogyaszható, de a gyümölcs és a levél speciális gyógykészítmények alkotórészeként is felhasználásra kerül.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, évelő növény. Virágfészkei a szár felső részén dús füzérben helyezkednek el, a virágok sárgák, vagy vörösesbarnák, június-júliusban nyílnak. Maximum 1,5 méter magasra nő, tipikus ismertetőjegye: leveleinek fonákja gyapjasan fehéren szőrözött. Felálló, gyakran bíborszínű szárán erőteljesen szeldelt, színi oldalán fakózöld, fonákján fehér, szőrös levelekkel. Valaha úgy hitték, hogy a boszorkánysággal áll kapcsolatban. Kínában a moxaterápiában használják: a meridiánok, és az egyes akupresszúrás pontok melegítése (égetése) céljából a növény kis kupacait akupunktúrás tűkön, fokhagymán, vagy közvetlenül a bőrön égetik el, avagy ún. moxa rúd formájában alkalmazzák. A HKO szerinti ízük Csípős és Keserű, jellege Meleg. Állítólag az ókori római katonák a szandáljukat ürömlevelekkel bélelték ki, hogy talpukat egészségesen tartsák. A konyhában manapság főként húsfogások ízesítésére használják (pl. egészben sült kacsa). Majoranna pótlására is alkalmazható. A növény a keserűségét a szekviterpén-laktonoknak köszönheti. A szárított növényt többféle formában is alkalmazzák: forrázat, por, kivonat, tinktúra vagy szirup formájában.

A buzérfélék (Rubiaceae) családjába tartozó, évelő növény. Legfeljebb 80 cm magas. Régebben festékanyagáért termesztették. Rózsa- és pasztellszín, piros, vöröseslila, barna, sőt majdnem fekete és narancsszínű árnyalatok is elérhetők vele. Gyökere fás, vörösbarna színű. Szára egyenes vagy hajladozó, tüskés. A virágok gyér bogerdőben állnak, sárgák. Gyapjúfonal megfestésére is alkalmazható. Az ipar a festésre szolgáló vegyületet (alizarin) már mesterséges úton is képes előállítani.

A mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó, termesztett, évelő növény. Szára erőteljes, a 2 méteres magasságot is meghaladja, üreges. Levelei hosszúnyelűek, kerekek, 15-30 cm átmérőjűek. Virágai a szár felsőbb részén 1-3-asával állnak, 5-7 cm átmérőjűek, 5 sziromlevelük zsíros fényű, fekete-bíborszínű. Telt virágú változata is van. Termése cikkekre hasadó száraz korong. A kinyílt virágokat külön-külön csészével vagy anélkül gyűjtik gyógyászati célokra. A tiszta sziromlevelekből álló áru az értékesebb. Mint festőszert, gyógyszerek, szörpök, likőrök színezésére alkalmazzák.

A hüvelyesek (Leguminosae) családjába tartozó törpecserje. Maximum 60 cm magas, lombhullató cserje, keskeny hüvelyekkel, maximum 10 sötét színű maggal. Ezt a növényfajt régebben rendszeresen használták gyapjú és más természetes rostok színezésére. A kívánt színtől függően vagy a virágokat, vagy a keskeny leveleket használták. Festés során az előkezelt anyagok az első esetben sárga, a másodikban sárgászöld színt kaptak.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, kétféle fajtaváltozatban termesztett, évelő növény. Az egyik változata a vízimentának – kisebb értékű – fodros levelű változata (Mentha aquatica var. crispa); a másik pedig a zöldmentának ráncos levelű – értékesebb – változata (Mentha spicata var. crispata). Legfeljebb 90 cm magas, évelő növény, hosszú, sápadt ibolyaszínű virágzatokat hoz. Enyhén köményízű leveleit (spearmint) alkalmazzák rágógumi ízesítésére, de fogkrém és szájvíz előállítására, valamint színezőnövényként is. A borsmentához hasonlóan szintén gyökérsarjakról szaporíthatók. Mindkét fajta fodormentának a száraktól lefosztott levelei, valamint a virágzásuk kezdetén learatott föld feletti részeik adják a drogot. Vízgőzlepárlással illóolajat állítanak elő belőle.

Maximum 1 méter magas, évelő növény. Eredetileg Közép-Ázsiábaól a Tien-San hegység vidékéről származik. A vándor mongol törzsek vitték magukkal először Kínába, majd onnan folyamatosan terjedt el a világ minden részén. Az agyagos, homokos telejt és a szárazabb, melegebb éghajlatot kedveli. Köztudomású, hogy a finomabb íz és a jobb minőség elérése céljából a vegetációs időszakban kifejezetten tilos trágyázni, és el kell távolítani róla a virágokat. A fokhagymát az ősi kultúrák is ismerték, az emberiség több mint 5000 éve használja főzésre és gyógyításra egyaránt. Fokhagymát ettek már az egyiptomipiramisokat építő munkások, később a római és a kelta harcosok, valamint a gladiátorok is, hogy erejüket növeljék. A középkorban pedig a pestis és egyéb fertőző betegségek ellen alkalmazták. Fertőtlenítő hatása már több évszázada ismert. Az első világháborúban, még az antibiotikumok megjelenése előtt, friss fokhagymalével fertőtlenítették a nyílt sebeket. Kis termetű, lágy szárú, évelő gyógy- és fűszernövény, igazi konyhai csodanövény. Ernyőszerű virágzatát hosszú, csúcsban végződő, lehulló virágburoklevél veszi körül. Hagymája több fiókhagymából (gerezd) áll, amelyeket közös, pergamenszerű fehéres hártya borít. Antiszeptikus hatását szerte a világon évezredek óta ismerik. A gyógyászatban használják az ún. újfokhagymát is, mely a fokhagyma korai termése, mely még nem fejlesztett gerezdeket, de a fokhagyma jellegzetes ízével illatával már rendelkezik. Gyógyszerek is készülnek belőle, ezek azonban nem olyan hatásosak, mint a természetes fokhagyma. Az hagymafélék (Alliceae) családban a sajátos “hagymaszagot” S-alkil-Lciszteinszulfoxid speciális vegyület adja, amit az allin liáz enzim hasít, és számos bomlás- és végtermék jön létre. Ezek különböző di-, tri- és polialkilszulfidok. A vöröshagyma (Allium cepa) esetében fő princípium a propánthiál-S-oxid, a fokhagymánál (Allium sativum) alliin, allicin, illetve ajoén stb… Mindezen vegyületek, valamint szteroidszaponinok, kelidonsav és mások felelősek az évszázadok óta tapasztalt és kísérletileg is igazolt antiarterioszklerotikus, koleszterincsökkentő, HDL-fokozó, fibrinolatikus és trombocita-aggregációs gátló hatásért. A hagyma különféle gyógykészítmények formájában alkalmazható (por, kivonat, tinktúra stb…).

Mint a fekete bodza (Sambucus nigra) ugyancsak országosan elterjedt, utak és árkok mentén, szemetes, televényes helyeken, gyakran vetések szélén is nagy állományokban élő, évelő növény. Kevéssé ismert, mint a nagyobb termetű rokona, a fekete bodza (Sambucus nigra) Gyökérzete a talajban szertekúszó, 1-2 ujjnyi vastag, kívül világosbarna, belül sárgás színű, húsos-rostos állományú, puha belű vagy üreges, enyhe szagú, enyhén undorító ízű. Szára egyenes, szívós, 1-2 m magas, csöves, ősszel elhaló. Virágzata a fekete bodzáéra emlékeztető, a bogernyő azonban kisebb, domborúbb, szaga sajátságos, nem kellemes. A párta fehér vagy vöröses, a porzók sötét bíborszínűek. Bogyótermése ugyancsak emlékeztet a fái bodáéra, annál azonban valamivel kisebb; íze és szaga szintén jellemző, nem kellemes, némileg a macskagyökérhez hasonló. A termésést bőrfestésre is használják. Bogyóit legjobb frissen felhasználni. Virágait, leveleit és gyökerét ki lehet szárítani, így hosszabb ideig eltarthatók.

Sokan a magas zsírtartalma miatt idegenkednek tőle, pedig nagyon sokféle betegség kezelésében bizonyított a jótékony hatása. Néhány kutatás kimutatta, hogy a földimogyoró rágcsálása kevésbbé okoz fogszuvasodást, mint például a sósperec, a burgonyaszirom, a sóskeksz, hogy a cukortartalmú élelmiszerekről már ne is beszéljünk. Szóval ha jót akarunk a fogainknak, akkor rágcsáljunk bátran földimogyorót.

A tökfélék (Cucurbitaceae) családjába tartozó, maximum 7 méter hosszú kapaszkodónövény, mely fekete bogyókat érlel. Közép-Európa egyes részein is előforduló, veszélyes mérgező növény. Bogyótermése borsónyi, éretten fekete 4-6 magvú.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozó, legfeljebb 80 cm magas, évelő növény. A gyökerének erős, retekre emlékeztető íze van. Gyökere arasznyi hosszú, 1-2 ujjnyi vastag, karó alakú, ragadós tejnedvtartalmú, petrezselyemre emlékeztető ízű és szagú. Virágzata sokvirágú összetett ernyő. A virágok aprók, fehérek vagy rózsásak; júliustól szeptemberig nyílnak. A likőripar is alkalmazza. A földitömjént külföldön nagyban termesztik; kultúrában a növény gyökere a vadon termőével szemben jóval vaskosabb, hatóanyag-tartalomban dúsabb. A növény fiatal levelei alkalmasak levesek, szószok, zöldség fűszerezésére, vagy túró és fűszervaj ízesítésére.

Maximum 2 méter magas cserje. Tipikus ismertetőjegye: a pirostól a bíborszínűig változó színű bogyók. Fűszerként is alkalmazzák. A homeopátiában is előszeretettel alkalmazzák.

A füstikefélék (Fumariaceae) családjába tartozó, egyéves növény, szára 20-40 cm magas, lágy, egyenes vagy hajladozó, elágazó. Felemelkedő vagy felálló szára kékeszöld, vékony. Virágzata sokvirágú fürt. Virágai kicsinyek, élénk rózsaszínűek, a két külső szirom zöld hátú. Májustól októberig virágzik. Termése kb. 1,5 mm átmérőjű, gömb alakú makkocska. Az egész növény hamvaszöld színű, szagtalan, keserű ízű. Maximum 25 méter magas egynyári növény, duplán szárnyasan osztott levelekkel és bíborvörös, néha pedig fehér virágokkal. Régi európai gyógynövény. Forrázatként, porként alkalmazzák. Kivonatát por formájában és tinktúraként, rebarbaraszirup részeként vagy gyógyszerkészítmények előállításához használják.

A füzényfélék (Lythraceae) családjába tartozó, évelő növény. Szára egyenes, 60-80 cm magas, a tetején elágazó. Levelei 5-10 cm hosszúak, lándzsa alakúak, nyeletlenek. Virágai élénkpirosak, sűrű, tömött füzérben állnak. Legfeljebb 1,5 méter magas, évelő növény négyszögletes szárral és sötétvörös virágokból álló, nagyméretű virágfürtökkel. Közép-Európában is igen gyakori. A nedves élőhelyeket (pl. tópartok, mocsarak) részesíti előnyben. A réti füzényt a vesszős füzénnyel (Lythrum virgatum L.) együtt finom kesztyűbőrök kikészítésére használja a cserzőipar. Dísznövényként is termesztik. Forrázatként vagy folyékony kivonatként használják.

A fűzfafélék (Salicaceae) családjába tartozó, közismert fa. Lecsüngő ágú változatát, a szomorúfüzet, díszkertekbe is ültetik. Kétlaki lombhullató fa, 10-25 méter magasságra is megnő. Vízparton, nedves helyeken található. Törzsén a kéreg repedezett, esetleg odvas. Fiatal hajtásai hajlékonyak, kosárfonásra is használják. Levelei lándzsa alakúak és fogazottak, tapintásuk selymes. Virágai barkaszerű virágzatot alkotnak. A fehér fűz leveleinek színi oldala fényes zöld, fonákja pedig ezüstfehér és selymesen szőrös. Innen ered a fajta elnevezése is, mert a többi fűzfajta (kb. 400-féle) szőrei sötétebbek. A tavasz és a megújulás jelképeként is ismert, mivel a legkorábban virágzó növények közé tartozik. A kínai orvosok a fűzfa kérgének gyógyító hatásait már több ezer éve ismerik és alkalmazzák. Fűzfakérget tartalmazó receptúrákat már az ókori egyiptomiak, az ókori görögök (Hippokratész) és a rómaiak (Galenos) is készítettek. Az aszpirint eredetileg az ebben a növényben található szalicilsavból vonták ki 1838-ban Németországban. Vegyészek (Bayer cég kémikusai) 1899-ben megváltoztatták a molekula szerkezetét a nem kívánt mellékhatások miatt (kiderült, hogy a szalicilsav túlzott szedése károsítja a gyomor nyálkahártyáját, fájdalmat, gyomorfekélyt és erős vérzést okoz), és megszületett az acetil-szalicilsav, valamint az aszpirin. Ám az acetil-szalicilsav hosszú távú fogyasztása sem javasolt. Az orvosok napjainkra bebizonyították, hogy a fehér fűzfa kérgéből származó kivonat (a szalicil és egyéb anyagok természetes keveréke) sokkal hatékonyabb, mint a szintetikusan előállított aszpirin, és a hosszú távú alkalmazása során sem okoz problémákat. Gyógyászati célokra a kéreg begyűjthető kosárfonó üzemekben is, de csak ott, ahol forró vízzel nem kezelik. A forró víz ugyanis sok hatóanyagot von ki a kéregből.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó tüskés félcserje, amely a 10 m magasságot is elérheti. Sűrű bokra, amelyet gyakran használnak élősövény kialakítására. Apró levelei fényes zöld színűek. Ötszirmú, fehér, vagy rózsaszín virágai áprilistól júniusig nyílik. Áltermése ősszel, éréskor vörös színű lesz.

Az egyik híres “misztikus kínai gomba” a Kínai Orvoslásban. A Huang Qi-hez hasonlóan immumerősítésre használatos. Tulajdonságai: Édes íz, és enyhén meleg energia. Újabban a nyugati orvoslás is “felfedezte”. Előállítanak belőle kávét, szappant, fogkrémet, kapszulákat, illetve por formájában is kapható.

A gólyaorrfélék (Geraniaceae) családjába tartozó évelő gyomnövény. Szára 20-40 cm magas, levelei 10-20 cm hosszúak, tojásdadok, szárnyaltak, fogas szélűek. Virágai 3-8-asával, hosszú kocsányokon, ernyőkben állnak. a sziromlevelek rózsás-ibolyás színűek. Termése 3-4 cm hosszú, csőr alakú, kora tavasztól virágzik. Maximum 30 cm magas, egy- vagy kétnyári növény hosszú, csőrszerű termésekkel. Közép-Európában majdnem minden száraz mezőn, szántón és parlagon megtalálható, igen régi gyógynövény.

A bükkfafélék (Fagaceae) családjába tartozó, maximum 30 méter magas fa, melynek zöldessárga, tüskés magtokjai vannak. Ennek a fának az igen tápláló termését elfogyasztás előtt megpirítják, vagy kandírozzák, de lisztté is fel lehet dolgozni. Levelei és kérge alkalmas gyapjú és más természetes szálak színezésére is.

Legfeljebb 50 cm magas páfrány, hosszú, tagolatlan levelekkel és vöröses pikkelyekkel fedett gyöktörzzsel.

A borostyánfélék (Araliaceae) családjába tartozó, 60-80 cm magas, lágy szárú, évelő növény. Gumó formájú gyökere gyakran emberi alakra emlékeztet. Jelentése kínaiul: embergyökér. Sima szára zöld, időnként vöröses színű, levelei tenyeresen összetettek. Zöldesfehér apró virágai ernyővirágzatot alkotnak. Az igazi ginzeng a legdrágább ginzeng fajta. Csak megbízható helyről származó ginszenget vásároljunk, mert gyakran csempészik és ennek során szennyeződhet. Az igazi ginzenget Kínában, Koreában és Japánban termesztik, különféle hatóanyagtartalmú, árú és minőségű változata érhető el. A kínai gyógyászatban már 5000 éve alkalmazott gyógynövény, mivel afrodiziákumnak tartották. A XVII. században a sziámi király követei értékes ginzenggyökérrel ajándékozták meg XIV. Lajost. Likőr, pálinka, dzsem, száraz pokivonat, tabletta készül belőle. A szárított gyökér fehér, a forrázott vörös színű.

A golgotavirágfélék (Passifloraceae) családjába tartozó, kacsokkal kapaszkodó kúszócserje, hármasan összetett, fogazott levelekkel. Nagy, egyesével álló virágainak öt fehér szirma fölött bíbor vagy rózsaszín szálakat és narancssárga porzókat találunk. Zöldes vagy barnás árnyalatú, tojásdad alakú, sárga húsú, apró termése ehető. Onnan kapta a nevét, hogy bizonyos részei Krisztus szenvedését idézik. Hármas levele a kereszt három szárát, krornája Krisztus töviskoronájára emlékeztet. Forrázatként, tinktúraként, folyékony és száraz kivonat formájában használják.

A gólyaorrfélék (Geraniceae) családjába tartozó, gyógyhatásai miatt már több száz éve ismert növény. Rózsaszínes, pirosas színű, mirigyes, apró virágú növény. Szétmorzsolva kellemetlen szagú (különösen a gyökértörzs), tapintásra ragadós az egyéves növény. Akár 50 cm magasra is megnő, puhaszőrű növényszáron májustól októberig, folyamatosan nyílnak a kettesével álló virágocskák, amelyek 2 cm hosszú, gólyacsőrre emlékeztető terméssé alakulnak. A középkorban olyan nagyra értékelték, hogy isteni malasztnak is hívták.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozó, legfeljebb 60 cm magas, évelő növény, tenyeresen osztott, tőálló levelekkel és teljesen levéltelen szárral. A virágernyőcskék tömött gömb alakúak, kb. 5 mm vastagok. A virágok fehérek, vagy piroslóak, május-júniusban nyílnak.

A tátogatók (Scophulariaceae) családjába tartozó, legfeljebb 1,4 méter magas, évelő növény, négyszögletű szárral és duplán fűrészes levélszéllel.

A szappanfafélék (Sapindaceae) családjába tartozó, akár 10 méter hosszúra is megnövő kapaszkodónövény, körte alakú termésekkel és csillogó magvakkal. A lián összetett levelei öt ovális levélkéből állnak. A zöldes virágok fürtökbe rendeződnek; élénkpiros termése tojás alakú, hosszú tok, amelyben a magvak frissen vörösek, megszárítva barnák és feketésbarnák. Brazíliában pirított magvaiból pasztát készítenek, amelyből szükség szerint frissítő és élénkítő ital készíthető. Hatása az arab kávéhoz (Coffee arabica) hasonló, túlzásba vitt élvezete szintén ehhez hasonló tüneteket okoz (pl. álmatlanság, túlpörgetettség, szívdobogás).

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, egyéves növény. Szára max. 50 cm magas, négyélű, fehéren gyapjas. Levelei szőrösek, tojásdadok.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, legfeljebb 50 cm magas, évelő növény, a virágkocsánya levéltelen, üreges, tejnedvet áraszt megtörve. A levelei fogazottak, tőállóak, levélrózsát alkotnak, lándzsa alakúek, szeldeltek. Fiatal leveleit salátának vagy zöldségnek készíthetjük el, az őszi gyűjtésű gyökerét pedig ínséges időkben kávépótlónak használhatjuk. Kora tavasszal nyílik, ősszel másodvirágzik. Kaszattermése bóbitás. Gyökere 10-20 cm hosszú, 1-3 cm vastag, karó alakú, kívül szürkésbarna, belül fehéres színű, kesernyés ízű.

A gyömbérfélék (Zingiberaceae) családjába tartozó, maximum 60 cm magas, évelő, lágy szárú növény, hosszú levelei lándzsára emlékeztetnek. Virágai az íriszhez hasonlóak sárgák, bíborvörös ajakkal, az egész növény durván szőrözött. Termése sok magot tartalmazó tok. Főbb fajtái a hámozatlan, fekete „barbadosi” és a hámozott, fehér „bengáliai” gyömbér. Vágva, őrölve, egyes országokban kandírozva (cukrozva) is árusítják. Gyökértörzsét – hámozást követően – nyersen is felhasználják. Fűszerként is használatos. A középkorban azt hitték, hogy a növény gyökeréből készült ital lángra lobbantja a szerelmet. A kínai és az indonéz konyha legrégebbi és legkedveltebb fűszernövénye (mindenekelőtt húsételek fűszerezésére, de például desszertek készítéséhez is felhasználják). Használják még porítva, kivonatokban, tinktúrákban és különböző speciális gyógykészítmények összetevőjeként.

Az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartozó, legfeljebb 60 cm magas, évelő növény, fényes, porcelánszerű, fehéres magvakat terem. Nagyon kemény (szinte kő keménységű) magvakkal rendelkezik. Szárazabb talajokon, erdők szélén, cserjésekben élő, évelő növény. Vastag főgyökerű, lágy szárú évelő növény. A gyöngykölest szárítva, valamint a belőle előállított kivonatot és tinktúrát hozzák kereskedelmi forgalomba.

A liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó maximum 20 cm-es, évelő növény, jellegzetes alakú fehér virágokkal, jellegzetes “gyöngyvirág” illattal. Fehér virágai mind egy irányba mutatnak. Igen kedvelt kerti növény, pedig erősen mérgező anyagokat is tartalmaz. A növény kis mennyiségben felhasználható a homeopátiában, időnként pedig színezőnövényként is. Illatos virágú évelő növény. Gyökértörzse messzire kúszó, vékony, elágazó. Jellegzetes illatú, fehér, harang alakú virágai vannak.

A tátogatók (Scrophulariaceae) családjába tartozó évelő növény. Legfeljebb 90 cm magas, évelő növény, sárga, cső alakú virágokkal és hosszú sarkantyúval. Gyűjtendő a növény föld feletti része virágzáskor. Gyomnövényként is ismeretes. Kellemetlen szagú, mely a szárítás során elillan.

A tátogatók (Scrophulariceae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, évelő növény, melynek nagy, harang formájú, gyapjasan szőrös virágai vannak. Kétéves, vagy évelő növény karós gyökérrel. Az első évben csak tőleveleket fejleszt (termesztett példányai 60-90-et), ezek megnyúlt lándzsa alakúak, mirigyszőrösek. A termesztett növények tőleveleinek hossza 12-30 cm között váltakozik. Szélük gyengén hullámos vagy fogazott.A másik évben fejlődik a virágzó szár, ez egyszerű (ritkábban elágazó), rendszerint sötétlila, hossza elérheti a 160-180 cm-t, az alsó része kopasz, csúcsa felé gyapjas szőrök képződnek. Június, júliusban virágzik. Keresett gyógyszeripari alapanyag. Szívgyógyszerek alapanyaga. A hatóanyag és a felhasználás tekintetében hasonlít a piros gyűszűvirágra (Digitalis purpurea) azzal a különbséggel, hogy a gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanatae folium) leveleit kizárólag gyógyszeripari nyersanyagként, míg a piros gyűszűvirág leveleit (Digitalis purpurea) porítva, tablettázva vagy gyógyszertárban előállított készítmények alakjában is használják. A természetben fokozottan védett faj, sajnos az egyedszámuk az utóbbi időben fokozottan csökkent.

Évelő növény, a hossza elérheti a 10 métert. Általában bokros és sűrű növény. A gyökere hosszú és vastag, édes ízű, ovális zöld levelei vannak. A harang alakú zöld virágok belsejében halványlila szálacskák helyezkednek el. Nagyon népszerű és széles körben használt kínai gyógynövény, amely gyakran szerepel gyógynövény-formulákban, mint a valódi ginzeng (Panax ginseng) helyettesítője és kevésbé költséges alternatívája. Ez a gyógynövény kevésbé drága, ezért gyakran nevezik a “szegény ember ginseng”-jének. akkor használható ginzeng helyett, ha nincs szükség a valódi ginzeng erejére. A növényt ősszel takarítják be és szárítják meg. Állítólag a vadon élő példányok hatóanyag tartalma kedvezőbb összetételű ( a termesztett példányok gyökere viszont nagyobb). Ez a gyógynövény viszonylag későn került be a kínai gyógynövények közé: először 1751-ben jelent meg a Vu Jilo által írt Pen Cang Cung Hszin-ben. Mint a legtöbb qi erősítő növény, ez is édes és finom. A Lép és a Tüdő meridiánjaira hat.

Sokkal elterjedtebb a másik 3 fő áfonya faj – a fekete áfonya (Vaccinium myrtillus), a nagybogyós áfonya vagy más néven tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon vagy Vaccinium oxycoccus), valamint a vörös áfonya (Vaccinium vitis idaea) – gyógyászati célú felhasználása, tekintettel arra, hogy a hamvas áfonya toxikus hatással rendelkezik. Ennek ellenére előfordul a gyógyászati célú alkalmazása, elsősorban külsődleges fertőtlenító szerként.

A harmatfűfélék (Droseraceae) családjába tartozó, maximum 15 cm magas, évelő növény, csillogó-vöröses színű levelekkel, melynek ragadós nedvet kiválasztó függelékei vannak. Levelei hosszúnyelűek, kerekek, kanálhoz hasonlóak, 6-10 mm átmérőjűek, hosszú, vörös mirigyszőrökkel borítottak, szétterülően, tőrózsában állók. Virágai fehérek, aprók, négyesével csoportosulva állnak, ún. tetrádokat alkotnak. Ún. húsevő növény (carnivora), mely kisebb állatokat fog meg, és emészt meg, hogy fedezze nitrogénszükségletét, mely elem mocsaras élőhelyükön különösen alacsony mennyiségben van jelen. Termése toktermés. A növény levelei sárga és piros színanyagot is tartalmaznak, amelyet régen a cukoripar használt fel. Megszárítva és darabolva teaforrázatként, tinktúraként vagy frissnövény-tinktúraként használják. A kereklevelű harmatfűvel beoltott tej, a növény proteolitikus enzimjeinek köszönhetően megalvad. Ezek az enzimek teszik lehetővé a rovarok megemésztését, amelyekkel a harmatfű táplálkozik.

Az alásfa (Ptelea trifoliata) 3-5 méteres, ritkás ágú cserje vagy kis termetű többtörzsű fácska. Koronája gömbölyded, ágrendszere gyéren elágazó. Hajtásai barnák, vörösesbarnák apró paraszemölcsösek, kopaszak. A vessző megtörve kellemetlen szagú. A bél nagy és fehér. Levélkéi 6–12 cm hosszúak, 2,5–5 cm szélesek elliptikusak, ékvállúak és hegyes csúcsúak. A levelek szétdörzsölve aromatikus illatúak. Zöldesfehér poligám virágai végálló sátorozó fürtökben nyílnak. A virágok illatosak. A termések elálló, sátorozó bugákban találhatók. A lependék 2-2,5 cm átmérőjű, kerekded, szárnya pergamenszerű, feltűnően erezett, benne két lapos, fekete magot találhatunk. A mag 6–8 mm hosszú, ferdén megnyúlt tojásdad, kissé összenyomott, gyengén ráncos felületű. Júniusban virágzik, termése októberben érik és tél közepéig a fán marad. Fűszerként is használatos. Angol nyelvterületen a Common hoptree elnevezés a leggyakoribb. Elnevezése utal a korábbi felhasználására is; a még éretlen keserű gyümölcseit a sörfőzésnél komló helyettesítésére használták.

A hársfafélék (Tiliaceae) családjába tartozó, legfeljebb 25 méter magas, lombhullató fa. A kislevelű hárs (Tilia cordata) a fonákján kopasz, a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) a fonákján röviden szőrözött. Mindkettőnek szív alakű levelei és lelógó, fehéressárga virágai vannak. Főként parkokban és sétányokon jellemzőek. Akár ezer évig is elélhetnek. Régebben mágikus tulajdonságaik miatt is becsülték (villámcsapás és “gonosz szellemek” elleni védelem). Összefüggésbe hozzák a hársfát Vénusszal, az érzelmekkel, a vágyakozással, sokszor igyekeztek a lakodalmakat is e fa alatt megtartani.

A mályvafélék (Malvaceae) családjába tertozó, legfeljebb 1,5 méter magas, egynyári növény. Többnyire vörös színű szárral és a sárgától a vörösesig terjedő színű virágokkal, sötétebb rajzolattal. Nagy, pompás és bíborpiros virága adja a drogot. Fogyasztása kellemesen savanykás íze és C-vitamin tartalma miatt is ajánlható. Főzetként, filteres tasakokban vagy száraz kivonat formájában hasznosítják. A kellemesen savanykás rozellát gyakran használják más növényekkel együtt gyümölcsteák alapanyagaként.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, maximum 35 cm magas, évelő, filcesen szőrös növény számos aranysárga virágzattal. Virágazat majdnem gömbölyű, sátorozó, tömött fürtű. Fehéren molyhos, szőrös növény. Szára 15-30 cm magas, egyenes, a virágzatban elágazó, soklevelű. Az olasz szalmagyopár (Helichrysum italicum) levele ételízesítő.

Az ezüstfafélék (Elaeagnaceae) családjába tartozik. Nemesített fajtáit termesztik. Maximum 4 méter magas, lombhullató cserje, számos élénknarancs színű cserjével. Az álbogyói éretten narancssárga színűek, savanykás ízűek. A kesernyés ízű bogyókból vitaminból gazdag lekvár, szörp, gyümölcslé készíthető. Gyümölcskonzervek vitaminozására és ízesítésére, valamint erősítő gyógyszerek és tápszerek készítésére használják. Bőrfestékek alapanyagául is használják.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó növény. Növényi kártevők elleni szerként is használatos! A hunyorfélék családjába mintegy 20 féle növény tartozik.

Az ibolyafélék (Violaceae) családjába tartozó növény, illatos virágjáért közkedvelt. Gyökérzete hosszú, vékony, barnássárga színű, hosszú, tarackoló, indás. Levelei kerekdedek, hosszúnyelűek. Maximum 15 cm magas, évelő növény, mely jó illatú, többnyire kékes ibolyaszínű virágokkal rendelkezik. Parfümök és illatanyagok előállítására is használják. Virágja ehető.

A pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó, legfeljebb 80 cm magas félcserje, tüskés, sűrűn szőrözött szárral és fekete termésekkel. Alsó levelei három levélkéből állnak, a felső levelei egyszerűek. Rózsaszín, ritkábban fehér színű pillangós virágai a levélhónaljakban rendszerint egyesével ülnek. Ovális hüvelytermése 1-3 kerek magot tartalmaz. Gyökere kellemetlen illatot áraszt, íze émelyítően édeskés. Már az ókorban is alkalmazott gyógynövény volt. A középkorban mágikus növényként vált ismertté, amelyet előszeretettel használtak boszorkány szertartások alkalmával, hűtlen asszonyok megbüntetésére. Az alkímiában is alkalmazták. A gyógyászati célra használt félcserjén tövisek találhatók, amelyek a legelésző állatoktól védik a növényt. A szamár az egyetlen állat, amely képes lelegelni ezt a gyógynövényt (innen származik a latin neve: “onos” = szamár). Gyűjtésre alkalmas időszak az ősz, esetleg a kora tavasz. A virágokból készült főzetet régebben textíliák és gyapjú festésére használták.

Maximum 70 cm magas, évelő növény, tüskés, gömb alakú virágzatokkal. A gyógynövényterápiában a gyökere használatos, mely két méterre is lehatolhat a talajban. Szúrós virágú és levelű gyom. Tövéről leszakadt bokrát a szél ősszel messzire görgeti (ördögszekér). Gyökere 20-30 cm hosszú, hüvelykujjnyi vastag, húsos, a petrezselyeméhez hasonló ízű és szagú, szúrós virágú és levelű, kellemetlen gyom.

Évelő növény, tőlevelei teljesen épek, felsőbb szárlevelei viszont tagoltak, merevek. Szára, főleg a felső részében kékes színű. Az apró virágok tömött fejecske virágzatot képeznek, melyek alapjánál merev gallér található, kissé szúrós. Legelőkön, kaszálókon terem.

A tundrazuzmófélék (Parmeliaceae) családjába tartozó, a sziklákon zöldellő növény két teljesen különböző organizmusból áll: zöldalgából és gombából. Míg a zöldalga feladata a fotószintézis és az energia biztosítása, addig a gomba az ásványi anyagok felszívásáért, valamint megtartásáért felel. A zuzmó ivartalanul szaporodik. Egy része egyszerűen letörik, majd máshol megtapad. Lassan, sokáig növekszik, egyes egyedei akár 4 ezer évnél is idősebbek. A zuzmótelepek vastag növényhúsú, lemezes, 10 cm magasra is növő cserjékhez hasonlítanak, “ágacskáik” fogazott szélű tölcséreket formáznak. A telepek színe lehet zöld, szürkés, vagy akár gesztenyebarna is. A zuzmó porszerű, rugalmas. A zuzmó egyetlen “gyengéje” a tiszta környezet. Éppen ezért megbízható mutatója a szennyeződéseknek. Az izlandi zuzmót hívják természetes penicillinnek is, és az emberiség több ezer éve hasznosítja. Antibiotikumszerű hatású, sajátos zuzmósavat tartalmaz, hatékonysága tudományosan igazolt. Megél Izland megkövesedett lávából álló talaján. Izlandon kívül a sarkvidéki tundrákon vagy Európa, Ázsia és az USA délebbre fekvő hegyvonulatain is megtalálhatjuk. A zuzmófajták a rénszarvasok és más növényevő, sarkvidéki állatfajok fontos táplálékát jelentik. Izlandon az emberek is előszeretettel fogyasztották. A növényből kivont színezőanyagot szövetek festésére használták. Gyógyászati célokra a teljes telepet be kell gyűjteni, majd gyorsan kiszárítani. Sokáig főzve rendkívül tápláló, jól emészthető, kocsonyás anyagot kapunk, amit keményítő helyettesítésére is felhasználhatunk. Az európai gyógyszerkönyvekben már a 17. századtól fellelhető, gyógyhatásait a modern tudomány is igazolta.

Az ajakosvirágúak (Labiatae vagy Lamiacae) családjába tartozó illatos félcserje. Legfeljebb 60 cm magas cserje, aromás illatú, lándzsa alakú levelekkel. A virágok 7-9-esével álörvökban állnak, fehér, kék vagy piros színűek; július-augusztusban nyílnak. Fűszerként is használatos. Termése makkocska. A virágból desztilláció útján sötétsárga, keserű és fűszeres ízű illóolajat nyernek, amelynek illata a varádicséra emlékeztet. A növényt szokás “a bibliai fertőtlenítőként is említeni, mivel a Zsoltárok könyve (51:9) azt mondja: “Tisztíts meg engem izsóppal, és én tiszta leszek.” Az ószövetség papjai 2500 évvel ezelőtt az erős illatú izsópot templomok vagy az istentisztelet más helyiségeinek a tisztítására használták. Néhányan úgy vélik, hogy a kérdéses növény valójában az Origanum syriacum, a szír izsóp. A görögök köhögésre, légszomjra írták elő (Dioszkoridész). Hildegard von Bingen herbalista szent rendfőnöknő “szomorúság”-ra, depresszióra ajánlotta, valamint a “tüdő tisztítására”. A XVII. századi angol herbalista Nicholas Culpeper Dioszkoridész-hez hasonlóan mellkasi betegségek gyógyítására rendeli alkalmazni. Aki méheket szeretne a kertjében az ültessen izsópot. A növény alkalmas a szőlő illatanyagainak növelésére és a káposzta hozamának fokozására is, mint köztes vetemény. A napos, száraz helyeket kedveli. Az izsópot gyakran más, az emésztési problémáknál hatékony növényekkel (koriander, közönséges édeskömény, ánizs stb…) együtt alkalmazzák gyógyteák vagy ivóoldatok formájában. A kerti izsóp története az európai civilizáció kezdetéig nyúlik vissza. A Földközi-tenger vidékéről származik. Az ókori népek szent növényként tekintettek rá.

A hüvelyesek (Leguminosae) családjába tartozó, legfeljebb 30 méter magas, lombhullató fa, hosszú hüvelyes termésekkel, mely hüvelyekben a magvak befűződve helyezkednek el. A virágbimbót gyógyszeripari nyersanyagként használják rutin nevű flavonoidglikozid előállítására, mivel kb. 10-15 % rutint (P-vitamint) tartalmaz (dr. Dános szerint), így e hatóanyagra nézve a világ legelőnyösebb nyersanyaga. Más adatok szerint a drog 12-30 % rutint (szoforin-flavonol) tartalmaz (Rápóti – Romváry). A rutin tartalmú gyógyszerek szabályozzák az érfal rugalmasságát, a hajszálerek áteresztőképességét. Csökkentik a hajszálerek fokozott törékenységén alapuló vérzékenységet. A japánakác virágait a Hagyományos Kínai Orvoslásban használják csak gyógytea készítményekbe, kapszulákba. Magyarországon gyógyteaként nem használatos. Leggazdagabb hazai gyógyteaként alkalmazható rutintartalmú gyógynövényünk a vadárvácska (Viola tricolor), melyből viszont nem gazdaságos ipari méretekben rutint előállítani. Házilag és iparilag is a másik legjobb rutin tartalmú növény a hajdina (Fagopyrum esculentum). A hajdina föld feletti részei 5 % rutint tartalmaznak. Erősen mérgező növény, ennek ellenére bizonyos esetekben terápiásan is alkalmazzák.

Az aggófüvek között nagy termetűnek számít akár egy métert is elérő vagy meghaladó hajtásaival. Mélyen hasogatott-szeldelt levelei sötétzöldek, fiatalon molyhosak, később kopaszok, fényesek. A sötétsárga fészkes virágok lapított fürtben nyílnak nyár elejétől. Termése kaszat. Rétek, kaszálók, útszélek vadvirága. Színezőszerként is használatos, mivel a természetes rostokat sárgára vagy zöldre festi.

A kakaófélék (Sterculiaceae) családjába tartozó, kis termetű, legfeljebb 8 méter magasra megnövő fa. Nagy tojásdad alakú levelei kihegyesedők. Apró virágai közvetlenül a törzsön és a vastagabb ágakon nyílnak. Óriás termésének sárgásfehér húsában 20-40 csontfehér mag található; ezek a kakaóbabok, benne pedig magas zsírtartalmú sziklevelek találhatók. Magját erjesztéssel és pörköléssel zamatosítják. A magból kivonják a termőhelyein általában folyó, a mi éghajalatunk alatt azonban megszilárduló zsírosolaját. A zsírtalanított magvak finom őrleménye, a kakaópor kerül a kereskedelembe; ebből készül a csokoládé is. A kakaóporból erősítő tápszereket is gyártanak. A kakaóvajat szépségápolásra, kenőcsök, testápolók készítésére, hüvelygolyók, végbélkúpok előállítására használják. E mellett bevonó- és vivőszerként a gyógyszeriparban, és az élelmiszeriparban alkalmazzák. Üdítő és tápláló ital. A purinbázisok (teobromin és egy kevés koffein), a fehérjék, a flavonoidok, az ásványi sók (elsősorban a magnézium), és főként a polifenolok, valamint a procianidok sikeresen veszik fel a küzdelmet a túlságosan nagy számú szabad gyök ellen. Ezeket a hatásokat a legújabb tudományos kutatások is igazolták.

Az ajakosvirágúak (Labiatae vagy Lamiaceae) családjába tartozó évelő növény. Jellemző kellemes illatú és aromás, kámforos ízű, legfeljebb 20 cm magas – a kerti termesztett változat max. 50 cm magas – törpe félcserje. A szárak alsó, idősebb része heverő, felső része, ágai felegyenesednek. Májustól szeptemberig virágzik, kis rózsaszín vagy bíborszínű virágaival teljesen beborít mindent. A konyhában használatos levesek, szószok, bárány- vagy marhasültek, szárnyas- és egytálételek, valamint olaszos ételek (pl. pizza) fűszerezésére. Molyok távoltartására is használható. Közismert gyógynövény és fűszernövény, szinte valamennyi gyógynövénykönyv tartalmazza. Az ókori görögöknél a bátorság jelképe volt. A növény használható forrázatként, valamint porított formában kapszulában, vagy kivonatként és gyógykészítményekben (szirupok). Az illóolaj mennyisége és minősége fajta függvénye.

A kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó, maximum egy méter magas, évelő növény. Jellemzője: nádszerű levelek, buzogány formájú torzsavirágzat. Kedveli a napfényt. Levele a kardvirághoz is hasonlítható. Egyes nézetek szerint a török kultúrkör hozta magával és honosította meg a Kárpát-medencében. Főzhetjük szirupban rágcsálás céljára. Alkalmazhatjuk főzetét, tinktúráját, illóolaját külső és belső használatra. A nyers gyöktörzset is hasonló módon használhatjuk fel.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, egynyári, jó szagú növény. Közismert a kúp alakú virágzata, melynek szirmai fehérek, közepe sárga színű. Kúp alakú virágzata végálló fészek. A fészektányér először félgömb alakú, később virágzáskor megnyúlik, kúpos és belül üreges lesz. Szárának magassága elérheti a 60 cm-t. Sárgászöld levelei sallangosan szeldeltek. A kamillavirág világszerte a legismertebb, gyakori háziszer, és a legtöbb állam gyógyszerkönyvében szereplő hivatalos drog. A kamillát tea és kivonat formájában, valamint desztillált illóolajként használják. Különféle gyógyszerkészítmények alapanyaga.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, Észak-Amerikában és Kanadában honos erdei aljnövényként terem, de Európában is termeszthető. A boglárkával rokon, veszélyeztetett növény. Aranysárga színű allevelei vízszintesen terülnek el., gyökerei vékonyak. Akár 40 cm magasra is megnő. Egyetlen, vörös színű termése közvetlenül valamelyik levélen ül. A növény gyökere hazájában olyan kedvelt gyógynövény volt (panacea), hogy túlzott gyűjtése miatt majdnem kipusztult. Az indián őslakosok ízeltlábúak elleni védekezésre is használták. Íze nagyon keserű. A szárított és darabolt gyökértörzsből kivonat készül. (A gyógyszerkészítményekben 2 mg aranygyökér engedélyezett.) A leggyakrabban tinktúra formájában használják, más növényekkel például a csodamogyoróval együtt.

A kankalinfélék (Primulaceae) családjába tartozó, legfeljebb 12 cm magas, évelő növény. A sárga kankalinok közül a legkisebb termetű. Közép-Európában őshonos faj. Korábban a leveleit időnként zöldségként megfőzték, virágait pedig saláták díszítésére használták. Az ókorban még nem alkalmazták gyógyászati célokra, mert a görög-latin területeken nem termett meg, mivel az északi félteke északibb (nem mediterrán) régióinak gyógynövénye. Használata a középkortól terjedt el.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae vagy Apiaceae) családjába tartozó, maximum 125 cm magas, egynyári, aromás növény, üreges szárral. Tetején elágazó szárral rendelkezik. Levele finom sallangokra szeldelt, vékony, fonalszerű. Ernyős virágzata nyúlánk sugarú, a szirmok sárgák. Termése 2-4 mm hosszú, elliptikus, éretten két résztermésre esik szét, ikerkaszat. Jellegzetes illatú növény. Termesztése manapság ipari méretekben is folyik. A kapor virágos hajtásából és terméséből illóolajat is állítanak elő a konzervipar számára. A konzerv készítményeket célszerűbben ízesíthetik a fűszernövények illóolajával, mint a növényi részek őrleményével. Levélzete a szárról lemorzsolva is forgalomba kerül. A kaprot már a fáraók idejében is használták fájdalomcsillapító szerként, az antik Görögországban pedig állítólag a szemükre is tették, hogy könnyebben el tudjanak aludni. A konyhában a kapor leveleit levesek, szószok, halak és húsok ízesítésére használják, érett terméseit pedig a kömény helyettesítésére. Forrázatként, tinktúraként, por és tabletta formájában alkalmazzák.

A farkasalmafélék (Aristolochiaceae) családjába tartozó, maximum 15 cm-es, évelő növény. Tipikus ismertetőjegye: hosszú nyelű, vese alakú levelek. A Közép-Európában is honos kapotnyakot korábban főként hánytatószerként és tüsszentőpor előállítása során használták. Ma már gyakorlatilag nem alkalmazzák, mert egy olyan mérgező vegyületet tartalmaz, amely a legrosszabb esetben akár légzésbénulást is okozhat. A gyógyszeripar asztma elleni cseppeket állít elő a növényből.

3 méter magasra is megnövő nádszerű növény. Szürkéssárga, vagy barnás színű, illatos magokat tartalmazó termései adják a gyógyhatást. A likőripar is hasznosítja. Elő-India délnyugati partvidékéről, a Malabár-part környékéről és Srí Lankáról származik, de napjainkra már Délkelet-Ázsia számos trópusi éghajlatú vidékén és Guatemalában is nagyban termesztik. A Malabár-parton az ősidők óta fogyasztják (már a szanszkrit írások is említik). A friss Malabár-cardamom aromája, formája és papagájzöld színe különleges. Kiszárított maghéja az általunk ismert legősibb fűszerek közé tartozik. Igen finom, édeskés, mégis erős aromája miatt szívesen használják currys ételek ízesítésére, valamint desszertekben és forralt borban.

Húsos levélbordáit használják táplálékul.

A fészkevirágzatúak, vagy fészekvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, az indiánok jól ismert gyógynövény. Népszerűsége az antibiotikumok megjelenésével az Egyesült Államokban hanyatlásnak indult. Európában kezdetben kerti növényként, a 20. században pedig mint gyógynövény is ismertté vált. Gyöktörzses, lágy szárú, évelő növény. A kifejlett példány 1,2 m magasra, 0,5 méter szélesre is megnő. Szára hosszú, elágazó. Az ovális-lándzsás levelek az alapnál lekerekítettek, érdesek, szélük fűrészes. Éghajlattól függően, késő május-kora július közt kezd virágozni. Virágai kétivarúak, méhek és lepkék porozzák őket. A 2–4 cm hosszú, széles, kezdetben felálló, később lecsüngő, pirosas-rózsaszínű nyelves virágok, és a bíborszínű csöves virágok alkotják a fészekvirágzatot. A fészekpikkely hajlékony csúcsú, virágpora sárga színű. Termése kaszattermés. Magvetéssel, metszéssel, továbbá a gyökértörzs osztásával szaporítható. Európában vadon nem nő, de a kertekben megtalálhatjuk. A HKO-ban (és általában a nyugati orvoslásban is) tinktúra formájában érhető el. Az Echinacea család 9 faja közül 3 alkalmazható orvosi célokra: a bíbor kasvirág (Echinacea purpurea), a keskenylevelű kasvirág (Echinacea angustifolia) és a halvány kasvirág (Echinacea pallida). Kutatások szerint az Echinacea purpurea (bíbor kasvirág, vagy lángvörös kasvirág) levele ugyanolyan hatásos, mint az Echinacea angustifolia (keskenylevelű kasvirág) gyökere. A gyógynövénykivonatból cseppet, szirupot, tinktúrát, tablettát, kenőcsöt és krémet készítenek. A kasvirág szárított formában sokat veszít a hatékonyságából, ezért kasvirág teát csak akkor készítsünk, ha nem ihatunk alkoholt (pl.: májproblémák, terhesség, 3 év alatti gyermek). Érdekesség, hogy a kivonatok szabványosítása nehézségekbe ütközik, Jelenleg a gyökeret használják fel a leggyakrabban.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, maximum 1,5 méter magas, évelő növény, nagyméretű kék virágokkal és répaszerűen megvastagodott gyökérzettel. Gyökere karó alakú, 10-25 cm hosszú, legfeljebb ujjnyi vastag, kívül világos szürkésbarna, belül fehéres színű, húsos, később fás állományú, szagtalan, kesernyés ízű. Virágai világoskék színűek, napos időben nyílnak. A középkorban ennek a növénynek varázserőt tulajdonítottak: azt gondolták, hogy sebezhetetlenné tesz a nyilakkal és a szúrófegyverekkel szemben. Szárított és pörkölt gyökerei ínséges időkban néha kávé helyettesítésére szolgáltak (cikóriakávé), bár inkább annak nemesített változatát használják. Az egész növény tejnedvet választ ki.

Az Indiában honos Uncaria gambir és Acacia catechu fa forgácsának kifőzött nedve. Maximum tizenkét méter magas fa. Tipikus ismertetőjegyei: tövises ágak, sűrűn szárnyalt levelekkel. Ennek a fának a gesztjéből állítják elő a híres katechut, ezt a barnásfekete, száraz formájában sprőd kivonatot. A nedv szagtalan, összehúzó ízű, vörösesbarna színű, tompa fényű, törékeny, kagylós törésű darabokból áll.

A pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, évelő növény, páratlanul szárnyalt levelekkel és kékes vagy lilás virágfürtökkel. Páratlanul szárnyalt levelei rövid nyelűek, és 11-19 levélkéből állnak. A levélkék lándzsásak vagy elliptikus alakúak. Hüvelytermése 2-3 cm hosszú, sokmagvú, a magvak között finom befűződésekkel. Ezt a füvet a középkorban pestis, fertőző betegségek és lázas állapotok, valamint kígymarás ellen használták. Az orvosi kecskerutával napjainkban is bátran helyettesíthetjük a spenótot, vagy kecskesajt készítésekor tejoltóként is alkalmazhatjuk. Magyarországon a kevéssé használt gyógynövények közé tartozik, de a környező országokban gyakori a termesztése, közismert és sokféleképpen használják. Szereti a napot, a meleget, érzékeny a fagyra, és a nedves, tápanyagban gazdag talajt kedveli. Természetes kertek és sziklakertek gyakori dísznövénye. Augsztusban kicsi, sok magvú hüvelytermést hoz, a szél segítségével könnyen továbbterjed, elszaporodik a szabad természetben. Az USA-ban emiatt felkerült a káros gyomok kategóriájába. Kiváló mézelő; csodálatosan illatozó, dús virágfürtjei a méhek számára kívánatosak. Ha a növény apróra vágott darabkáit vékony rétegben, gyorsan szárítják, 50 Co-on, akkor a levelek és a virágok nem veszítik el színüket. A kecskeruta szárított virágos hajtását forrázatként, továbbá porított vagy tinktúra formájában használják.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, évelő, akár fél méter magasra is megnövő növény. Júniustól szeptember végéig virágzik. Igen magas ásványianyag-tartalmú növény, különösen a kovasav, a vas és a szilícium tartalma magas.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, enyhén illatos növény. Maximum 15 cm magas, évelő növény, leveleinek összezúzva kissé kellemetlen szaga van. Kora tavasszal virágzik. Finom ízű, egészséges. A nedvesebb talajt kedveli, de a közvetlen napsugárzást is kitűnően bírja. Sűrű szőnyegtakarót képes alkotni. Az árvacsalánfélék családjába tartozik. Évelő növény. Szív alakú, fogazott szélű levelekkel borított, szögletes, kúszó, kékeslila, illatos virágokkak ékesített szárral rendelkezik. Konyhai ízesítőként is használatos. Kellemes aromájú, pikáns ízű. Friss (vagy szárított) növényszárával változatosan ízesíthetőek, egészségesebbé tehetőek a tavaszi levesek, saláták, mártások, szendvicskrémek. Húshoz, zöldséghez, fasírthoz, omlettbe, vagy smootie-ba is kiváló. Kombinálható snidlinggel, petrezselyem levéllel, koriander zölddel, tárkonyfűvel, medvehagymával, esetleg zsenge csalán levéllel.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó fa magja minősül gyógynövénynek. A magot a cukrászati ipar marcipán készítéséhez, a szeszipar pedig mandulalikőr készítésére használja. A mandulának a legnagyobb értékét a magból préselt olaj adja. Az olajat kenőcsök készítésére és órák, műszerek olajozására is használják. Az olaj kipréselése után visszamaradó pogácsát (Placenta amygdalarum) megőrölve kozmetikai célokra (arcradírnak) használják, forrázatát pedig mosdóvízhez adva a zsíros, pattanásos arcbőrt gyógyítja. A pogácsából régebben “keserűmandulavizet” készítettek, melyet koszorúérbántalmak ellen használtak.

Egynyári növény, maximum 3 méteres kúszó vagy kapaszkodó hajtásokkal. Virágai trombita alakúak, hosszú sarkantyúval, narancs színűek. A konyhában pikáns, vtiaminban gazdag leveleit saláták, szószok, túrós, tojásos ételek és friss sajt ízesítésére alkalmazzák, virágait pedig körítésként. Fűszerként is ismeretes. A sarkantyúkafélék különleges kémiai sajátsága a mirozin sejtek és mustárolajglikozidok előfordulása, sőt a megolaj erukasav tartalma is. A kerti sarkantyúka földbeli gumója salátaként vagy főzelékként is fogyasztható.

Az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, kétnyári növény, erősen szőrözött növény kékeslila virágokkal. A faj hétköznapi nevéből könnyen felismerhető, hogy régebben kígyómarások kezelésére használták. Ezen kívül a növényt már az antik korban skorpiócsípésekre adták, de mindkét esetben megkérdőjelezhetjük a hatékonyságát.

Maximum 2 méter magas, évelő növény, melynek világoszöld vagy sárgás virágzata és sárga termései vannak. Kínában, Koreában és Japánban honos, illatos gyógynövény. Hírneve a ginzengét közelíti: a legfőbb, “minden célra alkalmas” női erősítő gyógynövénynek tekintik. Íze Édes és Csípős, jellege Meleg. Az érintett meridián csatornák: a Máj, a Szív és a Lép.

A bengefélék (Rhamnaceae) családjába tartozó, alacsony, 6-8 méter magas fa, amely a Földközi-tenger egész vidékén elterjedt. Törzsének kérge barna, repedezett, ágai tüskéesk. Csipkés szélű, tojásdad alakú, váltakozó állású levelei és sárga, rövid bogernyőben csoportosuló virágai vannak. A Ta Cang szó szerinti jelentése “nagy datolya”, melynek gyümölcse a kínai orvoslás kiváló Szárnysegéd-orvossága, tehát gyakran adagolják a gyógyszerekhez, hogy a különféle alapanyagok hatásait egyesítsék. A Ta Cang fekete, míg a Hung Cang vörös színű? hatásuk hasonló, bár a Hung Cang hatékonyabban használható a vér táplálására. Ősei a krétakorszakból ismertek. Alaszkában kerültek elő megkövesedett maradványai. Európában a harmadkorban éltek már őspéldányai. Hazájában, Kínában 4000 éve eszik tápláló terméseit. Kis termetű fává fejlődő növény. Kistermetű lombhullató fácska apró lándzsás levelekkel, ágain vékony tüskékkel. Apró zöldesfehér, alig észrevehető virágait ezerszámra hozza. Korán, egy-két éves korában már termőre fordul. Októberben beérő bama szemű gyümölcsei kerekdedek, vagy ovális datolya formájúak, ropogós húsúak, édesek. Fogyasztják nyersen vagy aszalva, mézben vagy cukorban főzve, kemencében sütve, vagy pörkölve. Készül belőle jujubakenyér, kozmetikai termék és gyógyszer. Magassága 7,5-9 m, szórt-átellenes állású, háromerű, elliptikus levelei 2,5-7,5 cm hosszúak. Apró, sárga virágaiból sötétbarna, kerek vagy kissé hasábos, szilvaméretű csonthéjas termések fejlődnek. A fehér, ropogós gyümölcshúsban egy nagy, hegyes mag rejlik. Gyógyászati célokra gyakran készítenek főzetet a datolya, füge és mazsola, valamint a jujuba felhasználásával. Kínában a növényt már az V. század óta használják. A HKO szerinti íze Édes és savanyú, jellege Semleges.

A jamszgyökérfélék (Dioscoreaceae) családjába tartozó, maximum 5 méteres kapaszkodónövény. A jamgyökereknek nagyon sok fajtája létezik. Jobb minőségű talajt igényel, és közepes mennyiségű vizet. Kétlaki. A fő gyökérgumón kívül a levelek hónaljában is hoz kisebb járulékos gumókat, amelyek felhasználhatók szaporításra. Egy átlagos jamsz-gumó belseje lisztes, íze a burgonyáéra hasonlít. Viszonylag jól tárolható. Ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag. A nemzetség sok faja haszonnövény, különféle eredetű gumókkal. Ezek formája, színe, íze sokféle. A kínai jamsz kisebb termetű (3 m), és hidegtűrőbb mint a többi jamgyökér fajta, melynek deres szára és nagy szív alakú levelei vannak. Ennek a növénynek a gyökerét Kínában szívesen fogyasztják salátaként, és természetes gyógyszernek tartják.

A gomba főként hernyók élősködőjeként ismeretes, főként az ún. denevér lepke parazitájaként. Mikor a gomba megtámadja a lárvát egy sajátos szimbiózis alakul ki közöttük, melynek végén a gomba felfalja a gazda egész testét és megöli azt. Csak a kitin páncélja marad meg, melyből kinő a gomba. Az egész gomba-lárva-kombinációt orvosi értékéért gyűjtik. Ma már a Cordyceps-et gyakran gabonán termesztik. Az ősi Kínában a cordycepset gyakran kacsasülttel együtt főzték meg, és az így készült gyógyító hatású ételt kizárólag a császár és családja fogyaszthatta. A HKO szerint ízben édes, minősége kissé meleg, és fő gyógyhatása a Tüdő és a Vese meridiánban jelentkezik. A Hepialus armoricanus lárváján lévő gomba teljes egészében felhasználható. A hernyógomba jelentőségét egyesek a ginszengéhez hasonlítják. A kínai népi gyógyászok “csodatévő isteni remekműnek” vagy “az élet meghosszabbítójának” tartják és élő teremtménynek tekintik a Cordyceps gombát.

A tüskés bokor goji néven ismert piros bogyóit a hagyományos kínai orvoslás (HKO) már több ezer éve pótolhatatlan növényként tiszteli. Maximum 4 méter magas, lombhullató cserje. Világoszöld levelei és skarlátvörös termései vannak. Gyógyító hatását felismerve, legalább kétezer éve termesztik a Tibeti-fennsík és Belső-Mongólia között a Ningxia síkságon. A növény csipkebogyóra emlékeztető termését rendkívül óvatosan, mesterséges szárítás és vegykezelés nélkül kell begyűjtani és megszárítani. Így őrzi meg tápértékét, gyógyhatásait és ezzel együtt kivételes hatékonyságát. A szárított goji bogyónak jellegzetes íze van, a csipkebogyó és a vörös áfonya kombinációjára hasonlít. A kínai konyha mesterei, valamint az ínyencek előszeretettel használják fel és ízesítik goji bogyóval az ételeiket. Müzlit, kalácsokat, salátákat, rizses vagy halételeket, leveseket lehet készítani vele.

A növény több méter hosszú, fonálszerű hajtásokat fejelszt. A levelei pikkelyekké fejlődtek vissza. A faj parazitaként él – többek között – a csarabon (Calluna vulgaris). Csak csíranövényként képez gyökeret, hogy addig, amíg megfelelő gazdát nem talál, lehorgonyozza magát a talajban és ellássa magát vízzel.

A kenderfélék (Cannabinaceae) családjába tartozó, jobbra csavarodó, hosszú szárú, horgas szőrökkel ellátott lágy szárral felkapaszkodó növény. Akár 7 méterre is megnövő kapaszkodó-kúszó növény. Kétlaki növény, termős (nőivarú) virágzata 20-60 virágból álló kettősbogas füzér, amelyből elvirágzás után jellegzetes komlótobozka képződik. A virágzati tengelyen (tobozorsó) kétoldalt négyesével álló füzérágak egy-egy murvalevél hónaljában helyezkednek el. A sörgyártásban fontos szerepet játszik. Levelei átellenesek, érdes tapintásúak. A termés kb. 2 mm hosszú, tojás alakú makkocska, amelyet fénylő sárga mirigyek (lupulin) borítanak. Háztartásokban kenyérsütéshez és sör készítésére is használják. Gyógyszertári készítményként is kapható (forrázat, por vagy kivonat formájában), valamint nyugtató fürdőként a balneoterápiában.

Maximum 60 cm-es, egynyári, az ernyősvirágúak (Umbelliferae vagy Apiaceae) családjába tartozó növény. Idősebb példányai kellemetlen szagot árasztanak. Az egész növény, így a termés is éretlen állapotban poloskaszagú, aromás, kesernyés, kissé csípős ízű. Apró virágai lilásak. Ősi kultúrnövény, amelyet Egyiptomban és Indiában elsősorban gyógyító célokra már több mint 3000 évvel ezelőtt is termesztettek. Olvashatunk róla az Ezeregy éjszaka meséiben, sőt az Ószövetségben is. Koriander magokat találtak az egyiptomi fáraók sírjainak feltárásakor, ami sejtetni engedi, hogy az egyiptomiak – csakúgy mint a kínaiak – hittek abban, hogy a növény alkalmazása révén halhatatlanokká válhatnak. A középkorban a magját afrodiziákumnak tartották, és előszeretettel használták őket esküvői szertartásokon, vagy különböző bájitalok készítésekor. A növény szárát, illetve magjait különböző célokra lehet felhasználni. Zöld szára remek alapanyagot biztosít a házi pesto készítéséhez, esetleg levesek fűszerezéséhez. Magja húsok, saláták, kekszek, lekvárok, péktermékek, levesek, szószok és zöldségételek fűszerezésére használatos. Magjának jellegzetes illata van, egy kicsit emlékeztet a narancshéjra. Nélkülözhetetlen alkotóeleme az indiai curry-nek, valamint további fűszer- és gyógynövény keverékeknek. A magokat bizonyos kultúrákban önmagukban vagy cukorkával rágcsálják, vagy alkoholba teszik és aperitifként fogyasztják. A népi hagyomány szerint a koriander nyugalmat, biztonságot és védelmet hoz az otthonunkba. Azok az állapotos kismamák, akik ügyes, okos gyermeket szeretnének, egyenek koriandert mindennap. Sok fokhagymát tartalmazó étel fogyasztása után a magvak rágása állítólag megszünteti az erős szájszagot. A termésből kinyert illóolajat ritkán használják tiszta állapotban. Az illóolaj megtalálható egyes likőrökban, valamint a Karmelita cseppben.

Legfeljebb 20 cm magas korpafűféle (Lycopodiceae), tűszerű levelekkel, melyek a csúcsukon hosszú szőrbe mennek át. A korpafűfélék (Lycopodiceae) a mohákhoz hasonlóan nem rendelkeznek virágokkal és magvakkal, hanem spórákkal szaporodnak. Magyarországon a nyugati határszélen a sovány talajú erdőkben terem. Régebben a spóráját a “görögtűz” nevű tűzijáték készítésére, valamint a színpadon hirtelen fellobbanó és eltűnő láng keltésére is alkalmazzák.

Legfeljebb 60 cm magas, évelő növény, vörösen foltos levelekkel és rózsaszínű vagy bíborvörös virágokkal. Már az antik korban a termékenység szimbólumának számított, ami páros, herékre emlékezető gyökérgumóikra vezethető vissza. Régebben a patikákban kanalas nyákos orvosságot készítettek belőle.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, maximum 4 méter magas cserje, mely tüskés ágakkal és hamvaskék termésekkel rendelkezik. Fűszeres terméseit előszeretettel használják likőrök előállítására.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, évelő növény. A viráglepel kék, pirosaslila, nagy, harang alakú, szőrös, maximum 15 centiméter magas.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae vagy Apiaceae) családjába tartozó növény. Nagyban is termesztik. A kömény nagy terméshozamot csak mélyrétegű, tápdús, nyirkos, középkötött, meszes, homokos vagy vályogtalajon ad. Maximum 60 cm magas, kétnyári növény, mely barázdált, szögletes szárral és igen finoman szárnyalt levelekkel rendelkezik. A kömény, amelyet már ötezer éves cölöp építmények ásatásai során is magtaláltak, még ma is kedvelt fűszer. A konyhában magvait elsősorban káposzta, savanyú káposzta, egytálételek, hús- és túróételek, valamint péksütemények és tömény szeszek ízesítésére használják. Étvágygerjesztő növényként a kömény likőrök és szeszes italok készítésénél használatos. A híres köménypálinkát (Kummel) emésztést elősegítő tulajdonságai miatt nagyra értékelik Oroszországban, Németországban és a legtöbb közép-európai országban.

Az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozó, nagy termetű fa (8-25 méter magas). Törzse egyenes, kérge sima és szürkés. 9-15 levélkéből álló összetett levelei ovális alakúak, szélük fogazott. Virágzata összetett fürt, vörösbarna, sziromtalan virágai április-májusban nyílnak. Termése szárnyas lependék. A Földközi-tenger mellékén termő fák beszárított cukros nedve a “manna” hashajtó hatású gyógyszert szolgáltat.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, maximum 60 cm magas, egynyári, gyógy-, dísz- és festőnövény. Szára szögletes, levelei hosszúkásak, lándzsa alakúak, levélnyél nélküliek. Fészekvirágzata végálló, benne a nyelves virágok különböző – sárga, narancssárga – árnyalatúak. Kaszattermésük bibircses, érdes. Gyógy- és ipari növényként is termesztett egyéves kerti növény. A körömvirág színanyagával élelmiszereket, gyógyszereket és italokat festenek.

A kutyatejfélék családjába tartozó, nem feltűnő, a világ tropikus tájain élő növény, amely kb. 30-40 cm magasra nő. Ellipszis alakú leveleinek elhelyezkedése átellenes. A növény elnevezése nem véletlen, hiszen az őslakosok epe- és vesekövek gyógyítására használták. A legerősebb gyógyító hatással azok a kőtörőfű-fajták rendelkeznek, melyek magasan fekvő területeken, több mint 3000 méterrel a tenger szintje felett élnek. Az indikai ájurvédikus gyógyászatban pitrishnek vagy budhartinak nevezett gyógyító szert ősidők óta alkalmazzák a gyógyításban.

Maximum 3 méter magas cserje, tüskés ágakkal, lila virágokkal és piros termésekkel.

A pázsitfűfélék (Gramineae) családjába tartozó, legfeljebb 3 méter magas egynyári növény, nagyméretű, sárga ehető magokból álló torzsás terméssel. A csőből kilógó bajusz a termő bolyhos, sűrű bibeszála. A porzós virágok a főhajtás csúcsán bugavirágzatot (címer) alkotnak. A kukoricacsövek a termős virágok, amelyek a szár közepén fejlődnek ki. Szálas-lándzsás levelei a szár aljától kezdve összegöngyölődnek. Több fajtája létezik, a gyerekek kedvence a kis méretű ún. bébi kukorica. A kukorica volt évezredeken keresztül a közép- és dél-amerikai őslakosok legfontosabb alapvető élelmiszere, de mindig felhasználták terápiás célokra is. Manapság főként ipari és takarmánynövény, melynek a vetésterülete a búza és a rizs után a legnagyobb. A Mexikóból származó növény Spanyolországon keresztül a török hódoltság idején került Magyarországra (innen ered a törökbúza elnevezés), azóta is számos fajtával – hibridek révén – termesztésben áll. Csíraolaja, keményítője gyógyszeripari, cukoripari és szeszipari alapanyag; a torzsa virágzatokban (kukoricacsőben) levő termős virágok bibéje (bajusz-Maydis stigma) értékes drog, azaz gyógynövény. A kukoricaszemből el nem szappanosítható zsírokat, míg a csírából telítetlen zsírsavakban gazdag olajat vonnak ki. A kukoricacsíra olajat étkezési célokra, illetve a gyógyszeriparban és a kozmetikai iparban hasznosítják.

A bengefélék (Rhamnaceae) családjába tartozó, maximum 4 méter magas fa, sötétbarna kéreggel, melynek szürke csíkjai vannak. Természetes rostok színezésére is használják. Ágainak kérge szürke, fénytelen, paraszemölcsökkel sűrűn borított. A növényt forrázatként vagy egyéb, forgalmazási engedéllyel ellátott gyógykészítmények formájában alkalmazzák.

Magas, sima kérgű, legfeljebb 30 méter magas fa, amelynek trombita alakú virágai rózsaszínbe hajló piros (ún. magenta) színben pompáznak, melyek a leveleket megelőzően jelennek meg. A növény a bennszülött törzsek számára már évszázadok óta univerzális gyógyital forrásaként szolgál, amit az “inkák itala” néven ismerhetünk. A lapacho-t sokan az inkák jellegzetes italának tartják. Az indiánok különböző belső és külső gyulladások esetén fogyasztották előszeretettel.

A legyezőfüvek nemzetsége a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. 1-2 méter magasra növő évelő gyógynövény. Virágos-leveles hajtásvégeit hasznosítják. Lágyszárú növény, nagy, sárgásfehértől a krémszínűig változó, a bodzáéra emlékeztető álernyőbe tömörült virágbugákkal. Szára szögletes, üreges, pirosan erezett és 2 méter magasra növő. Átellenes levelei összetettek, 2-5 pár fogazott és egyenlőtlen levélkéje van. A réti legyezőfű volt a kelta druidák három szent növényének egyike. A középkorban a mézsör édesítésére használták. Aszmagtermésében barna magok vannak. Főzetként vagy tinktúra formájában alkalmazható.

A lenfélék (Linaceae) családjába tartozó, rostjáért, illetve magjáért kétféle változatban nagyban termesztett, egyéves növény. A rostlen magjai kicsinyek, viszont a maglen rostjai elfásodottak, fonásra, szövésre nem használhatók. Azok a fajta lenmagvak, melyek gyógyászati célokra használhatóak kb. 4 mm hosszúak, kb. 1 mm vastagok, lapos, tojásdad alakúak, fénylő barnák, az egyik végükön hegyesek. Valószínűleg a mediterrán Linum bienne fajból háziasították. Legfeljebb 60 cm magas, egynyári növény, ovális magvai kerek magtokban ülnek. Már a kőkorszak óta használják olaj- és rostnövényként.

A pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó, takarmányozásra is termesztett, ánizsra emlékeztető illatú, legfeljebb 80 cm magasságot is elérő egynyári növény, melynek összetett levelei három tojásdad alakú és fogazott szélű levélkéből állnak. Halványsárga, sárgásfehér, ritkán ibolyaszínű virágai egyesével vagy kettesével ülnek a levélhónaljakban. Felálló hüvelytermései 10-20 cm hosszúak, sok, akár 20 maggal. A görögszénát keleten és nyugaton is évezredek óta használják orvosságként és főzéshez is. Az egyiptomiak is használták balzsamozáshoz. A görögszéna a közép-keleti és orientális konyha kedvelt fűszernövénye. A konyhában porrá őrölt magvaival currys ételeket fűszereznek. A magokat porítva, tabletta formájában használják, vagy folyékony kivonatként, illetve tinktúraként.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozó, hatalmas évelő növény, amely néhány év alatt akár 2 méter magasra is képes megnőni. A nedvesebb, jó áteresztő képességű talajt kedveli; napon és félárnyékban egyaránt jól érzi magát. Üreges szárának, valamint húsos gyökértörzsének mérete egyenes arányban áll a talaj nedvességtartalmával. Korábban elválaszthatatlanul hozzá tartozott a kolostorokat övező kertekhez, ahol a barátok zöldségként, fűszerként és gyógynövényként termesztették. Angyalgyökérrel kombinálva édes likőrök és erősítő italok készítéséhez is felhasználták. Rendkívül aromatikus növény, hiszen mind a leveleiben, mind a gyökértörzsében, valamint a magjaiban sok illóolaj található. Érdemes a lestyánt a kerti pad vagy a hinta közelében elültetni, mert távoltartja a rovarokat. Erőteljes ízű növény, ezért csínján kell vele bánni. A növény fiatal leveleit fogyaszthatjuk csak úgy, frissen, egy szelet vajas vagy sajtos kenyérrel, beletehetjük levesbe, mártásokba vagy szendvicskrémekbe, ám ha úgy tartja a kedvünk, megszórhatjuk vele a frissen főtt burgonyát is. Majonéz és fűszervaj ízesítésére is kiváló. Ehető a növény gyökértörzse is, ha megtisztítjuk, kiváló leveszöldség lesz belőle. Magjait szórjuk alkoholba, majd tegyük ki a napra – finom fűszeres likőrt kapunk, amit aperitifként fogyaszthatunk.

Az ajakosvirágúak (Labiatae vagy Lamiaceae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas félcserje, melynek kissé szélesebbek a levelei, mint a valódi levenduláénak. Általános illatosító szekrényben, aromalámpában, párologtatóban kitűően használható. A levendula virágos hajtása bevethető szekrényben molyok ellen. Az ún. angol levendula (Lavandula intermedia Em.) illóolaja kisebb értékű. Szárítással, vagy vízgőzdesztillálással nyerik ki az illóolaját. Porítják, vagy forrázatként illetve levendulaszesz formájában használják fel. A levendulaolajat már az ókori rómaiak is ismerték.

A Földközi-tenger vidékén őshonos, az ajakosvirágúak (Labiatae vagy Lamiaceae) családjába tartozó, évelő félcserje. Őshazája Franciaország Provence tartománya. Maximum 80 cm magas félcserje, lándzsás levelekkel és erősen illatozó virágokkal. A levendula virágzata: a szár csúcsának 3-8 cm-es szakasza viseli a 4-12 ún. virágkörből álló, füzérre emlékeztető virágzatot. A levendula szára dúsan elágazó, a cserje természetes körülmények között félgömb alakú. A szárak alsóbb levelei rövidebbek, mint a középsők. A termése csészébe zárt négy makkocska, amelyek közül többnyire csak 1-2 fejlődik. A virág pártája ibolyás-kék színű, kétajakú. Júniusban, illetve júliusban virágzik. A gyökere a talajba 3-4 méteres mélységbe is lehatoló, sűrűn elágazó, elfásodó főgyökér. A fűszeres illatú levendulát nemcsak parfümök és más kozmetikumok előállítására lehet felhasználni (erre a célra nagy mennyiségben termesztik is), hanem szószok, levesek, fasírozott, hal- és egytálételek fűszerezésére is alkalmas. Magyarország első nagyobb levendula ültetvényét dr. Bittera Gyula hozta léte a Tihanyi-félszigeten. A Tihanyi Bencés Apátságtól bérelte a Csúcs-hegy dél-keleti oldalán 20 hektár területet. A félsziget szubmediterrán éghajlata, a déli fekvés és a vulkáni alapkőzet kiváló körülményeket teremtett a levendula számára. A Tihanyban termett levendula illóolaj-tartalma túlszárnyalta az eredeti francia ültetvényekről származók minőségét. Később jobbára felhagytak a levendula termesztéssel, csak 1986-ban kezdődött el ismét a termesztése a Tihanyi-félszigeten. Általános illatosító szekrényben, aromalámpában, párologtatóban kitűően használható. A levendula virágos hajtása bevethető szekrényben molyok ellen. A francia levendula illóolaja hatásosabb, mint az angol levenduláé. Szárítással, vagy vízgőzdesztillálással nyerik ki az illóolaját. Porítják, vagy forrázatként illetve levendulaszesz formájában használják fel. A levendulaolajat már az ókori rómaiak is ismerték.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, évelő növény, mely legfeljebb 40 cm magas. Számos szárnyalt levéllel, melyeknek mélyen fűrészes a szélük, virágai sárgák. Szára a talajon messzire elkúszik, csomóin gyökerezik. A levélkék átellenesen ülnek, durván fűrészes szélűek, felszínükön sötétzöldek, fonákukon ezüstös fehérek.

A libatopfélék (Chenopodiaceae) családjába tartozó, Magyarországon vadon nem termő, termesztett, maximum 1 méter magas, évelő növény, macskagyökérre emlékeztető illattal. Intenzív bélféregűző hatásáért a Chenopodium ambrosioides vat. anthelminticum nevű változatot termesztik. Ebből a növényből azonban nem készítünk teát, mert mérgező; a friss növényből előállított illóolajat használja fel a gyógyszeripar bélféregűző gyógyszerek készítésére.

A ligetszépefélék (Onagraceae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, kétnyári növény, melynek a virágai csak este nyílnak, júniustól szeptemberig. Hosszúkás lándzsás szárlevelei finoman szőrözöttek. A növény töve pirosas színű. Nagyméretű sárga virágai négyszimúak. Termése hosszú, keskeny tok, amely kb. 600 kis magot tartalmaz. Gyökere mélyre hatoló. A konyhában a ligetszépe megfőzött és ecetben eltett gyökerét – amely ízében a pasztinák (Pastinaca sativa) gyöktörzsére emlékeztet – időnként salátákhoz használják. A ligetszépeolaj lágy kapszulákban mint gyógyszerkészítmény használatos, de étrendkiegészítőként is alkalmazható. A levelek nyersen, salátaként is fogyaszhatóak, továbbá elősegítik a hegképződést. A vöröslő ligetszépe (Oenothera erythrosapala) magjának olaját érelmeszesedés ellen használják.

A HKO szerint Yang erősítő és melegítő gyógynövény, és mint ilyen mélyebben és melegebben hat, mint a Qi erősítők. Qi mozgató hatású növény. Kifejezett étel-gyógyszerként is számontartják. Hideg, vagy Yang Hiány kórképek esetén – különösen a téli hónapokban – jó szolgálatot tesz az ételhez közvetlenül is keverve. Az érintett csatornák a Lép, a Gyomor, a Vese és a Hólyag meridiánjai.

A hüvelyesek (Leguminosae) családjába tartozó, ehető gyógynövények egyike, finom ízű. Az Észak-Amerikai indiánok erőt adó zöldségként hasznosították. Írországban hagyományosnak számít a vörös heréből készült kenyér. Az őskeresztények a gyógynövényben a szentháromság szimbólumát látták. A görögök, rómaiak, az orosz népi gyógyítók, de még a kelták is ismerték és tisztelték a gyógyhatását. Számos helyen ún. zöldtrágya céljára termesztik, mert értékes talajjavító tulajdonságú. Illatos virágazata bíborpiros, gömb vagy tojás formájú, tömött fejecskét formáz, amely kicsiny szirmok együtteséből áll. Ismert mézelő növényként is, mert a virágok nektarin tartalma, édes íze erőteljesen vonzza a méheket. Jelentős gyógynövény. Elsősorban bíborpiros, vöröses virágát gyűjtik. A sötétebb színű virágok értékesebbek, gyógyító hatásuk erősebb. A növény színének erőteljessége a benne található gyulladásellenes és antioxidánshatású polifenolok és flavonoidok mennyiségére utal. Virágait természetes rostok festésére is fel lehet használni, a sárga és a barna árnyalataihoz.

A keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozó, legfeljebb 1,2 méter magas, évelő növény, melynek vörösen foltozott gyökérzete van. Vörösen foltozott gyökerét felhasználják természetes rostok színezésére. Ha ezeket timsóval kezeljük, sárgás színárnyalatokat nyerhetünk, króm előkezeléssel pedig vörösesbarnát. Legismertebb fajtája a réti lórom (Rumex obtusifolius L.).

A lótuszvirágfélék (Nelumbonaceae) családjába tartozó, maximum 2,5 méteres, évelő vízinövény. Jó illatú virágai akár 50 cm átmérőjűek is lehetnek. Magjai táplálóak és jóízűek. Indiában szent növénynek számít, a mocsárből kiemelkedő szépség, spirituális értelemben a tudatlanságból, nemtudásból, gyűlöletből és vágyakból kiemelkedő ember szinbóluma a megtisztulás felé. A Buddhákat és a nagy bódiszattvákat lótuszvirágon ábrázolják.

A macskagyökérfélék (Valerianaceae) családjába tartozó, évelő növény. Gyökértörzse 3-5 cm hosszú, egészen kisujjnyi vastag; belőle számos, 10-15 cm hosszú, 2-3 mm vastag, sárgásbarna rostos gyökér ered. Évelő, lágy szárú növény, mely akár 2 méter magasra is megnőhet. Szára egyenes és barázdált. Levelei páratlanul szárnyaltak, az alsók nyelesek, a felsők ülők és szalagosak, durván fogazottak. Virágzata végálló, elágazó ernyő. Egész nyáron át virágzk, virágainak pártája fehér vagy rózsaszín. Termése egymagvú kaszattermés. Elnevezését onnan kapta, hogy a macskák előszeretettel hemperegnek benne. A gyökeret macskáktól elzárva kell tartani, mert a szagát kedvelik, a kiterített anyagban hancúrozva, be is szennyezik. A középkorban a macskagyökeret amolyan mindenre jó gyógynövénynek tartották (“panacea” “csodaelixír”), ami nemcsak a pestis ellen jó, de elűzi a boszorkányokat, ördögöket és a rossz szellemeket is. Napjainkban hatásukban különbözően a valepotriát alapú gyógyszerek és a valepotriátmentes készítmények.

A perui Andok egyik legismertebb gyógynövénye. Peru őslakosai körében óriási tisztelet övezte, és figyelemreméltó tulajdonságai elismeréséül vilcacorának nevezték el, ami kecsua nyelven szent növényt jelent. Gyökérkérgét már legalább 2000 éve használja gyógyászati célokra az emberiség. A macskakarom az uncariák családjába tartozik. Megközelítőleg 60 fajtája van. Közép- és Dél-Amerika nyugati területein kívül megtalálható Afrikában és Ázsiában is. Legelterjedtebb fajai az Uncaria tomentosa (sárgásfehér virágokkal) és az Uncaria guianensis (nagy pirosas virágokkal, amelyek narancssárga árnyalatokban is díszeleghetnek). A növények akár 30 m magasra is megnőhetnek, és törzsük átlagosan 30 cm átmérőjű. Hatásaik szinte teljesen megegyeznek. A dél-amerikai indiánok emberemlékezet óta használják a növény belső kérgét és gyökerét. A férfiak a vitalitásért és a férfias erőért fogyasztották, a nők pedig azért, hogy gyorsan erőre kapjanak szülés után, vagy akár fogamzásgátlóként is használták.

Maximum 15 cm magas, évelő növény. Tipikus ismertetőjegyei: szürkés, filces szőrözöttség a száron és a leveleken. Ez a kedvelt sziklakerti növény orvosi célokra is használható.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, évelő növény. Maximum 20 cm magas, évelő növény. A levelei csak a végálló, kék virágokat követően jelennek meg. A növény levelei távolról az emberi májra emlékeztetnek. Szára jelentéktelen, a talajból ki sem emelkedik. Március-áprilisban, még lombfejlődés előtt virágzik.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, egyéves fűszernövény. Szára 30-40 cm hosszú, merev, elágazó. Levelei 1-2 cm hosszúek, szőrösek. A virágai kicsinyek, fehér, vagy pirosló-rózsaszín színűek, tömör álfüzért alkotnak. Termése négy makkocska. Július-augusztusban virágzik. Általánosan használt ipari és háztartási fűszer. Lepárlással készült illóolaját főleg az élelmiszer-, és a konzervipar használja fel. Fiatal levelei sűrűn szőrözött felső oldaluk miatt úgy hatnak, mintha fehérek lennének. A konyhában a majorannát bárány-, ürü-, marha- és disznósültek ízesítésére, valamint hal- és szárnyasételek fűszerezésére használják. Gombaételek ízesítésére is ideális. Ezenkívül a növény emésztést segítő, görcsoldó, antineuralgikus és nyugtató hatással bír. A sárga vagy zöldessárga illóolaj a kardamomra emlékeztető, átható, kámforos illatot áraszt. A gyógyászatban forrázat, por, tinktúra vagy illóolaj formájában alkalmazzák.

A mákfélék (Papaveraceae) családjába tartozó, legfeljebb 1 méter magas, egynyári növény, csipkésen fogazott levelekkel. A mák már kb. 5000 éve ismert és használt növény. Kiszárított tejnedvét (nyers ópium) használják. Magját élelmezési és gyógyászati célokra egyaránt használják. A drog többféle értékes fájdalomcsillapító és bódító hatású alkaloidát tartalmaz, amelyek közül a közönség előtt a morfin és a kodein az ismertebbek. Ezeket és számos társalkaloidákat együttesen ópium alkaloidáknak nevezték, mert régebben ópiumból állították, amelynek a nyeréséhez az éretlen mákfejeket kellett bemetszeni. Természetes, hogy ezek a termések magot már nem érleltek. Kabay János magyar gyógyszerész felfedezése nyomán a költséges eljárás helyett az eddig értéktelennek tartott üres máktokokból állítják elő a morfint és származékait.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, legfeljebb 2 méter magas lombhullató cserje tüsés indákkal és édes, piros termésekkel (málna). A málna termése vitaminban gazdag gyümölcs. Szörp formájában kedvelt ital, feldolgozható lekvárnak vagy ivólének. Édességek és likőrök gyártásánál is nagy szerepe van.

Évelő, száratlan növény, maximum 60 cm hosszú, gyakran “ember” formájú”, vagy csavart gyökérzettel. Ez a növény volt Európában sok évszázadon keresztül az egyik legkeresettebb gyógynövény, amelyért roppant összegeket is fizettek. Ez a hallucinogén mivoltának (benne található pszichoaktív anyagoknak), valamint emberke formájának volt köszönhető

A fészekvirágzatúak (Astraceae) családjába tartozó, lágy szárú növény, vaskos szára felálló, elágazó. Zöld leveleinek erezetét klorofillmentes levélszövet szegélyezi, ezért a levelek márványozottnak hatnak. Virágzata fészkes, bíbor színű, ritkán fehér virágokkal, melyek a szár csúcsán egyesével állnak. A virágok külső fészekpikkelyei erős, kemény tövisekben végződnek. Bóbitás kaszattermése tojásdad alakú. Annak köszönheti nevét, hogy levelein tipikus fehér mintázat figyelhető meg, amely a hagyomány szerint Szűz Mária teje. Finomra vágva, vagy durvára aprítva teaforrázatként hasznosítják. A porított termést száraz kivonat vagy tinktúra formájában más hasonló gyógynövényekkel együtt alkalmazzák.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, legfeljebb 30 cm magas, évelő növény, melynek virágai a leveleket megelőzve, tél végén, kora tavasszal nyílnak. Előbb megjelennek a virágok, később a szív alakú tőlevelek. Gyökértörzse kisujjnyi vastag, hengeres, kúszó. Szárai kora tavasszal, a levelek megjelenése előtt fejlődnek. 10-30 cm hosszú, pikkelyleveles, tetejükön egy virágzattal. A virágok élénksárgák, csészéjük fehér bóbitaszőrökből áll. A martilapu vurágzatának kellemes, viaszra emlékeztető illata van. A martilapu virágzatait félig nyitott állapotban kocsányrész nélkül, valamint a kifejlett, ép, egészséges leveleit, legfeljebb 3 cm hosszú nyélrésszel kell gyűjteni. Kereskedelmi forgalomban forrázatként használják.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó, kellemetlen szagú növény. Maximum 1 méter magas, egynyári növény, trombita alakú virágokkal és tüskés magtokkal. Júniustól szeptemberig virágzik. Az erősen mérgező maszlagfajok kábító – és nagy dózisban hallucinogén – hatásuk miatt régebben varázs- vagy boszorkánynövénynek számítottak. Ma már nem használatos, mint gyógynövény. Iparilag fájdalomcsillapító és görcsoldó hatású gyógyszerek előállítására használják.

A csattanó maszlagnál gazdagabb hatóanyag-tartalmú indián maszlagot is termesztik Magyarországon, amelynek az ipar – a levelén kívül – a magját is feldolgozza. Virágai, termései és magvai is nagyobbak. Levelei molyhosak, fogasa vagy majdnem épek. Érett magvai barna színűek.

Az ajakosvirágzatúak (Labiatae) családjába tartoző, kumarin illatú, legfeljebb 50 cm magas, évelő növény, sörtésen szőrös szárral és citromillatú levelekkel. Május-júniusban virágzik, virágai fehérek vagy rózsásak, foltos színűek. Régebben üdítőitalként is ismeretes volt a fogyasztása.

Maximum 8 méter magas fa, mely savanyú ízű, világos- vagy sötétpiros, csonthéjas terméseit nyáron hozza. Több alfaja létezik, mint nemesítés. Termése kocsányokon függ és magot tartalmaz. Gyümölcséből lekvárt vagy ivólevet állíthatunk elő. Az őrölt, mérgező magvait a gyapjú és hasoló anyagok rózsaszínűre festésére használhatjuk. A szív alakú, gömbölyded, vörösen fénylő terméseknek már a puszta látványa is örömet okoz az embernek. Rájuk nézünk, s azonnal összefut a nyál a szánkban. Az emberiség már több ezer éve termeszti, nemesíti a cseresznyét és a meggyet. Fája az asztalosok és a pipakészítők körében keresett, kiváló minőségű, kemény, vöröses-sárga színű. A fatörzs fényes, sötétbarna, a fekéreg idővel hosszanti irányban berepedezik és befeketedik.

A télizöldfélék vagy meténgfélék (Apocynaceae) családjába tartozó, legfeljebb 60 cm magas, évelő, örökzöld, kúszó szárú félcserje. Április-májusban virágzik, virágja ibolyakék színű. Kettős tüszőtermése kevés magot tartalmaz. Gyakori kerti dísznövény; temetőben sírokra ültetik. Lombját koszorúkötésre is felhasználják. Főként méretében különbözik egymástól a kis télizöldmeténg (Vinca minor) és a nagy télizöldmeténg (Vinca maior). Régebben az örök hűség szimbóluma volt, ezért szívesen használták szerelmi bájitalokban. A gyógyszeripar számára nagyobb területeken termesztik. A gyógyszeriparban magas vérnyomás és agyérszűkület elleni, valamint nyugtató hatású gyógyszert állítanak elő belőle. A hatóanyag előállítás azonban most már a termesztés és gyűjtés helyett szintetikusan történik. Alkaloidjaiból vérnyomáscsökkentő és agyértágító hatású gyógyszereket készítenek. A Vinkamin és a Cavinton alapanyaga.

A nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozó cserje. Gyorsan fejlődő, terbélyes cserje, amely akár 6 méter magasra is megnőhet. Kitartó és igénytelen növény, amely nemcsak az árnyékban, hanem a felettébb szennyezett környezetben is jól érzi magát. Figyelemre méltó a szívóssága és a regenerálódó képessége, még akkor is, ha a törzsét a földhöz egészen közel vágják le. A kelta hagyomány szerint a 7 vezető fás növény egyike, az egyik legszentebb növény. A hagyomány szerint a szent forrásokkal, kutakkal és a túlvilági birodalomba vezető, titkos bejáratokkal áll kapcsolatbna, ám ami a legfontosabb: a mogyoró a koncentrált bölcsesség, az édes tudás, valamint a művészetek és a tudományok ismeretének kelta szimbóluma. A mogyoró fás részei viszonylag puhák, de jól hajlíthatók. Elsősorban fafaragó vagy kosárkészítő műhelyekben használják, de készülhat belőle horgászbot is. A növényből kipréselt olajat a kozmatikai ipar és a festőipar is felhasználja. A cserje kifejlett, ép leveleit kell gyűjteni. Beszáradási aránya kb. 4:1.

A burgonyafélék (Solanceae) családjába tartozó, maximum 1,5 méter magas, évelő növény. Gyökere karó alakú, 30-50 cm hosszú, 2-3 ujjnyi vastag, kívül szürkés világosbarna, belül fehér színű, enyhe szagú, undorító ízű. Tipikus ismertetőjegye: nagyméretű fekete bogyók. Júniustól szeptemberig virágzik. A középkorban tipikus “boszorkánynövénynek” számított, amelynek segítségével állítólag a repülés is lehetséges.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó közismert, maximum 3 méter magas, egynyári növény. Jellegzetes, akár 40 cm széles narancssárga tányér alakú virágai vannak. Magjából ipari méretekben, nagy mennyiségben étkezési olajat állítanak elő. A napraforgó szirmokból sárga színanyagot is előállítanak.

A nősziromfélék (Iridaceae) családjába tartozó maximum 1 méter magas, évelő növény. Kard alakú levelei és kékeslila virágai vannak. A gyökerének megszárítva kellemes, erdei ibolyára emlékeztető illata van, ezért a kereskedelemben ibolya gyökérként is ismeretes. Aromás gyökerét a parfüm- és likőrgyártásban használják.

A fűzfafélék (Salicaceae) családjába tartozó, sokfelé ültetett, közismert kétlaki fa. Legfeljebb 30 méter magas, lombhullató fa, szürke kéreggel és rombusz alakú, fogazott széllel. A rügyek 2-3 cm hosszúak, hosszúkás lándzsásak, hengeresek, kihegyezettek, belül sűrű, balzamos illatú gyantától ragadós nedvűek.

A nyírfafélék (Betulaceae) családjába tartozó, maximum 30 méter magas fa, melynek vékony, lelógó ágai vannak, fiatalon gyakran gyantamirigyekkel. A levelek hosszú nyelűek, lemezük 3-7 cm hosszú, tojásdad, háromszögű vagy deltoid alakúak, felszínükön sötétzöldek, fonákukon halványabbak, kihegyezettek, kétszeresen fűrészelt szélűek, mindkét oldalukon viaszmirigyekkel sűrűn pontozottak. A fiatal fa kérge ezüstfehér, majd megsötétedik és berepedezik. Termős és porzós virágai barkákba rendeződnek. Szárnyas makktermése van. A fa leveleit régóta használják gyógyászati célokra (már Hildegard von Bingen is magasztalta őket írásaiban).

A nyírhez erősen kötődik, más fafajokon eddig még nem találták meg. Mindenekelőtt idősebb vagy legyengült fákat támad meg, többnyire az ágcsonkokon keresztül hatol be a törzsbe. Fiatalon a nyírfatapló ehető, idősebb korban azonban keserű és élvezhetetlen.

A hüvelyesek (Leguminosae) családjába tartozó, több éves, akár 50 cm magasra is megnövő, elvileg egynyári, de lehet évelő növény is. Tipikus ismertetőjegye: levélcimpáinak alsó oldala selymesen szőrözött. Szára heverőszárú, a pillangós virágzatúak családjába tartozik. Virágai sárgák, fejecskékben állnak. A nyúlherét a szegény emberek nemcsak gyógyító tulajdonságai miatt termesztették, hanem azért is, mert takarmánynövényként ugyancsak hasznosítani tudták. Eredetileg Európában őshonos növény, a Földközi-tenger vidékétől kezdve keresztül-kasul bejárta a kontinest, eljutott egészen a Himalájáig, Észak-Afrikába, Izlandra és végül Észak-Amerikába. Így napjainkban már több, mint 20-féle nyúlhere létezik szerte a világon.

Az ezüstfafélék (Elaeagnaceae) családjába tartozó, tévesen olajfának nevezett, sokfelé ültetett fa illetve cserje. A levelek alul ezüstfehérek, tojásdadok. Termései borsónyiak, vékony húsúak.

Az orbáncfűfélék (Guttiferae) családjába tartozó évelő növény, melynek magassága a 80 cm-t is elérheti. Felálló szárán ülő levelei átellenesen helyezkednek el, a levéllemezeken több áttetsző, mirigy pontokkal körülvett foltot találunk. Virága ötszirmú, sárga, sokporzós, melynek 3 sötétvörös színű bibéje van. Toktermése sokmagvú. Mivel az orbáncfű a nyári napforduló idején virágzik, régebben szerencsehozó varázsnövénynek számított. Igen sok gyógykészítmény alapanyaga.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó egyéves növény. Gyökere vaskos, karószerű, elágazó. Szára 2 méternél is magasabbra megnő. Levelei szórt állásúak, 30-40 cm hosszúak, szárnyasan osztottak. Virágzata laza álfürt, lilás kék színűek. Termése 2-3 cm hosszú, nyújtott gömb alakú, éretten narancssárga színű bogyó.

A tátogatók vagy tátikafélék (Scrophulariaceae) családjába tartozó kétéves, kétnyári növény. Az első évben csupán tőlevelei fejlődnek, melyek 20-30 cm hosszúak, nyelesek, lándzsásak. Szárai a második évben jelennek meg, egyenesek, 1-1,5 méter magasak. A virágok nagyjából 2 cm átmérőjűek, a szár felső részén hosszú fürtben állnak, fénylő sárga színűek. Termése kb. 1 cm átmérőjű, gömbölyded, apró magvú tok. Virágzási ideje május-szeptember. Forrázat és főzet készíthető belőle, de alkalmazzák folyékony és száraz kivonatként is. Gyógykészítmények alapanyaga.

A tálpáfrányfélék (Dennstaedtiaceae) családjába tartozó, maximum 2 méter magas páfrány, melynek levélszélei begöngyöltek. Japánban és az Egyesült Államokban fiatal példányait, amelyek viszonylag kevesebb mérget tartalmaznak, néha zöldségként fogyasztják.

A mácsonyafélék (Dipsacaceae) családjába tartozó, évelő növény. Legfeljebb 1 méter magas, évelő növény, kerek, többnyire kékeslila, néha fehér gyom-/fejecskevirágzattal. Szeptemberben virágzik. A nevét a rövid gyöktörzsének köszönheti, amely úgy néz ki, mintha leharapták volna.

Akár 1 méter magasra is megnövő, évelő növény. Feltűnően nagyméretű, kékeslila virágzatokkal és a növény felső részén szárnyasan osztott levelekkel rendelkezik. Réteken, vagy mezők és erdők szélén találhatjuk meg.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó évelő növény. Tojásdad alakú levelei hosszúak, fogazottak. A növényt az antik világban a Nap jelképeként tisztelték. Leírásaira már Hippokratész, Plinius vagy Galénosz (híres ókori orvosok) műveiben is rábukkanhatunk. Manapság kevéssé ismert a sugárzóan sárga virágokkal virágzó növény, az örménygyökér. Akár 3 méter magasra is megnövő, évelő növény, nagy, sárga virágzatokkal. Állítólag ezt a növényt tartotta a kezében Zeusz lánya, Heléna, amikor elrabolták, és Trójába vitték. Innen a latin neve. Az ókorban már felfedezték áldásos hatásait, ezért termesztették is. A mitológia szerint arról a helyről származtak a legszebb növények, ahová a szépséges Heléna könnyei hullottak. Európában a kelták jól ismerték és tisztelték az örménygyökeret, amelyet elfwort-nak, azaz elfek gyökerének neveztek (az elfek természetfeletti tündérszerű lények a skandináv mitológiában). Nyáron akár 6 cm-t is elérő, sugárzóan sárga fészkesvirágzattal virágzik, amely vonzza a rovarokat, méheket. A növény átlagosan 3 cm vastag, keserű ízű, kámfor illatú, szerteágazó gyöktörzse gyógyhatású. Enyhén kesernyés-csípős íze és illata van. A konyhában is megvan/megvolt a létjogosultsága – gyökere főzve vagy akár nyersen is fogyasztható (olyan az illata, mint a banánnak). Angliában régebben kandírozott formában, édességként árusították. Régebben főzetéből gyógyító borokat (örménygyökér bor, Szt. Pál bora), száj- és toroköblögetőt vagy szerelmi bájitalt készítettek. Az abszint gyártásához mindmáig használják. Főzetét, tinktúráját és más kivonatát használják. Külsőleg kenőcsöt készítenek belőle.

A lilomfélék (Liliceae) családjába tartozó, maximum 10 cm-esre növő, évelő növény, mely csak ősszel (augusztus-szeptemberben) virágzik. Gumója diónyi, sötétbarna hártyás burokba zárt, tömör állományú. Levelei áprilisban kezdenek fejlődni, kifejlődve 20-30 cm hosszúak, lándzsa alakúak. A magok 1,4-2 mm átmérőjűek, gömbölyűek, éretten sötétbarnák, kemények. Némileg a kerti krókuszra emlékeztet. Színezőnövényként is használatos. A növényből előállított kolhicint a növénynemesítéshez és növekedés serkentésére, változatok előállítására használják.

A fészekvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, 30 cm magas, először szétterülő, majd felálló szára zöldesfehér. Szélükön csipkézett, sárgászöldlevelei igen illatosak. A hajtásvégeken fejlődő összetett fészekvirágzat középső virágai csövesek és sárga színűek, szélsők nyelvesek és fehérek. Kamillára emlékeztető illattal rendelkezik. Egész nyáron át nyílik, virágai kis margarétákra emlékeztetnek. Fűszerként is használatos. A krizantémoknak rengeteg fajtája létezik, Magyarországon főként kerti virágként termesztik, de rendelkezik terápiás tulajdonságokkal is. A virágzat hatóanyagai sokféle gyógyszerhez szolgálnak alapanyagul.

A pacsirtafűfélék (Polygalaceae) családjába tartozó kistermetű, legfeljebb 25 cm magas, évelő növény, melynek ép szélű levelei alul elliptikusak, felül hegyesen lándzsásak.

A ginkgofélék (Ginkgoaceae) családjába tartozó, maximum 30 méter magas, lombhullató fa. A harasztok és a felsőbbrendű növények határán elhelyezkedő “ereklyefa”, azaz Földünkön “őskövületként” él. Vannak porzós és termős virágú fák (kétlaki növény), ez utóbbiak magja kellemetlen vajsav szagot áraszt. Kétkaréjú, ép szélű levelei legyező alakúak, villás erezetűek. Ősszel lehulló levelei aranysárgára változnak. A Távol-Keleten szent fa. A ginkó levele a nyugati világban is nagy népszerűségre tett szert az elmúlt évtizedben a visszértágulatra és megkeményedett erekre alkalmazott keringésserkentő orvosságként. A kínai orvosok csak a növény magját használják. A HKO szerinti íze Édes, Keserű, Fanyar, jellege Semleges. A Tüdő és a Vese meridiánjaira hat. A páfrányfenyő kivonata különféle öregedés elleni gyógyszerkészítmények és orvosságok alapanyaga.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, alacsony termetű, évelő növény. Levelei hosszú nyelűek, lemezeik kerek-karéjosak, szőrösek. Virágai zöldek. Sima, zöld szára 10-40 cm magasra nő. Száraz, kerek, sárgás, a kehelyben elhelyezkedő termésében egyetlen magot találunk. A növényt forrázatként, tinktúra és folyékony kivonat formájában alkalmazzák. Francia nevét (alchémille) az alkímistáknak köszönheti, akik harmatot (égi vizet) gyűjtöttek kissé behajló leveleiről. Az “asszonyok növénye” elnevezést összehúzó hatása miatt kapta, ami a szülés után segítette a női szervezet regenerálódását, csakúgy, mint – állítólag – az elveszett szüzesség “helyreállítását”, palástolását. A palástfű szimbolikus magyar elnevezése is innen ered.

0.7-2.2 (legfeljebb 6) méter magas, fényes zöld levelű pálmafajta. Sárga, vagy elefántcsontszínű virágai egyedüliek, vagy csoportokban találhatóak. Ovális, húsos termése magot tartalmaz. Termései sötétzöld színűek, a levelek közepén ülnek. Levelei legyezőszerű csokrokba rendeződnek. Már az észak-amerikai indián őslakosok is használták gyógyászati célokra.

A dinnyefélék (Caricaceae) családjába tartozó, kb. 10 méter magasra nő, a magas fa levelei a fa tettején egy csoportban helyezkednek el. Az apró, zöldes színű porzós virágok a levelek hónaljában ülnek. A nagyobb termős virágok önállóan a törzs felső részén találhatóak. Termése nagy, 20-30 cm-es, érett állapotban narancssárga bogyótermés, amely akár 5 kg-ot is nyomhat. A papajában az ananász bromelain enzimjéhez hasonló, ún. papain enzim található, mely fehérjebontó hatással rendelkezik. Ennek az enzimnek gyulladáscsökkentő és sebgyógyulást serkentő hatásuk van. Ödéma esetén is segítséget jelentenek. Terméseit gyümölcsként és zöldségként is hasznosítják a konyhában. Magvait, melyek kimagasló papain tartalmúak, porrá őrlik és húspuhítóként használják. A trópusi országokban a hús csomagolására és puhítására használják.

A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó, maximum 80 cm magas cserje, jellegzetes, pikáns ízű termésekkel. Termése közismert a konyhában: zöldségként, avagy nyers salátaként, marha- sertés- és bárányhúsból készült ételek, szárnyasok és hal ízesítésére. Sokféle nemesített változata létezik. A nem csípős változatok mind nemesítés eredményei. A magyar konyha tipikus fűszere a sötétpiros színű őrölt pora. Hazája Közép-Amerika, ahonnan az 1500-as években hozták Európába. Hozzánk a törökkel került az 1750-es évek táján. Szegeden és Kalocsán alakult ki a két legnagyobb fűszerpaprikatermelő központunk. Szent-Györgyi Albert ebből a növényből izolálta először nagy mennyiségben a C-vitamint. Csípősségmentes (édes), illetve csípős változatai ismeretesek.

A mályvafélék (Malvaceae) családjába tartozó, igen elterjedt, legfeljebb 50 cm magas, évelő növény, főleg elfekvő, de néha felálló szárral és világos rózsaszínű virágokkal. Az egyéves növény gyökere vékony, egyszerű; az évelőnek gyökértörzse is van, amelyből több szár fejlődik ki. A levelek majdnem kerek, vagy vese alakúak. A termés 5-7 mm átmérőjű, korong alakú. Termése is fogyaszható!

A keresztesvirágúak (Cruciferae vagy Brassicaceae) családjába tartozó, maximum 80 cm magas, egynyári vagy kétnyári növény, melynek kisméretű, háromszögletű, a csúcsokon kicsípett becőkéi vannak. Nevét is ezeknek a táska (szív) formájú becőkéknek köszönheti, a lapos, háromágú terméseinek alakja a pásztorok (szerzetesek) tarisznyájára hasonlít. A növény virágos, leveles szárának legfeljebb 30 cm hosszú felső része gyűjtendő. Az egész növény ehető, a gyökerét is beleértve. A hagyományos ázsiai konyhában közkedvelt wok fűszer mind friss, mind szárított formában. Csípős ízű, ezért zöld salátákban vagy levesekben helyettesíti pl. a kakukkfüvet vagy a mustárt. Kiváló íz- és egészségforrás, egész évben. De vigyázat, csak mértékkel! Gyógyszerkészítmények alapanyaga, forrázatként és tinktúraként alkalmazzák.

Az ajakosvirágúak (Labiatae vagy Lamiaceae) családjába tartozó, legfeljebb 50 cm magas, évelő növény, négyszögletes, erősen szőrözött szárral. Minden részében keserű növény. Gömbös örvöt alkotó virágai fehér színűek, június-júliusban virágzanak, a felső levelek hónaljában ülnek. Virágai enyhén muskotályos illatot árasztanak. A termése világosbarna színű, sima felületű makkocska. A pemetefüvet gyógycukorkák és keserű likőrök készítésénél is használják. Forrázatként, főzetként, tinktúra vagy kivonat formájában használják.

Legfeljebb 60 cm magas, kétnyári növény, nagyméretű, jellegzetes illatú gyökérzettel és levelekkel. A konyhában főként a húsos gyökerét használják (levesekbe, főzeléknek, salátába), de a levele is felhasználható. Általánosan ismert ipari és háztartási fűszer, mely gyógyításra alkalmas hatóanyagokat is tartalmaz. A magjából készült illóolajat az élelmiszeripar és a likőripar alkalmazza.

A mákfélék (Papaveraceae) családjába tartozó, legfeljebb 90 cm magas egynyári növény, 25-80 cm magas, serteszőrökkel borított. Szórt állású, levelei ülők, csupaszok, szeldeltek. Közeli rokonságban áll az étkezési mákkal (Papaver somniferum). Ennek a növénynek azonban nem a tejnedvét használják, hanem a sziromleveleit. A pipacsnak 4 élénkpiros színű nagy szirma van. Virágai kinyílt állapotban 4-8 cm átmérőjűek, négy sziromlevelük kettesével szemben álló. Ovális toktermésében apró fekete magvak találhatók. Felhasználják teaforrázatként, porítva (kapszulában) vagy szirupkészítéshez. A pipacsvirágot más virágokkal keverve is alkalmazzák, így például a hársfavirággal, a levendulával és a golgotavirággal. A színanyagot tartalmazó pipacsvirágot mind az élelmiszeriparban, mind más ipari területeken széles körben alkalmazzák mint bőrszínezőanyagot (pl. lenvászon, selyem, bőr, papír stb…). A szirmok folyékony kivonatát, amely gazdag antocián-glikozidokban, szintén színezőanyagként használják. Köhögéscsillapító gyógyteáknál vagy más teakeverékeknél mint díszítő, “teaszépítő szert” hasznosítják.

Az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartozó, szúrós serteszőrős, maximum 20 cm magas, évelő növény. Gyökere barnás ibolyaszínűtől a bíborszínűig terjedő színű, 1-2 arasznyi hosszú, karószerű, 1-3 ujjnyi vastag, belül fehér, kérge laza, könnyen lefoszló, sötétbarnás-vörös színű. A természetes rostokat e növény segítségével vörösesbarnára, vagy barnás-ibolyaszínűre lehet festeni. Gyökerét régebben élelmiszer-színezékként és gyógynövényként is felhasználták. Mivel ma már tudjuk, hogy a báránypirosító mérgező anyagokat is tartalmaz, orvosi alkalmazása nem szokásos. A piros festékanyagok vízben nem, csak szeszben, petróleumban, illóolajban, zsírokban stb.. oldódik. Adagolástól függően sárgától egészen sötétpirosig színeznek. A gyökérből kivont alkannin festékanyaggal élelmiszereket (sajtok, italok stb…), kozmetikai szereket (pirosítók), fa- és papíranyagokat, gyógyszereket, bőröket, tinktúrákat színeznek.

A szömörcefélék (Anacardiaceae) családjába tartozó max. 10 méter magasra növő, lombhullató fa. Olajtartalmú magvát már az ókori népek is nagyra becsülték. Csonthéjas terméseinek csontárja elvileg magától felnyílik, ez nagyon megkönnyíti a magvak gyűjtését.

Maximum 60 cm magas, egynyári növény, szára többnyire vörösen futtatott. A phánkát a mongolok hozták Közép-Ázsiából Közép-Európába. Háromosztatú magvaiból, amelyek bükkmakkra emlékeztetnek, tápláló kása készíthető.

A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába tartozó, borzas szőrű, szürkészöld színű, egy- vagy kétéves növény. Maximum 20 cm magas, egy- vagy többnyári növény. Szárán feltűnően meghajlott szőrök találhatóak. Gyökere vékony, fonalas, szárai a talajon sugarasan elterülnek, 10-30 cm hosszúak.A levelek átellenesen állnak, kb. 1 cm hosszúak, elliptikus, vagy lándzsás alakúak. A virágok 5-10-esével a levelek hónaljában csomóban ülnek, aprók, fehéres színűek; májustól szeptemberig nyílnak. A szárított gyógynövény enyhe, kumarinra emlékeztető illatú.

A porcsinfélék (Portulacaceae) családjába tartozó, legfeljebb 60 cm magas, jobbára egynyári növény, rövid nyelű virágokkal a levél hónaljakban. A szárai a talajon szétterülnek, 20-40 cm hosszúak. Egész nyáron át virágzik, élénksárga virágai májustól októberig virítanak. Az antik kortól fogva használják. “Közönséges” növény, bár gyógyhatásában korántsem közönséges. Az egyik legnagyobb magnézium tartalmú növény, Dr. James A. Duke híres amerikai botanikus és gyógynövény kutató szerint ennek a növénynek a legmagasabb a szárazanyagtartalomra vetített magnéziumtartalma: 2 %. Újabban nyersen, salátának, főzeléknek való fogyasztása terjedőben, magas vitamin és ásványianyagtartalma és pozitív élettani hatásai miatt. Kellemesen savanykás íze miatt főzve fogyasztják. Gyógynövényként megszárítva vagy porítva, vagy frissállapotban főzetként vagy főzve fogyasztják.

A keresztesvirágúak (Cruciferae) családjába tartozó, évelő növény. Szára 20-30 cm magas, elágazó, a szár alsó levelei ellipszis alakúak, a felsők lándzsásak, húsosak, bőrneműek, kékeszöld színűek. Virágai fehérek, a hajtások felső részén állnak.

A bazsarózsafélék (Paeoniaceae) családjába tartozó, legfeljebb 60 cm magas, évelő növény, nagy virágokkal és hosszú porzószállal. A közkedvelt dísznövényt pünkösd idején, májustól június elejéig csodálhatjuk meg a kertekben. A növény latin nevét Páion (a görög istenek orvosa) nevéből származtatják, aki a hagyomány szerint a piros bazsarózsa gyógyerejével gyógyított. A bazsarózsa gyógyító erejéről említést tesz idősebb Plinius, az ismert római természettudós csakúgy, mint a híres Dioszkoridész és Galénosz görög orvosok is. A középkori herbáriumok szintén leírják gyógyító hatásait, többek között az ismert P. A. Matthioli siennai botanikus Herbáriuma is. Az antik világban a bazsarózsát – elsősorban a gyökér porát és a virág szirmait – a kor közkedvelt szerelmi bájitalaiba is belekeverték. Az arab orvosok cukorbaj elleni orvosságként ajánlották felhasználásra. Kínában már Kr.e. 2000-ben is ismerték, a kínai gyógyszerkönyvben ugyancsak szerepel. Japánban szintén ősidők óta termesztik, mint dísz- és gyógynövényt. Jelentős szerepet tölt be a Távol-Kelet hagyományos gyógyászatában. A bazsarózsafélék családjában megtalálható olyan lágyszárú évelő növény vagy fásszárú cserje, amely a 30-200 cm-es magasságot is elérheti. Napjainkban a kínai bazsarózsának számos alfaja is létezik, ezek a piros bazsarózsától elsősorban a levélszerkezetükben és a termőik számában különböznek. A bazsarósza nem igényes növény. Jól viseli a szárazságot, és a fagyot is jól tűri. Szereti a laza talajt és a napot, viszont nem jól viseli, ha átültetik, bolygatják, olyankor hosszú ideig nem virágzik. Tőosztással szaporítható, az ideális időszak erre az augusztus.

A buzérfélék (Rubiaceae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, egynyári növény, sertékkel teli termésekkel. A növényt azért hívják ragadós galajnak, mert elterjesztéséhez sertékkel, horgakkal ellátott magvakat terem, amelyek könnyen beleragadnak az állatok bundájába vagy az emberek ruhájába.

Maximum 50 cm magas, kétnyári vagy évelő növény, melynek levelei ép szélűek.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, apró termetű, illatos, évelő növény. Gyökere több szárat hajt, szárai 20-40 cm hosszúak, felemelkedők vagy heverők, elágazóak, molyhos csúcsuk emelkedő. A virágzatok hosszú kocsányúak, gömbölydedek, 2-3 cm átmérőjűek, a virágok nyelvesek, fehérek, végállóak, június-júliusban nyílnak. Levelei kétszeresen szárnyaltak, szálasan szeldeltek. Az egész növény aromás illatot áraszt. Termése háromélű, szürkés színű kaszattermés. A növény neve némileg félreérthető, mert a faj Nyugat-Európából származik, és a csak a XVI. században került át Itáliába. Illóolaját az illatszeripar és a likőripar hasznosítja (aperitívek ízesítésére használják). Napjainkban keresett gyógynövény. Nemcsak gyógyászati célokra használják, hanem több alkoholos ital gyártásánál is, továbbá a kozmetikai iparban, a szőkítő samponok előállításánál. A szárított virágokat és a fészekvirágzatot a fénytől és a nedvességtől óvni kell. Főleg teaforrázatként és kapszulaként, valamint gyógykészítmények – szemöblögetők, szájvíz, ínyerősítő szer – alkotórészeként használják.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozó, maximum 50 cm magas, egynyári növény, amelynek vékony szára fonalszerűen csíkolt. Mintegy 5 mm-es termése hosszúkás, barázdált ikeraszat. Magvainak színe némileg világosabb, mint a kömény (Carum carvi) esetében. Ahogy a sírleletekből következtetni lehet, a római kömény valószínűleg már a fáraók korában is kedvelt fűszer- és gyógynövény volt Egyiptomban. Ma ezt a – már az Ószövetségben is megemlített – fajt szívesen használják currys ételek vagy chili con carne fűszerezésére. A colombo és a ras-el-hanout nevű fűszerkeverékek összetevője. Fűszeres kaszatterméséért Magyarországon is termesztik. A fűszer- és gyógynövényt néha sajtba keverik, kenyérbe sütik, kiflire, pogácsára, teasüteményekre hintik. A termésből kinyert illóolaj színtelen vagy halványsárga, jellegzetes muskotályos illata és keserű íze van.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, évelő növény. Nagy méretű virágzata van, fehér, nyelves virágokkal és sárga középrésszel. Virágzata rovarölő, emberre és állatra ártalmas anyagokat tartalmaz (pl. piretrin I és piretrin II nevű észterek, mely közül a piretrin I a mérgezőbb). Finomra megporítva a növényvédelemben porozószerként, illetve lakásban bolhák, poloskák, svábbogarak ellen használják. Finom, szagtalan petróleummal készült rovarporvirág-kivonatot legyek, szúnyogok, molyok irtására használják. Savanyú kémhatású talajon termesztve a virágzatok száma és piretrin-tartalma növekszik. Virágait virágcsokrokban használhatjuk.

Az ajakosvirágúak (Labiatae vagy Lamiaceae) családjába tartozó, legfeljebb 2 méter magas, örökzöld félcserje, tűszerű, de nem hegyes levelekkel, melyek fonákja erősen, filcesen szőrözött. Szára dúsan elágazik. Jellegzetes aromás illata van. A kis virágai halványkékek, liláskékek vagy fehérek, áprilistól júniusig virágzik. Termése makkocska. A konyhában a fiatal hajtásait főként szárnyasok, bárány, vadhús, nyúl és sertéshús fűszerezésére, valamint pizza, levesek és zöldség ízesítésére használják. Használják gyógyteák aromásítására is. Az illóolajból reuma elleni bedörzsölőt, molyirtószert, illatszereket készítenek. A rozmaringot forrázatként, vagy a belőle lepárlással nyert illóolajként használják.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, évelő növény. A kerti rózsák minden faj- és színváltozatának viráglevelei alkalmasak gyógynövénynek. Gyógyteák díszítésére, dohányillatosítónak és füstölő keverékekhez is alkalmazzák.

A télizöldfélék (Apocynaceae) családjába tartozó félcserje, vagy évelő növény. Gyökere kb. 10 cm hosszú, erősen elágazó, kívül, belül fakósárga színű. Szára 40-60 cm hosszú, egyenes vagy felegyenesedő, elágazó, húsos, pirosló. Levelei nyelesek, bőrszerűek, fénylőek, melyek színükön sötétzöldek, finákjukon kissé világosabbak, átellenesen ülők. Virágai fordított gyertyatartó alakúak, kb. 4 cm átmérójűek. Július elejétől szeptember végéig virágzik. A gyógyszeripar számára is nagyobb mennyiségben termesztik. Hazánkban időnként cserépbe ültetik, melegebb régiókban nagy mennyiségben termesztik, hogy a gyökeréből a vinblastin és vincristin nevű alkaloidokat izolálják, amelyek fontosak a rák kezelésében szerepet játszó citosztatikumok (sejtmérgek) előállításában.

A rutafélék (Rutaceae) családjába tartozó, legfeljebb 1 méter magas, évelő örökzöld félcserje, kékeszöld, húsos levelekkel és számos olajmiriggyel. Szerteágazó növényszára alul fás és barna, hajtásai hengeresek, ritkásak, feljebb szürkészöldek, sűrűn elágaznak. A szárak mirigyesen pontozott, kékes leveleket tartanak. A növény májustól szeptemberig virágzik, ernyőkben álló, sárgászöld színű virágokkal. Toktermésében háromélű, sötétbarna magokat találunk. Napos, meleg helyet, vízáteresztő talajt kedveli. A rutafű nemesített változatai illatosabbak és díszesebbek gyógynövény változatuknál. Az illatát a macskák nem kedvelik. A konyhában hús- és halételek ízesítésére használható, valamint likőrök aroma anyagaként (pl. olasz grappa). Régóta használják fűszerként sajtok, szendicskrémek, saláták, levesek ízesítésére. Gyógyító hatásait Hippokratész is nagyra tartotta. Arisztotelész az elme megnyugtatására használta. Az antik Rómában kígyómarás ellen és epilepsziás rohamok csillapítására használták. Michelangelonak és Leonado da Vincinek erősítette a látását és az alkotókészségét. A boszorkányok által is kedvelt gyógynövényt a középkorban nemcsak gyógyításra használták, hanem rovarok távoltartására is. Talizmánként baziliszkuszok (mesebeli lény, mely a kakas, a sárkány és a gyík keveréke), szellemek és a fekete mágia elleni védekezésként alkalmazták. Annak idején a templomokban, közintézményekben és az otthonokban is ott illatozott egy-egy csokor kerti ruta. A rutafűről említést tesz a Biblia és Shakespeare. A ruta leveleiből kinyert illóolajat a kozmetikai ipar is felhasználja parfümök, szappanok és krémek előállításához.

A gyöngyvirágfélék (Convallariaceae) családjába tartozó igen gyakori, évelő növény. Szára ívesen hajló, levelei ülők, széles lándzsa alakúak, párhuzamosan erezettek. A gyökértörzs a talajban vízszintesen helyezkedik el, fehéres színű, felső részén pecsétlenyomatszerű bemélyedések láthatóak. 40 cm magas, virágai kellemes illatúak. Gyöktörzsét ma már szinte kizárólag homeopátiás szerekben dolgozzák fel, például a nyári szeplők kezelésére szolgáló preparátumokban, mert mérgező.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, legfeljebb 15 cm magas, évelő növény szív vagy vese alakú levelekkel és sárga, csillag alakú virágokkal. Az apró növény kora tavasszal virágzik, aranysárgák, a virágzás március-áprilisra esik. Szára üreges, a gyökere gumósan vastagodott, koloncos. Termése kaszattermés. A korai zsenge levelek salátaként önmagukban, vagy salátákhoz, kenyérfeltétként, esetleg túró ízesítésére is használhatóak. Néhol amulettként viselik, hogy elkerüljék a bajokat.

Közismert, édes ízű, narancssárga színű terméssel rendelkező tökféle. Nagy víztartalmú termését gyümölcs gyanánt fogyasztjuk.

Maximum 1 méter magas, kétnyári növény, húsos, narancssárga színű ehető karógyökérzettel. Alapvető táplálék Európában, sokféle étel elkészítéséhez használhatjuk (leves, köret, főétel, főzelék), és mint fűszernövény is ismeretes. Már az ókorban is nagyra becsülték, mint zöldségfélét, afrodiziákum (nemi vágy fokozó) hatást is tulajdonítottak neki, tekintettel az alakjára.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó félcserje. Legfeljebb 40 cm magas félcserje, mely leveleinek széle erősen csipkés, a virágok cső alakúak, rózsaszínűek vagy bíborvörösek, júniustól augusztusig nyílnak.

A fészkesvirágzatúak (Compositae vagy Asteraceae) családjába tartozó, maximum 1,5 méter magas, évelő növény, vöröses, erősen szőrözött szárral. Keresztben átellenesen állású levelei tenyeresen szeldeltek, durván fűrészesek. Virágzata fészek, benne a virágok húspirosak; júniustól augusztusig nyílnak. Valamennyi virága csöves. Termése kaszt, amelyen jól fejlett bóbita van. Rendkívül szép, nedvességkedvelő növény. A sédkender gyógyító hatásait már az ókori orvosok, füvesemberek is ismerték. A növény latin elnevezése (Eupatorium), a Kr. e. I. században élt VI. Mithridatész Eupatór pontoszi királyra utal, aki ismert volt a gyógynövények, az alkímai és a sötét mágia iránti vonzódásáról. Későbbi korokban a különböző nemzetek más-más név alatt alkalmazták a sédkendert a legkülönfélébb betegségek gyógyítására. Rózsaszínes-pirosas virágaiból textilfestő anyagot készítenek. Szárítás után inhaláláshoz főzetet készítenek belőle, vagy tinktúraként fogyasztják.

A hüvelyesek (Leguminosae vagy Fabaceae) családjába tartozó, maximum 2,5 méter magasra növő, vesszős évelő félcserje, melynek ágai felemelkednek, vagy a földre terülnek. Virágai aranysárgák, illatosak, május-júniusban nyílók, pillangó alakúak. Kis levelei hármasak, levélkéi hosszúkásak, ritkásan állnak, virágzáskor a jelentős részük lehullott. Feketés hüvelytermései pillás élűek. A gyógyszeripar állít elő belőle gyógyszerkészítményeket. A cserje vesszős hajtásaiból seprűt kötnek. Az enyhén pszichoaktív növényt néha sör összetevőjeként is használják. A szárítot virágokat forrázatként, tinktúraként vagy kivonatként, illetve más vizelethajtó gyógynövényekkel együtt teakeverékekben és gyógykészítményekben használják. A sparteint, a seprúzanót jellegzetes hatóanyagát az ágakból vonják ki, mivel ott nagyobb mennyiségben található, mint a virágokban. Különböző szívritmust szabályozó gyógyszerkészítményekben is felhasználják. Növeli a koszorúér áteresztő képességét, erősíti a méhizomzat működését, de viperaméreg ellen is használják.

Gyógyhatású gombafaj. Tumorgátló és a vérkeringési zavarokat enyhítő hatású. Egyes források szerint a legrégebbi termesztett gombafaj. Japánban és Kínában már mintegy 2000 éve termesztik, mára világszerte elterjedt. A csiperke és a laskagomba után a legnagyobb mennyiségben termesztett gomba: évente mintegy 600 000 tonnát termelnek belőle, főleg Kelet-Ázsiában. Holt faanyagokon él, eredetileg főleg a pasaniafa (Pasania cuspidata) anyagán, de miután másutt is termeszteni kezdték (például Európában) kiderült, hogy a bükk, a tölgy vagy a gesztenye fáján is megél. A shii-take vörösbarna színű, közepes termetű, fehér húsú kalapos gomba. Jól szárítható és porítható.

A pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó egynyári, vagy áttelelő kétnyári, a második évben virágzó növény. Gyökere több szárat fejleszt, ujjnyi vastag, hossza az 1 m-t is meghaladja. Szára zöld, barázdált, 1-2 méter magas, egyenes, hengeres, elágazó. A levelei szórtak, hármasak, levélkéi hosszasak, elliptikusak vagy lándzsásak, 1-3 cm hosszúak, felső részükön fűszéres szélűek, zöldek, kopaszok. Virágzata arasznyi hosszúra is megnyúló vékony fürt. A virágok kicsinyek, pártájuk élénksárga; egész nyáron át virágzik. Termése sárgásbarna, tojásdad hüvelytermés. A növény a kumarintól kellemes illatú. A Közép-Európan is honos fajt már régóta használják gyógynövényként. A virágos szárítmányt főként dohányillatosítónak használták régebben (ma is lehetne használni, mint természetes szert). Forrázat, főzet, por vagy száraz kivonat, illetve tinktúra készíthető belőle. Számos gyógyszerkészítmény alapanyaga több más érfalerősítő hatású gyógynövénnyel, például az őszi csodamogyoróval, a vadgesztenyével vagy a fekete áfonyával együtt.

A sóskafafélék (Berberidaceae) családjába tartozó 2-3 m magas, tövises cserje. Tipikus ismertetőjegye: élénkpiros bogyók. Gyökere erőteljes, szívós, tömör, kívül barna, belül világossárga színű, szagtalan, igen keserű ízű, sárgára színező. Levelei 2-5 cm hosszúak, elliptikusak vagy fordított tojásdadok, hegyesek, tompák, fűrészesek, fogasak, savanykás ízűek. Virágzata lecsüngő, sokvirágú fürt. A virágok harang alakúak, illatosak, sárgák. Termése 5-10 mm hosszú, kb. 3 mm vastag, kétmagvú, vörös színű, savanyú ízű bogyó: május-júniusban virágzik. A közönséges sóskaborbolyát felhasználhatjuk gyapjú, bőr, vagy fa színezésére. Terméséből lekvárt, vagy zselét is lehet főzni. A kérget általában főzetként alkalmazzák, főleg epebántalmak ellen, a levelekből tinktúrát készítenek, a termést szemcseppek készítéséhez használják.

A spárgafélék (Asparagaceae) családjába tartozó, maximum 1,5 méter magas, évelő növény, melynek pikkellyé visszafejlődött levelei és piros bogyói vannak. Mivel gyorsan fejlődik, semmiféle növényvédő szer használata nem szükséges a termesztéséhez. Egy külföldi környezetvédelmi csoport által összeállított listán a legtisztább tizenöt zöldségbe is bekerült a világon. A spárgát ma elsősorban kedvelt zöldségként ismerjük, de az antik korban valószínűleg elsődlegesen gyógynövényként használták.

Európai fogyasztása már a neolitikumtól és a bronzkortól kimutatható. A nagymennyiségű sulyomhulladék alapján joggal tekintik a bronzkor burgonyájának. Megemlítik fogyasztását a görög és római írók, középkori feljegyzések. Lisztet készítenek belőle és kávépótlónak is alkalmas. A zöld levelei alól kiszedett sulymokat megmossuk, forró vízben 5-8 percig főzzük. Lehűtve, tálba rakva kitűnő, gesztenyére hasonlító csemege. Késsel szétvágva fehér belső tartalmát fogyasztjuk. Zsenge korában nyersen, főzés nélkül hasonlóképpen élvezhető.

A buzérfélék vagy rubiafélék (Rubiaceae) családjába tartozó, kis méretű, évelő, illatos, lágy szárú növény. Gyökértörzse kúszó, vékony, szára átlag arasznyi magas, egyenes, lágy, négyélű, zöldes színű egyszerű, maximum 30 cm magas. Levelei 6-9-esével örvökben állnak, aromás illatúak. Az alsó elvelek hosszúkás, visszás tojásdadok, 4-6 cm hosszúak, a középsők és a felsők nagyobbak, szálkahegyűek, kopaszok, zöldek, érdes szélűek. Virágai a szár tetején hosszú kocsányú sátorozó bogernyőben állnak. A virágok kicsinyek, pártájuk fehér színű; május második felében nyílnak. Termései aprók, gömb alakúak, ún. ikerkaszattermések, melyet horgas szőrök borítanak. A fűvel dohányt illatosítanak. Kihagyhatatlan összetevője a bóléknak, de felhasználható fagylaltok (innen ered az erdőmester ízű fagylalt elnevezése) és szirup előállítására. Gyógyászati célokra teaforrázatként fogyaszható. Vékony “szálkás” gyökértörzséről sokáig azt tartották, hogy győzelemhez segíti az atlétákat és a katonákat, ezért karkötőként, vagy övként viselték.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, finom gyümölcsű, évelő növény. Fajtaváltozatait nagyban termesztik. Az erdei szamóca maximum 20 cm magas, a termesztett szamócák magassága akár az 50 cm-t i elérheti. Az erdei szamóca termései aprók, de aromásak, mézédesek, a termesztett szamócák fajtától függő méretűek és ízvilágúak, akár a 15 cm-es nagyságot is elérhetik a gyümölcsök. A gyökértörzsből hosszú, föld feltti indák erednek, amelyek gyökeresednek és rögtön szárat is hajtanak. Levelei tőrózsákban állóak, hosszú nyelűek, három levélkéjűek. A levélkék tojásdadok, felső részükben durván fűrészesek. A virágok hosszú kocsányúak, a pártáik fehér színűek, május-júniusban virágzanak. Teájának íze kellemes, ezért valódi “tea” helyett is fogyasztják.

A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába tartozó évelő növény. Legfeljebb 1 méter magas, cső alakú, hús színű virágokkal. Gyökérzete barna színű, gyökértörzse ujjnyi vastag. Levelei a szárcsomóknál átellenesen ülnek, tövüknél kissé egymással összenőttek. A növény bármely része vízzel összedörzsölve habzik, ezért régebben szappan helyett alkalmazták, ruhamosásra.

A liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó trópusi növény. Hosszú kúszónövény, mely akár az 50 méteres hosszúságot is elérheti. Gyökerei több, mint 1 méter hosszúak is lehetnek. A szárain éles tüskék vannak. Zöld, szív alakú levelei 35 cm körüliek, a levélnyélen kapaszkodó kacsokkal. Virágai fehéreszöldek, melyek a levelek hónaljában fejlődnek ki. Latin-Amerika őslakosai évszázadok óta használják ezt az értékes kúszónövényt. A szárcsagyökér nem sokkal Amerika felfedezése után, a XVI. században, Mexikóból került Európába, és a szifilisz, valamint további súlyos nemi- és bőrbetegségek gyógyításával kapcsolatban tett szert világhírnévre. Ma már más tropikus és szubtropikus területeken pl. Indiában is magtalálható. Közép-Amerikában és az Egyesült Államokban a szárcsagyökeret adalékanyagként keverik a sörbe és más italokba. A szárcsagyökér ugyanis egyik hatóanyagának, a szaponinnak köszönhetően kiválóan habzik. A szárcsagyökeret alkoholos kivonatként és tinktúraként hozzák forgalomba.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó egyéves növény. A mezei szarkaláb maximum 45 cm-esre növő, egynyári növény, virágja tipikus, az öt kékeslila virágtakaró levél egyike hosszabb a többinél. Zömében június-júliusban virágzik. Levelei keskeny sallangokra szeldeltek. Termése sokmagvú tüsző. A mezei szarkaláb, amely korábban gyakori vetési gyom volt, mára már inkább ritkaságnak számít. Fajtaváltozatait kertekben is ültetik, gyógyítás céljára is inkább ezt használják már. A szarkaláb virágot teakeverékekhez díszítőként is adják.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, maximum 20 cm magas, évelő növény. Tipikus ismertetőjegye: kis, hosszú nyelű fehér fészekvirágzat, amely középen sárga. Parkok gyepének a díszítésére és fűmagvakhoz is keverik. 3-5 cm hosszú tővelei rózsában állnak, fordított tojásdadok, vagy lapockásak, finoman csipkés, fogas szélűek. Tőkocsányuk 5-10 cm hosszú, rajtuk egy 2-3 cm átmérőjű fészekvirágzattal. A sugárvirágok fehérek, pirosas csúcsúak, a korongvirágok sárgák; kora tavasztól virágzik.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, legfeljebb 2 méter magas cserje, hamvaskék, vagy hamvaslila indákkal. Tüskés cserje, melynek szárai ívesen lehajolnak, földre terülnek. Levelei szórt állásúak, hármasak. A levélkék vékonyak, keskeny vagy széles szív alakúak, hegyesek, szélük gyengén karéjos és durván fűrészes, válluk kerekített, mindkét lapjukon enyhén szőrösek. Virágai sátorozva állnak, kocsányuk hosszú, finoman tüskés és mirigyes. Sziromlevelük fehér színű. A termések hamvaskékek. Régebben gyakran használták színezésre. A timsóval előkezelt anyagok a szárától sárga színt kaptak, míg krómmal khaki árnyalatok érhetők el. A nagy lédús bogyók segítségével barnás színárnyalat kapható.

A mirtuszfélék családjába tartozó, legfeljebb 20 méter magas, örökzöld fa, erősen aromás illatú levelekkel. Ovális, kemény levelei fényesek, sötétzöld színűek. Vadon élő és termesztett örökzöld fa megszárított virágbimbója. A ki nem nyílott bimbók barna színűek, finoman ráncosak. A virágok csészéje élénkpiros, pártájuk rózsaszínes fehér. A virágok sűrűn az ágvégeken helyezkednek el. Jellemzően kellemes, fűszeres illatú, kesernyés és fűszeres ízű. Főleg mint fűszer kerül a kereskedelembe, de nagy mennyiséget desztillálnak illóolaj előállítása céljából, és ezt sokoldalúan használják fel. Eredetileg a Maluku-szigetekről származik. Európába az arabok hozták be. Kereskedelme a XVI. századig a portugálok birtokában volt, majd a XVII. században a gyarmatosító holland kereskedők kezére jutott, akik monopolhelyzetet teremtve lerombolták az általuk ellenőrzött Maluku-tenger minden más termésforrását. A szegfűszeg mikrobaellenes hatású, így régen a hús tartósítására használták.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, egyéves növény. Maximum 1 méter magas, egy- vagy kétnyári növény, melynek aranysárga virágzatai vannak tövises fészekpikkelyekkel. 1 méternél magasabbra is megnő, felső részében elágazó. Levelei 5-10 cm hosszúak, tojásdadok vagy elliptikusak, kemények, ép szélűek vagy tüskés fogúak. Virágfészkei sátorban állnak. A fészkek gömbölydedek, fészekleveleik tüskés szélűek. A virág pártái 2-3 cm hosszúak, nyíláskor naracssárga színűek, elvirításkor, illetve megszárítás után sötétpirossá válnak; júniustól szeptemberig nyílnak. Termése a napraforgóéhoz hasonló, csak kisebb. Sok helyütt olaj előállítása céljából is termesztik. Sáfrányfajta. A HKO szerint a gyógynövények külső megjelenése általában összhangban van a gyógyító hatásukkal. Sok olyan növény van, amely a Vérre van hatással és (akár megszárítva) piros színű. Ennek a fajnak a leveleit időnként használják a konyhában, hogy a különböző fogásoknak étvágygerjesztő színt adjanak, de felhasználható a gyapjú- és egyéb természetes szálak sárgára festésére is. Élelmiszerek, cukrászati termékek, gyógyszerek, borok, likőrök színezésére használják.

A kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába tartozó, egyéves, lágyszárú gyom. Szára 20-30 cm magas, tetején virágzatban elágazó. Levelei átellenesek, tojásdadok, durván fűrészfogasak. Virágai aprók, zöldek.

A tátogatók (Scrophulariaceae) családjába tartozó egyéves növény. Maximum 40 cm magas, egynyári növény, virágainak közepe sötét színű, így némileg a szemre emlékeztetnek. Réteken és legelőkön gyakran előfordul. Szára bokrosan elágazó. Levelei keresztben átellenesen állnak, széles tojásdadok, oldalukon 3-6 hegyes fog van. Apró virágai füzérvirágzatba tömörülnek. Pártája fehér vagy lilás színű, az alsóajakon sárga folt és ibolyás színű csíkok vannak, a felső ajak hátrafelé hajló és rövidebb az alsónál. A gyógynövényből őrleményt és tinktúrát állítanak elő.

Legfeljebb 40 cm magas, évelő növény, keskeny levelekkel, melyeknek fűrészes a széle. A szárított gyökér jellemző, szappanra emlékeztető szagú, csípős ízű, szálkás törésű. Apró, fehér, ötszirmú virágai tömött füzérvirágzatot alkotnak. Hártyás toktermése van. Magján fehér, húsos maglepelt találunk. A Polygala senega nevét egy észak-amerikai indián törzsről, a szenegákról kapta, akik ezt a növényt használták kígyómarás és egyéb mérgezések ellen. Miután megszárították, főzetet vagy forrázatot, tinktúrát, folyékony kivonatot, szirupot vagy port készítenek belőle.

Maximum nyolc méter magas bokor vagy kis fa. Tipikus ismertetőjegyei: sűrűn szárnyalt szürkészöld levelek és olívaszínű magvak. A növény azok közé az akáciafajok közé tartozik, amelyekből a híres gumiarábikumot nyerik – ezt a gumiszerű anyagot, amely vízben oldva ragadós masszát képez. Ezt korábban használták ragasztóanyagként, valamint színezésre, de édességek és gyógyszerek előállításához is.

Maximum 2 méter magas cserje, mely számos lapos, a sötétzöldtől a barnáig terjedő színű hüvelyt képez. Lándzsás levelei párosan szárnyaltak, ép szélűek, bőrneműek. Sárga, barna erezetes virágai egyszimmetriásak. Termése lapos, pergamenszerű, 6-8 magot tartalmazó hüvelytermés. A szenna bokor levele és hüvelytermése az anyalevél. A világ egyik legáltalánosabban használt gyógynövénye. A legkedveltebb fajtája a Tinevelly-fajta. Forrázatként vagy gyógykészítményekben hasznosítják.

A pázsitfüvek (Gramineae vagy Poaceae) családjába tartozó, maximum 50 cm magas, évelő fűféle, mely kumarint tartalmaz. Levelei hosszúak, 1 cm szélesek, aromás illatúak. Gyökértörzse tarackos, virágai összetett füzérben állnak. Dohányillatosító és likőrfűszer. Nevét annak köszönheti, hogy bizonyos egyházi ünnepek alkalmával a templomok ajtaja elé szórták.

Legfeljebb 20 méter magas, örökzöld fa, nagyméretű, aromás gyümölcsökkel. Fényes levélzetű növény, mely 6-8 éves korában fordul először termőre. Kis sárga virágai fürtökbe tömörülnek. A szerecsendiófa halványsárga, csonthéjas termése egy magot tartalmaz. A magja a mandulához hasonlít, mely éréskor kettéhasad. A szerecsendió magköpenye (aryllus) is használható szerecsendió virágként (mácisz). A szerecsendió konyhai fűszernövényként a nyugati világban is ismert. Kevesen tudják róla, hogy erős gyógynövény is egyben, mely nagy adagokban akár delíriumot is okozhat. A likőriparban is felhasználják.

Erdei aljnövényzetben élő 2-3 méter magas tüskés cserje. Szürke kéreggel borított törzse van, ágain összetett, tenyér alakú levelei találhatóak. Apró virágai ernyőt képeznek. Termős virágai sárgák, porzós virágai lilák, hímnős virágai sárgás színűek, ősszel sötét színű, aromás bogyókat hoz. A nyugati világ számára az 50-es években vált ismertté, amikor a szovjet atléták nagy mennyiségben fogyasztották állóképességük és teljesítményük növelésére. Gyökerét száraz kivonat, por, vagy tinktúra formájában alkalmazzák. Ritkábban forrázatként is használják.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, illatos, évelő növény. Borászati fűszerként is alkalmazzák.

A szilfafélék (Ulmaceae) családjába tartozó, évelő fa. Legfeljebb 30 méter magas fa, sárgás, szárnyas termésekkel.

Maximum 10 méter magas, lombhullató fa, nagy méretű, sötétlila színű, csonthéjas terméssel. A szilva termését nyersen fogyaszhatjuk, lekvárrá és ivólévé is feldolgozhatjuk, valamint aszalhatjuk és be is főzhetjük.

Elfásodó, lombhullató, kapaszkodónövény, maximum 30 méteres. A termései piros vagy feketéslila fürtűek. Levelei ősszel részben vagy egészben vörösesek, tenyeres erezetűek. Szárai liánszerűen felkúszóak, kapaszkodó szárúak ún. (ág)kacsokkal. Illatos virágzata májustól júniusig jelenik meg. Bogyótermésében négy mag van, a kemény maghéj alatt a megbelső zsírosolajat és fehérjét tartalmaz. Több, mint 5000 éve termesztik élelmiszernek és bor előállítása céljából. Terápiás tulajdonságai is vannak. Kedveli az agyagos, vagy szilíciumban gazdag talajt. A leveleket forrázatként és por formájában, tinktúra vagy kivonat készítésére használják. A magot őrölve, vagy szőlőmagolaj formájában hasznosítják.

A HKO szerinti íze: csípős és keserű, jellege enyhén meleg. A Vese és a Húgyhólyag meridiánjaira hat.

A szulákfélék (Convolvulaceae) családjába tartozó, elfekvő vagy felfutó növény, maximum 1 méteres hajtásokkal. Fehér, vörösesen csíkozott virágai vannak, maximum 2 méteres gyökérhajtásokkal. Tölcsér formájú virágai kora reggel nyílnak, és délre már el is virágoznak. Fűszerként is használatos. Levelei tojásdadok, ellipszis vagy dárda alakúak.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, legfeljebb 80 cm magas, évelő növény, vörösen futtatott szárral és szőrözött levelekkel. Levelei keresztben átellenesen állnak, a szár alján 3-5 cm hosszúak, felfelé kisebbedők, tojásdadok, ép szélűek, mirigyesek. Virágzata sokágú bog, júliustól szeptemberig nyílnak. A virágok kicsinyek, pártájuk pirosas színű, egész nyáron át nyílnak. Fűszernövényként mediterrán ételek (pizza, saláták, tésztafélék, hal- és húsételek stb…) ízesítésére használatos. Virágai méhlegelőként is szolgálnak. Vízgőzlepárlással illóolaj is nyerhető belőle. Leveleit régebben a dohány helyettesítésére is használták. Hajtásvégei színezőanyagot tartalmaznak, a gyapjút vörösesbarnára festik.

Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, legfeljebb 1,5 méter magas, évelő növény, erősen szőrözött, négyszögletű szárral és fehér, vagy rózsaszínű virágokkal. Évelő növény. Szára szívós, egyenes, az alján hüvelykujjnyi vastag. Az alsó levelek kb. 10 cm hosszúak, széles tojásdadok, tenyeresen öthasábúak, vagy karéjosak, a felsők keskenyebbek háromkaréjúak. A virágok a levelek hónaljában álörvökben ülnek, június-augusztusban virágzik.

A pázsitfüvek (Gramineae) családjába tartozó, maximum 80 cm magas, évelő növény. Jellemzői: fű, leveleinek felső felülete igen durva. Gyökértörzse messzire szerteágazik a talajban, kb. 2-3 mm vastag, sárgásbarna színű, belül csöves. A csomókon hártyás allevelek és fonalas járulékos gyökerek erednek. Virágzata összenyomott kalász. Nagyon nehezen irtható ki (ahány felé vágjuk kapával a gyökerét annyi új növény sarjad belőle), ezért a kertészek és a gazdák körében gyűlölt gyomnövénynek számít, pedig nagyon hasznos tulajdonságokkal is rendelkezik.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, termesztett, évelő fűszernövény. Maximum 1 méter magas, évelő növény. Gyökérzete tarackszerű, a talajban messzire kúszik. Levelei 3-8 cm hosszúak, szálaslándzsásak, hegyesek, kissé fénylők. Fészkes virágzatai dúsan szétágazó bugákban állnak. A virágok sárgásbarnák, augusztus-szeptemberben nyílnak. Tipikus ismertetőjegye: az egész növénynek igen fűszeres illata van. A növényt először mintegy háromezer éves kínai írásokban lelhetjük fel. A tárkony leveleit a konyhában levesek, szószok, túrós ételek, saláták, valamint húsételek, főként szárnyasok ízesítésére használjuk. Ecetek ízesítésére is használatos. Konzervipari, likőripari fűszer. Illóolaját a konzervipar hasznosítja. Termesztése: meleg fekvésű, kissé nyirkosabb, tápdús, középkötött talajt igényel. A francia vagy német tárkonyt érdemes termeszteni.

A boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, maximum 20 cm magas évelő növény. Jellemzői: pikkelyes szár és nagy, sárga virág. Gyökérzete fénylő, fekete színű, arasznyi hosszú, elágazó, több fejű. Szára 15-25 cm hosszú, egyszerű vagy kevés ágú. Levelei szórtak, többszörösen finoman szeldeltek, keskeny szálasak. Virágai a szárak csúcsán egyesével fejlődnek, 1-2 cm hosszú szirmaik sugarasan szétterülőek, fénylő sárgák, számuk 10-20. A terméskék 10-15 mm átmérőjű bunkócskákban állnak. Április-májusban virágzik. Árnyékos helyen kell megszárítani. Az ipar állít elő belőle gyógyszerkészítményeket, háziszerként nem használható!

Akár a 20 méter magasságot is elérő cserje, a teaültetvényeken azonban olyan módon termesztik, hogy a magassága ne hadja meg a 1,5 métert. Dúsan elágazó örökzöld levelei váltakozó állásúak, lándzsa alakúak, finoman fűrészelt szélűek. Virágai fehérek és illatosak, a termése toktermés. A tealeveleket egészben szedik le, a leggyakrabban kézzel. A levelek aromája, minősége fentről lefelé csökken: a csúcsi és fiatal levelek illatosabbak, mint az alső idősebb levelek. Forrázatként fogyasztják. Gyógyszerkészítményeket (porok, kivonatok stb…) is előállítanak belőle.

A buzérfélék (Rubiaceae) családjába tartozó, maximum 80 cm magas, évelő növény, melynek tipikus ismertetőjegye a sima, sertéktől mentes termés. A virágok kicsinyek, sárgák, a mézre emlékeztető illatúak, nyár elején nyílnak. Ez a faj különösen sok savat tartalmaz, annak köszönheti köznapi nevét, hogy régebben a tej megalvasztására használták a sajtkészítés során. Régebben sajtot festettek vele.

Legfeljebb 80 cm magas, évelő növény, fehéren filces hajtásokkal és levelekkel.

A bükkfélék (Fagaceae) családjába tartozó, erdőt is alkotó fák. Legfeljebb 50 méter magas lombhullató fa, asszimmetrikus levelekkel és hosszú kocsányú termésekkel. Ágai vaskosak, összevissza görbülők. Fiatal ágai fénylők, zöldek vagy vörös barnák, szemölcsökkel borítottak. Levelei szórt állásúak, a levél nyele 4-8 mm hosszú, lemeze 10-18 cm hosszú, 6-8 cm széles, fordított tojásdad, kopasz, bőrnemű, a felszíne fénylő, fonáka fénytelen, 4-6 lekerekített, különböző nagyságú karéja van. Egylaki növény; porzós barkái 2-4 cm hosszúak; termős virágai 1-5-ösével közös nyélen ülnek. Termése: kupacsban fejlődő makk. Április-májusban virágzik. Az ősi germánok szent faként tisztelték és a mennydörgés istenének Thornak szenteltek. Limozinforgács néven az öreg, elavult konyakoshordók felapírított fája kerül forgalomba, amelyet konyakok ízének és színének megjavítására használ a szeszipar. Más összehúzó hatású gyógynövényekkel – mint például az őszi csodamogyoró, a fekete áfonya, vagy a vérontófű – együtt alkalmazzák. A tölgyfa hordóban történő érlelés a minőség biztosítéka. A borászok tanulmányozzák a hordókészítésnél felhasznált tölgyfa hatóanyagainak a bor minőségére gyakorolt hatását. Összefüggést állapítottak meg a tölgyek jellemzői és a belőlük készült hordókban érlelődő bor és pálinka minősége között.

A bükkfélék (Fagaceae) családjába tartozó, erdőt is alkotó fák. Legfeljebb 35 méter magas lombhullató fa, szimmetrikus levelekkel és rövid kocsányú termésekkel. A levél nyele 2-3 cm hosszú, karéjai lekerekítettek, a fonáka pelyhes. Virágzati tengelye igen rövid. Májusban virágzik. Limozinforgács néven az öreg, elavult konyakoshordók felapírított fája kerül forgalomba, amelyet konyakok ízének és színének megjavítására használ a szeszipar.

A telep felegyenesedő, bokrosan álló, puha, felszínén szürkészöld, fonákán szennyesfehér, villásan elágazó, hasadozott, ágszerű, 4-8 cm hosszú lemezekből áll. Illatszeri alapanyag.

Az annónafélék (Annonaceae) családjába tartozó, maximum 10 méter magasságú, gyümölcstermő fa hosszúkás, fényes, sötétzöld (általában örökzöld), jellegzetes szagú levelekkel. Termése tüskés, zöld színű, nagy méretű. A termés héja alatt édes-savanyú, krémes állagú gyümölcshús található. Íze az eper és a banán (egyes források szerint az eper és a körte) keverékére hasonlít. Fogyasztás előtt el kell távolítani a mérgező magvait. Eredeti előfordulási helyén guanabana néven ismert, kedvelt gyümölcsnek számít. Európában a gyümölcsét csak kevéssé ismerik, mivel a termés nehezen szállítható, ha összenyomódik gyorsan megromlik. Az annona áldásos hatásait már a Kolumbusz előtti időkben is ismerték és használták az őslakosok. A fa valamennyi része gyógyhatású, beleértve a kérgét, leveleit, gyökerét, gyümöcsét és a magvait. Az 1970-es évektől kezdve a világ szinte minden részén, egymástól függetlenül, folyamatosan zajlanak olyan vizsgálatok, amelyeknek eredményeként a növény gyógyhatásait mára sikerült feltérképezni. Analitikai, biokémiai szempontból vizsgálva ismerték meg valamennyi összetevőjét, hatásmechanizmusát. Nem sikerült azonban még szintetizálni a hatóanyagokból azt a gyógyszert, amely a növényből készíthető, így marad a természetes növény. Magjaiból rovarölő szer készíthető.

Az ernyősvirágzatúak (Umbelliferae) családjába tartozó, maximum 60 cm magas, egynyári növény. Tipikus ismertetőjegye: leveleinek ánizshoz hasonló ízük van. Szára 40-70 cm magas, hengeres, lágy, hajladonzó, kopasz. Levelei vékonyak, puhák, világoszöldek. Az alsó levelek nyelesek, a felsők levélhüvelyeken ülnek. Lemezük kb. 10 cm hosszú, háromszög kerületű, 2-4-szer szárnyasan összetett. Ernyős virágzata 2-5 sugarú. Virágai aprók, fehérek, április-májusban virágzanak. Termése kb. 10 mm hosszú, vékony ikeraszat; április-májusban virágzik. A turbolya igen régi konyhai és gyógynövény, amelynek magvait már Tutanhamon sírjában is megtalálták sírmellékletként. A konyhában leveleit használják levesek, szószok, hal-, bárány-, túrós és tojásos ételek ízesítésére. A kora tavasszal megjelenő zsenge hajtásaiból salátát is készítenek.

Az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartozó, legfeljebb 30 cm magas, évelő növény, kezdetben pirosas, majd kékeslila virágokkal és foltos levelekkel. Gyökérzete feketés színű, elágazó, gyökértörzse többfejű. Tőlevelei virágzás után jelennek meg, rózsában állók, hosszú nyelűek, lemezük 10-15 cm hosszú, tojásdad, kihegyezett, ép szélűek, felszínükön sötétzöld és gyakran fehéren pettyesek, fonákukon szürkészöld színűek, érdes tapintásúak. Szárai már kora tavasszal megjelennek, átlag arasznyi hosszúra nőnek. A szár levelei ülők, lándzsásak, hegyesek, a tőleveleknél jóval kisebbek. A virágok csövesek, 1-1,5 cm hosszúak, előbb pirosak, majd kék színűre változnak. Márciustól májusig nyílnak.

A szegfűfélék (Caryophyllaceae) családjába tartozó, egy- vagy kétéves növény. Legfeljebb 15 cm magas, normális esetben egynyári növény, csillag alakú fehér virágokkal. A kerttulajdonosok körében nem számít népszerű növénynek, mert olyan “gyomnövény”, melyet nehéz kiirtani. Szára 15-30 cm hosszú, lágy, heverő vagy felemelkedő, elágazó. Levelei keresztben átellenesen állnak, az alsók nyelesek, a felsők ülők, 1-3 cm hosszúak, tojásdadok, hegyesek, ép szélűek, puhák, húsosak, kopaszok. Virágai 3-4-esével álernyőkben állnak; a sziromlevelek fehérek, majdnem tövükig kéthasábúak; kora tavasztól őszig virágzik. Ahogy a neve is mutatja, a tyúkok egyik kedvenc eledele. De kiváló íze miatt nagyszerű az emberek táplálékaként is, például salátákba. Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag.

Évelő növény, hosszú kúszó, vagy kapaszkodó hajtásokkal, hosszúkás, sok kicsi gumóval fedett terméssel. Vízben gazdag, kalóriában azonban szegény. Kiváló ránctalanító szer. Kedvelt zöldség, évente kb. tizenötmillió tonnát termesztenek belőle.

Mind a kétfajta növény, a lándzsás, vagy keskenylevelű útifű és a széleslevelű útifű is az útifűfélék (Plantaginaceae) családjába tartozó, évelő növény. A keskenylevelű útifű (Plantago lanceolata L.) legfeljebb 40 cm magas, évelő növény, hosszú, lándzsás, csúcsukon hegyes levelekkel. Levelei felhasználhatóak túró ízesítésére, vagy spenóthoz hasonlóan elkészítve. A széleslevelű útifű (Plantago major L.) legfeljebb 40 cm magas, évelő növény, széles, csúcsukon tompa levelekkel. Gyökértörzséből számos rostszerű mellékgyökér ered. Levelei tőrózsában állnak, a keskenylevelű változat esetén 10-30 cm hosszúak, keskeny lándzsa alakúak; a széleslevelű változat esetén 10-20 cm hosszúak, tojásdadok, szíves vállúak, aljuk felé fogas élűek, tenyeresen héterűek. A tőkocsány 10-30 cm magas csúcsán 5-7 mm vastag, majdnem gömbös, tömött füzérvirágzat található. A virágok aprók, pártájuk fehéres színű; áprilistól júniusig nyílnak. Termése nyolcmagvú. A növényi hatóanyagból gyógycukorka készül.

Az ibolyafélék (Violaceae) családjába tartozó, egyéves vagy évelő növényfaj. Szára egyenes, vagy felálló, 20-40 cm hosszú, lágy, egyszerű vagy elágazó. Levelei 3-5 cm hosszúak, nyelesek, az alsók szív alakúak vagy tojásdadok, mélyen szárnyasan szeldeltek, szórt állásúak. Virágaik levélhónaljiak, hosszú kocsányúak, sarkantyúsak, sárga, ibolya, vagy kék színűek, vagy pedig az alsó szirmok sárgák, a felsők ibolyásak vagy kékek. A sarkantyús szirom 1,5 cm hosszú. Termésük három kopácsra hasadó sok magvú tok, melyek sárgák és körte alakúak. Virágzási ideje: május-augusztus. Szárítás után forrázatként használják. Kereskedelmi forgalomba kapszula, por, kivonat és szirup formájában kerül. Szemmosó folyadékként is használható. A levelek főleg fájdalomcsillapító gyógyszerek alapanyagául szolgálnak.

A vadgesztenyefélék (Hippocastanaceae) családjába tartozó, maximum 25 méter magas díszfa. A Kis-Ázsiából származó fa a XVIII. században került Európába, ahol ma sétányokat, parkokat és kerteket díszít. A fa nagy bugákban felálló, ötszirmú, sárgásfehér vagy pirosas virágai kellemes illatot árasztanak. Az 5-7 cm hosszú levélkéi, a végükön hegyesek és csipkézett szélek, tenyeresen összetettek. Tüskés, húsos tokterméseiből kifejtett, vörösesbarna, vékony, fényes, de szívós, nagy csersav-, és festéktartalmú héjú magokkal rendelkezik. A magot házi szerként finom kelmék mosására is használják. Előállítható a magból étkezésre is alkalmas zsírosolaj, alkoholcserzőanyag és ragasztóanyag (dextrin) is. A vadgesztenyét friss, vagy feldolgozott (vadgesztenye-tinktúra) állapotban használhatjuk fel. A kérgeből iparilag vonják ki a gyógyszerként használható eszkulint. A mag és a kéreg egyaránt fogyasztható forrázat (filteres tasak), por, vagy száraz, illetve oldódó kivonat formájában egyéb, érvédő hatású gyógynövényekkel együtt. A vadgesztenye izolált hatóanyagaiból (eszcin, eszkulin és származékaik) kenőcsöt, krémet és gélt is készítenek. A vadgesztenye kérgéből sárga festéket nyernek.

A Burseaceae (balzsamfafélék, tömjénfafélék) Maximum 10 méter magas, lombhullató fa. A növény sárga, aromás, gumiszerű gyantát tartalmaz. Összetett levelei kicsinyek, levélkéi szúrós hegyűek. Fehér vagy zöldes színű virágai aprók. A Bibliában gyakorta említett gyógynövény. Ahol a leírások “illatos gyantát” vagy “balzsam”-ot említenek, ott a mirrhát vagy a tömjént kell értenünk. Ilyen az a jelenet például, amikor József féltékeny testvérei elveszejteni szeretnék Józsefet. “Amikor felemelték a szemüket és körülnéztek, izmaelita karavánt láttak közeledni Gileádból. Tevéik meg voltak rakva gumival, balzsammal és illatos gyantával. Úton voltak vele, hogy Egyiptomba vigyék”. A mirha alacsony növésű közel-keleti fa. Az esős évszakban a kérgének repedéseiből átlátszó vagy vörösbarna színű, könnycsepp alakban megkeményedő illatos gyanta folyik ki. Eredetileg főleg az ókori Egyiptomban használták balzsamkészítés céljára, később azonban az egész közel-keleten elterjedt, mint illatosító, illetve rovarriasztó szer. Az ókori görög és római gyógyászatban sebek kezelésére, emésztési betegségek gyógyítására és menstruációs panaszok enyhítésére használták. Vallási ceremóniákhoz is a kezdetektől használatos volt és használatos mind a mai napig (gondoljunk itt például az indiai füstölőkre). A mirhát az első amerikai telepesek ismertették meg az újvilággal. Bár a gyógynövényről legtöbbünknek a bibliai kép jut először eszébe, melyet a három keleti bölcs vitt a kis Jézusnak, az első telepesek mégsem vallási okokból vitték magukkal. Elsősorban a kiújuló szájfekély és egyéb szájfertőzések kezelésére használták. A XIX. század amerikai eklektikusai a mirhát külső fertőtlenítő szernek tekintették. A növényt a Krisztus előtti 18. század előtt nem ismerték még Palesztinában, a tömjénnel együtt Sába királynője vitte ajándékba Salamon királynak. Dió nagyságú, sárgás-vörösesbarnás, illatos, esetleg lukacsos gyanta a gyógyító anyaga. Füstölőkbe, illetve holttestek balzsamozására is használják. A balzsamfa fajok törzsén és ágain természetes módon is lassan termelődő nedv kiszivárgását a forró nyári időszakban sok sűrű párhuzamos bevágással gyorsítják. Így jellegzetesen aromás illatú, levegőn besűrűsödő, áttetsző, fajra jellemző színű, lassan v. gyorsabban száradó folyadékot kapnak, mely a nagy melegben gyorsan leülepedik, és tetején összegyűlik a sűrű mélysárga igazi Mekka-balzsam. A ma kapható kereskedelmi mirha többsége az ültetvényeken nevelt tömjén mézgája. A természetes módon lassan kicsepegő és megszilárduló apró szemcsés gyöngy-mirhát sztakte néven különítik el. Az arab mirhafajokat már Hérodotosz, Dioszkoridész, Theophrasztosz is említik, de gyakran keverik a tömjénnel. Erre az alapvető tévedésükre Plinius hívta fel először a figyelmet, valamint arra a tényre is, hogy Vespasianus cs. (ur. 69-79) vitte Rómába az első balzsamfát. Krisztus szenvedéseinek jelképeként is számon tartják. A Biblia szerint Aritmateai József és Nikodémus mirhával és aloéval kenték meg Krisztus testét, lepelbe takarták, majd gyolcsba göngyölték. Az ókori rómaiak sebek, a perzsák szembetegségek gyógyítására használták. Az ókoriEgyiptomban halottak bebalzsamozására használták.

A fészkesvirágzatúak (Compositae) családjába tartozó, legfeljebb 1 méter magas, évelő növény, lapos, ernyőszerű, sárga virágzatokkal. Szagos, évelő növény. Szára 1 méternél is magasabbra megnő, egyenes, egyszerű. Levelei egyszer-kétszer szárnyasan szeldeltek. Virágfészkei sátorozóan összetettek. A virágfészkek félgömb alakúak, 5-8 mm átmérőjűek, kemények, a virágok sötétsárga színűek, júniustól szeptemberig nyílnak. A szobába állítva távol tartja a legyeket és más rovarokat, és időnként a méhészek is használják szárított formában a füstölőjükben.

A varjúhájfélék (Crassulaceae) családjába tartozó, legfeljebb 10 cm magas, évelő növény, húsos levelekkel és sárga virágokkal. Gyakran nő falakon, tetőkön vagy sziklákon. Lágy szárú részeit borsszerű íze miatt saláták ízesítésére használhatjuk. Minden részében csípős ízű! Megszárítva elveszíti a csípősségét. Alkalmas sokáig frissen megmaradó koszorúk készítésére is.

A bengefélék (Rhamnaceae) családjába tartozó, legfeljebb 6 méter magas cserje, az ágainak vége tövises. Levelei ellipszis alakúak, kihegyezettek. Virágai zöldessárgák. Csonttermései borsónyiak, éretten feketék. A növényt régebben sárga és zöld színre festésnél használták. Sárga színanyagánál fogva padló és parketta színezésére is használják időnként a háztartásokban.

A vasfűfélék vagy verbénafélék (Verbenaceae) családjába tartozó, évelő növény. Szára 50-80 cm magas, egyenes, elágazó, merev, négyszögletes, barázdált. Levelei átellenesen állók, az alsók nyelesek, szárnyasan szeldeltek, bevagdalt csipkések. Virágai kicsinyek, a szárak végén hosszú, vékony, laza füzérekben állók, pártájuk halványpiros, rózsaszínű vagy világos ibolyaszínű: június-júliusban virágzik. Termése négy résztermésre széteső, barna színű makkocska. A háztartásban savanyúság eltevésénél ízesítőül is használják. A leggyakrabban tinktúra és forrázat formájában használják. A germán-kelta világban varázs növénynek tartották, mely tisztít, és fokozza a nemi vágyat. Ez irányú tulajdonságait a legújabb kutatások lényegében igazolni látszanak.

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó, legfeljebb 60 cm magas, évelő növény, vöröses virágzatokkal. Levelei szárnyasan összetettek, a levélkék ellipszis alakúak. A virágai sötét bíborszínűek, hengeres vagy tojás alakúak; ősz felé nyílnak. A konyhában saláták vagy szószok összetevőjeként használható.

A tátogatók vagy tátikafélék (Scrophulariaceae) családjába tartozó egyéves növény. Gyökérzete kúszó, a gyökértörzsből több, heverő szár fejlődik. Szára maximum 60 cm hosszú, hengeres csomóin gyökerező, ágai és virágfürtjei felemelkedők. Csipkézett levelei átellenesek, 2-3 cm hosszúak, elliptikusak vagy hosszúkás fordított tojásdadok, szőrösek, tompák, fűrészes élűek, rövid nyélbe keskenyedőek. Virágzata laza fürt; a párta lila vagy világoskék; június-júliusban virágzik. Régebben univerzális, mindenre használható gyógynövénynek tartották.

A rózsafélék (Rosacea) családjába tartozó, legfeljebb 10 cm magas, évelő növény, belül vörös színű gyökérzettel rendelkezik. Nevét a vörös színanyagnak köszönheti, mely a gyökérzetét megfesti. Gyökértörzse göcsös, virága sárga, alacsony, évelő növény.

Egyes növényhatározók a tárnicsfélék (Gentianaceae) családjába sorolják, de gyakran olvashatunk arról is, hogy egyetlen fajként saját családjába, azaz a vidrafűfélék (Menyanthaceae) közé tartozik. Évelő vízi növény. Vízszintesen kúszó gyökértörzséből maximum 1 méteres hajtások nőnek. Levelei lóherére emlékeztetnek, hármasan összetettek, de jóval nagyobbak. A levél alapja 5-10 cm hosszú, hártyás szélű hüvely, a levelek elliptikusak, élük hullámos. A latin neve (Menyanthes trifoliata) a görög menyein, azaz kitárulkozik és az anthos, azaz virág szavakból ered. A növény hófehér, piros, vagy lila csúcsi rojtos cimpájú virágai április-júniusban nyílnak. Termése toktermés. A világos, nedves, enyhén savas talajú helyeket a tőzegmezőket, a források környékét, a halastavak partjait, a mocsarakat és a lápokat kedveli. Földünk legrégebbi növényei között tarthatjuk számon, ezért alakja a különböző kontinenseken szinte mindenhol ugyanolyan. A levelei friss állapotban is felhasználhatóak. Alkalmazzák forrázatban és főzetben, porítva és tinktúra formájában is.

Az ajakosvirágúak (Lamiaceae) családjába tartozó növény. Legfeljebb 80 cm magas, évelő növény, ibolyakék színű, végálló gomb-/fejecskevirágzatú növény. A menta – amelynek maradványait már kb. háromezer éves piramisokban is megtalálták – az egyik legrégibb ismert gyógynövény.

Az ajakosvirágúak (Lamiaceae/Labiatae) családjába tartozó, maximum 1 méter magas, évelő növény. Levelei durván csipkések, virágai kicsinyek és a levélhónaljban ülőek. Négyzetes szára gyengén szőrös, 3-8 cm hosszú levelei átellenesek, tojásdadok, hasadtak. Virágainak fehér pártája négy hasábú, belül vörös-pettyes. A föld feletti részeit frissen vagy megszárítva teaként, porított formában, tinktúraként és kivonatokként alkalmazzák.

A hangafélék (Ericaceae) caládjába tartozó félcserje. A levél lemeze felül fényes sötétzöld, fonákán tompa halványzöld, gyéren mirigyszőrös, fordított tojás alakú, csipkés szélű. Maximum 30 cm magas, évelő növény. Fénylő, piros bogyókat terem. Ennek a növénynek a savanyú terméseit szívesen dolgozzák fel kompóttá és lekvárrá.

Legfeljebb 60 cm magas, évelő növény, nagy, fehértől bíborszínűig terjedő virágzattal. Éverzedek óta termesztik konyhai és gyógynövényként. Ókori írások tanúsága szerint a piramisokat építő rabszolgák, a római légionáriusok, vagy a gladiátorok ellátmányának is fontos, és elmaradhatatlan részét képezte. A konyhában a sós ételek zömében megtalálhatjuk. Az hagymafélék (Alliceae) családban a sajátos “hagymaszagot” S-alkil-Lciszteinszulfoxid speciális vegyület adja, amit az allin liáz enzim hasít, és számos bomlás- és végtermék jön létre. Ezek különböző di-, tri- és polialkilszulfidok. A vöröshagyma (Allium cepa) esetében fő princípium a propánthiál-S-oxid, a fokhagymánál (Allium sativum) alliin, allicin, illetve ajoén stb… Mindezen vegyületek, valamint szteroidszaponinok, kelidonsav és mások felelősek az évszázadok óta tapasztalt és kísérletileg is igazolt antiarterioszklerotikus, koleszterincsökkentő, HDL-fokozó, fibrinolatikus és trombocita-aggregációs gátló hatásért.

Legfeljebb 20 méter magas fa, vörösesbarna, szárnyas termésekkel. Az amerikai őslakosok kedvelt gyógyszerei közé tartozott.

A pázsitfűfélék (Poaceae) családjába tartozó, ma már minden mérsékelt övi területen termesztett, maximum 1,5 méter magas, egynyári fűféle. Tipikus ismertetőjegye: virágainak hosszú toklásza van. Hosszú, vékony levelei a magas szárán található csomókból fejlődnek ki. A vitaminban gazdag zab nemcsak tápláló gabonanövény, hanem terápiás célokra is felhasználható. A zab (Avena) 35 fajt számlál. Fontos takarmánynövény az Avena sativa (abrakzab). Szemtermésének héját – a korpát – eltávolítják és zabpelyhet készítenek belőle.

Az ajakosvirágúak (Labiatae vagy Lamiaceae) családjába tartozó, legfeljebb 80 cm magas, örökzöld félcserje, hosszúkás-elliptikus, nemezesen szőrös levelekkel. Kékeslila virágai álfürtökbe tömörülnek. Négyszögletes ágait szürkésfehér szőrök borítják. A konyhában borjú-, marha- és disznóhús fűszerezésére használhatjuk. Fűszerolajak és fűszerecet előállítására is alkalmas. Június-júliusban virágzik. Az ókorban a halhatatlanság füvének tartották. A zsályát forrázatként, főzetként, folyékony és száraz kivonatban, vagy tinktúra formájában használják.

Legfeljebb 40 cm magas, egynyári növény. Levelei a növény alsó részén hosszúkás tojásdadok, felső részén szárnyasan összetettek. Pikáns ízű, vitaminban gazdag, ezért kedvelt kenyérfeltét. Használható saláták, túró, friss sajt, tojásételek és szószok ízesítésére is. Kitűnő íze miatt már az ókorban is nagyra becsülték. Közép-Európába valószínűleg Nagy Károly (747-814) idején került.

A keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozó, legfeljebb 70 cm magas egy- vagy kétnyári növény, hegyesen elkeskenyedő becőkkel és barna magvakkal. Gyapjas szára mintegy 60 cm magasra nő. Szabálytalanul hasogatott levelei és apró, sárga virágai vannak. A virágok szirmai a keresztesvirágúak jellemzőinek megfelelően kereszt alakban helyezkednek el. Forrázat és tinktúra készítéséhez használatos, de köhögés elleni sziruphoz is hasznosítható.

A zsurlófélék (Equisetaceae) családjába tartozó, maximum 60 cm magas, évelő növény, melynek sárgásbarna spórákat tartalmazó hajtásai csak tavasszal jelennek meg. Termőszára idővel elszárad, és a magasabbra növő meddőszáraknak adja át a helyét. A zöld meddőszár elágazó, az ágak örvösen képződnek. A főszár csomóin apró levelekből összefort hüvely látható. A zsúrlók nagy mennyiségben tartalmaznak kovasavakat, ezért régebben szívesen használták őket fémek fényesítésére (ezért hívják a növényt kannamosó fűnek is). A zsurló csiszolópapírnak is jó: fényesítésre, polírozásra, akár a körmünkön is. Latin elnevezése a növény külső megjelenési formájára utal: a latin equus szóból ered, jelentése ló, vadló és lófarok. Évelő virágtalan növény, spórával szaporodik. A spórákat a mezei zsurló termőfüzére tartalmazza. A zsurlók a Föld legelső növényei közé tartoznak. Több millió évvel ezelőtt az ős zsurlók fa termetűek voltak, a 30 méteres magasságot is elérték, erdőket alkottak, fosszilis maradványok bizonyítják létüket. A ma létező zsurlófajok között találhatóak olyan példányok, amelyek akár 8 méter magasságig is megnyúlnak, de a fajok többsége fél méter magasra nő. A zsurlófajok napjainkban rendkívül elterjedtek, olyannyira, mint valaha az őspéldányaik. Az Antarktiszt kivéve a Föld minden részén megtalálhatók. Gyógyászati célokra a mezei zsurló fiatal, ún. meddő, zöld hajtása használható. Az amerikai indiánok, a koreaiak és a japánok előszeretettel fogyasztják a mezei zsurló hajtásait nyers, vagy akár főtt állapotban is – úgy, ahogy a spárgát készítik mifelénk. A mezei zsurlót egyébként por alakjában és friss növény alapú készítményekben hasznosítják, de folyékony vagy száraz kivonatát, valamint friss növényből készült tinktúráját is alkalmazzák. A szárított növény forrázatként vagy áztatva fogyasztható.